A meglelt idő

Az előző írásomban az eltűnt időről próbáltam összefoglalni a megérzéseimet. Kicsit előbbre hoztam a megírását, hiszen utazni készültem és tudtam, ahova megyek, onnan kicsit bonyolultabb lenne feladni az írást lapzártáig. A szerkesztő tréfásan e-mailben, így indított útnak: "Remélem, nem az eltűnt idő nyomába eredsz:-)", ezt felhívásnak éreztem keringőre, vagy kerengőre, ki tudja és felkutattam, megleltem a soha el nem tűnt, de a mindennapokban eltűnni látszó időt.

Merre jártam, a történet szempontjából mindegy, a lényeg, hogy nem volt internet, nem volt TV és szerencsére - bár üdülőhelyen voltunk - nem volt tömeg sem. Ami volt, az viszont ideális volt ahhoz, hogy fülön csíphessem, ha csak nyolc napra is azt a fránya időt. Nyugalom volt ott, gyönyörű kilátás, a háztól tizenöt méterre a tenger. Kell-e bármi más, nem, de azért én vittem.

Életünk kenyerei

Még néhány nap és megszegik az idei év búzájából őrölt lisztből sütött kenyereket. Ünnepel majd az ország apraja-nagyja. Mindenki megint előtte nap világvégére készülve versenyez a bevásárlókocsikkal, egy napért... egyetlen napért.

Napi fogyasztási cikkek fő eleme a kenyér, de kevesen gondolnak bele abba, hogy az életünk is egy kenyér. Egy kenyér, mit magunknak dagasztunk, magunknak kelesztünk, és magunknak sütünk meg. Aztán ha kisütöttük jól-rosszul, akkor meg is szegjük. Szelünk belőle minden nap, és minden nappal kevesebb lesz.

Néha belegondolok, hogy sok ember nem is tudja, mekkora a kenyere, nagyokat harap belőle, osztogatja, mi értéke, és ideje. Mások épp ellentetjét teszik, piciket vágva tartalékolnak és óvatoskodnak, majd mikor véget ér életük, elkeseredetten nézik, hogy még mennyi volt Bennük. Kárbaveszett, elvesztegetett pillanatok, várakozás valamire, vagy épp valakire, akinek adni szerettek volna egy szeletet. Már nincs kinek.

Csodák csodája

Én abban hiszek, hogy a világon minden varázslat. A varázslat pedig szerintem maga a csoda. A csodák meg itt vannak körülöttünk, csak szét kell nézni, mert sokszor észre sem vesszük őket…

A nagyobb csodákat persze mindig meglátjuk. Ilyen például, amikor meggyógyulunk egy gyógyíthatatlannak hitt betegségből, vagy apró gyermekünk első lépései, vagy amikor először ránk nevet! Egy kisebb csoda meg amikor éppen hazaérünk, mielőtt elkezd zuhogni az eső, vagy valakivel éppen akkor futunk össze, mikor éppen szükségünk van rá, esetleg megtalálunk egy régen elveszettnek hitt dolgot.

A süllyedő hajó legfelső szintjén mi vagyunk a bajnokok – 3,9%

 A múlt év júliusához képest nemzeti össztermékünk 3,9%-kal nőtt. Londoni elemzők optimistán 3,5%-ot jósoltak. Íme a meglepetés! Miközben az európai mutatók finoman szólva is halott halványak, a süllyedő hajó legfelső szintjén lassanként mi vagyunk a bajnokok.

Örömünk ellentmondásos. Persze jó felül lenni: az infláció nulla, a GDP-növekedés 3,9%, ez arányosan csökkenti eladósodásunkat is. A munkanélküliség jelentősen csökkent. Közben viszont majd 3%-ot romlott a forint, igaz, Kelet-Közép Európa viszonylatában mindenütt hasonló arányban.
Kétségtelen, nemzeti önfenntartásunk és gazdaságunk lényeges mutatói jelentőset javultak, mondhatni életesélyünk erősödött. Iparosodottságunk határozott fejlődése kétségtelen. Autóiparban, növekvő arányú hazai beszállítókkal mutatós a növekedésünk.

A folyamatosság példája és ereje

Minden évben kedvelt nyári téma Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde. Érdemes néhány mondat erejéig visszatérni rá. Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a rendszerváltozás óta úgy tűnik, hogy csak egy pártvezető van, akinek van mondanivalója az ország és világ számára. Mert Orbán Viktoron és a Fideszen kívül értékelhető megszólalás az elmúlt huszonöt évben valójában nem volt nálunk.

Orbán kitartó ember. Rendszeresen elmegy a Bálványosi Nyári Szabadegyetemre – amit az utóbbi időben már a nagyobb Tusnádfürdőn tartanak. Tusnádon kívül megtartja évi országértékelő beszédeit is, ahogy mindig fontos számára a kötcsei jelenlét is. A Fidesz elnökének nemcsak mondanivalója van, hanem igyekszik meggyőzni a még nem híveit, és összetartani a fideszeseket. Fontos számára, hogy találkozzon pártjának szimpatizánsaival. Az „atombiztos” Fidesz-szavazókkal is. Ezt a Fideszen kívül ilyen következetesen egyetlen párt sem teszi. Vagy emlékeznek egy évente ismétlődő fontos SZDSZ-es vagy szocialista programbeszédre?

Felemás augusztus

Mondókák, versek, dalocskák sorolják nekünk pörgősen a hónapok lényegét, melyhez mi is hozzátesszük a magunk számára lényeges eseményeket, évfordulókat, egyebeket. Összerakjuk az évet, mindig van előre, és tovább, amire várhatunk.

Az augusztus nekem mindig olyan felemás. Kicsit kapkodunk még az élményekből, szeretnénk hizlalni a nyarat, de készülünk az őszre, a dolgos hétköznapokra is.  Utolsó strandolások, esti séták, fagyizások jönnek, kevesebb lendülettel, de annál jobban megízlelve. Kurtábbak a nappalok, de nem bánjuk, hiszen az égre tekintve láthatjuk, amint egy-egy csillag hozzánk hasonlóan útjára siet, kacsint, majd eltűnik. Ha szerencsések vagyunk, csillagzáporok fényei adnak lehetőséget nekünk, hogy kívánjunk, kérjünk valamit, vagy valakit.

Az eltűnt idő nyomában

 Elnézést kérek Marcel Proust kedvelőitől (magam is köztük vagyok), hogy az írótól kölcsönzöm eme igencsak földhözragadtnak szánt írásomat, de nem jutott eszembe más, hogy ezt a semmit, az időt kiemeljem a hétköznapok szürkeségéből.

Miről is van, vagy lenne szó? Leginkább arról, hogy mindannyian állandó időhiányban szenvedünk, s e hiányról állandóan panaszkodva nem teszünk mást, mint folyamatosan pocsékoljuk a magunk és a mások idejét.

Nem tudom, feltűnt-e, szerintem biztosan, hogy miközben szinte mindenhova időre jelentkezünk be, szinte sehol nincs olyan, hogy akkor kerüljünk sorra, amikorra bejelentkeztünk. Szinte teljesen mindegy, hogy hova szól ez az időpont.

Az életed menüje

Ha az ember igazán jót akar enni, mi a szájaíze szerint való, akkor mindenből a legjobbat, és legpontosabban kell adagolni. A legfinomabb dolgok pedig saját kezűleg készülnek, mert benne van a szeretet is, amivel készült az elénk rakott étel.

Sokan nem fecsérlik az idejüket arra, hogy gőzben és melegben kínlódjanak a finom falatok asztalra kerüléséért. Rendelnek és válogatnak, éttermek és kajagyárak ontják a menüket, amik finomak, de mindig lehet érezni valamit. Valamit, ami hiányzik, a szerető kéz gondoskodását.

Azon gondolkoztam el, hogy a jó Élet receptje vajon mikből állhat? Mik azok a hozzávalók, hogy olyan életünk legyen, amiben megbecsüljük, amit kaptunk, és nem feledjük azt, amit adtunk. Az életed menüjét csak akkor fogod szeretni, ha a hozzávalókat szívvel és lélekkel válogatod össze, és készítésekor nem leszel rest megizzadni, elfáradni, mert ha így teszel, az életed íze is kedvedre való lesz…

Van olyan nap…

Van olyan nap, amit gondolatban már átéltünk százszor, és bár tudjuk, hogy valószínűleg soha nem fog bekövetkezni, mégis minden reggel úgy nyitjuk ki szemünket, hogy talán ma lesz a várva várt csodálatosra megálmodott nap. De ha mégsem az, akkor tovább várakozunk, mert még eljöhet, és ahol éppen tartunk, ott folytatjuk az életet…

Vannak olyan napok az életben, amiket már előre eltervezünk, és utólag teljesen másképpen alakulnak. Egyes dolgok elmaradnak, más dolgok megtörténnek. Néha bánt bennünket, néha bosszankodunk miatta, de van olyan is, mikor a nap sokkal jobbra alakul, mint amit terveztünk, ilyenkor boldogok vagyunk. Ha rosszabbul alakult, akkor az lehangoló érzés, de másnap ismét felkelünk, és folytatjuk tovább az életet…

Van olyan nap, amikor másoktól remélünk érzéseket kapni és mindent megteszünk ezért, de csak mi adunk. Vegyük észre, hogy adni ugyanolyan jó, mint kapni. Ha csak mi adtunk, akkor élvezzük az adakozás örömét...

Amikor a gyilkos maga is súlyos áldozat

A múlt héten a Margit-híd budai hídfőjénél egy férfi szó szerint berúgott egy idős nőt a villamos alá. A szerelvény nem tudott megállni, az áldozat azonnal meghalt. A férfit az ott lévők a rendőrség kiérkeztéig ott tartották. Aztán sorra derültek ki a háttértörténetek.

A férfi korábban a Margit-szigeten megtámadta Sarka Katát, és máskor más nőket is. Az előző napon szabadult a pszichiátriáról, s a korábbi hetekben a belváros utcáin sétált, vödörrel a fején. Innen már az átlagolvasónak is nyilvánvaló, hogy az illető nem beszámítható, akut fázisban lévő elmebeteg. Hozzá kell tennünk: természetesen nem büntethető. Egyszerűen azért, mert „nem tudta, hogy mit cselekedett”. Pontosabban ebben az őrült (szakszóval Wahn) állapotban nem az emberi társadalom szokásos döntési, erkölcsi és jogi logikája működött benne, hanem ködös állapotban szélsőséges indulatok és képzetek. Ezért a normalitás oldaláról nem is megítélhető és nem is elítélhető, sem emberi, sem jogi értelemben.