Száz súlyos év – némi szivárvánnyal
Éppen 100 évvel ezelőtt történt a hadüzenet, 1 hónappal a szarajevói gyilkosság után. Tisza István tiltakozott és vétót jelentett, de a végzetes sors elől ő sem tudta megmenteni nemzetünket. 4 évvel később őt magát is elérte végzet. Az őszirózsás forradalom kezdetén saját lakásában gyilkolták meg azt, aki őrizni akart békét és országot.
A történészek szerint a dilemma 1914-ben a következő volt: vagy részt vesz az ország egy kockázatos és rosszesélyű háborúban, vagy nem vesz részt, de törik a monarchia és szövetséges nélkül egyedül marad, s jó eséllyel úgy pusztul el. Ezeket a kérdéseket majd 6 évtizedig, 2-3 generáción keresztül nem volt szabad objektíven tárgyalni, hiszen a külső erők által ránk kényszerített diktatúra nem tűrte a nemzeti szemszögű gondolkodást.
Ma nyilvánvaló, hogy kényszerpályán voltunk 1914-től szinte napjainkig. Szarajevo kényszere, a vörös terror, Trianon diktátumai, a leszakított nemzetrészek visszaszerzésének vágya, s leginkább két terjeszkedni akaró hatalom veszélye magával sodorta az országot a második világháborúba. Ugyanakkor Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia újabb területekre éhesen ellenségként vettek minket körül.
Hiába deklarálta Tisza a hadüzenettel egyidőben, hogy Magyarországnak nincsenek senkivel szemben területi követelései, a környező országoknak voltak vele szemben. Így az veszített a háborúban a legnagyobbat, akinek nem volt célja másoktól semmit elvenni.
A második világháborúba is nagyhatalmak erővonalai mentén sodródtunk. Igaz, ekkor már voltak céljaink, de csak annyi, hogy visszakapjuk, amit tőlünk egy kegyetlen és igazságtalan békediktátum elrabolt. S ezt is békés úton kísérelte meg az ország. A bécsi béke előtárgyalásain még az angolok is részt vettek, s támogatták Észak-Erdély visszaadását.
S jött az újabb vesztes háború, 46 év megszállás. A megszállók hazai kiszolgálói, látva a nagy medve elgyengülését és a szovjet birodalom várható gyors szétesését, 1980-as években megkötötték külön alkujukat és a globalizált tőke kiszolgálóivá váltak. S jött az újabb kifosztás, s persze a gazdát váltott kiszolgálók degeszre tömhették saját zsebeiket is.
Azt, hogy 2008 után gazdasági végveszélyben volt az ország, 2010-re a teljes összeomlás határán, azt az emberek többsége nem látta, pedig addigra már milliók kerültek a családi csőd peremére vagy közepébe. A FIDESZ-KDNP-kormány a gazdasági szakadék szélén táncolva rendkívüli tűzoltásba kezdett. Váratlan „unortodox” lépésekkel kezdett a problémák felszámolásához. Megfogta a kiáramló pénzeket, megadóztatta a hatalmas nyereséget felhalmozó bankokat, fokozatosan visszaszorította a feketegazdaságot. Az egyik legnagyobb teher a lakossági eladósodás volt, a „svájci frankos hitelek” milliónyi családot érintenek még ma is. Az adósságrendezés első ütemében végtörlesztéssel sokan ki tudtak lépni, jelentős engedményt kapva. Most viszont a jogi rendezés után kapják vissza a családok a jogtalanul felszámolt összegeket.
Ahogy a szabadság nem azonos a szabadossággal, úgy a nemzeti liberalizmus sem azonos azzal a globalizált liberalizmussal, mely elsöpri az értékeket, szétmossa a történelmi múltat, erodálja a nemzeti kulturális értékeket és olyan jövőt épít, melyben eltűnik a múlt minden kincse.
Közben Orbánék tudatos lépésekkel átrendezték a gazdaság szerkezetét. Jelentős iparosítással mára az EU egyik legfejlődőbb gazdaságává váltunk. A Tusványos Szabadegyetemen elmondott beszédben Orbán megfogalmazta nemzetünk alapelveit. A keresztény értékrend és történelmi hagyományokra építkezés elve mellett ismét kiemelte a munkaalapú gazdaság fontosságát.
Most viszont megfogalmazta a „nem liberális” állam és társadalom elvét, valamint azt, hogy Magyarország nem kívánja menekültek tömegét befogadni. A menekültek számának alacsonyan tartását mindenki érti. Nem kívánunk nyelvünket nem beszélő, általában alacsony képzettségű embertömegeket befogadni, s fenntartásuk és szocializációjuk összes terhét cipelni. Ezt sem gazdaságunk, sem társadalmunk nem viselné el – s nem az idegengyűlölet miatt, mely szerintem nemzetünkben kisebb, mint másutt. S persze más országokban is trend a bevándorlás csökkentése.
A „nem liberális„ kifejezés persze kérdőjeleket vethet fel, hiszen történelmünkben volt nemzeti liberális mozgalom, mely kifejezetten segítette fejlődésünket. Csak ahogy a szabadság nem azonos a szabadossággal, úgy a nemzeti liberalizmus sem azonos azzal a globalizált liberalizmussal, mely elsöpri az értékeket, szétmossa a történelmi múltat, erodálja a nemzeti kulturális értékeket és olyan jövőt épít, melyben eltűnik a múlt minden kincse. Eközben persze a bankok és a multik, a privatizálók megkötik hatalmas nyereséget hozó alkujukat. Így lesz nemzetek helyett a szegények és gazdagok végleg polarizálódott világa.
No, erre mondott a tusványosi találkozón Orbán Viktor, az operaházi emlékrendezvényen Kövér László nemet! Erre e nemzet többsége szerintem csak hurrá! felkiáltással válaszolhat. S ettől nem lesz diktatúra, csak a szabadosság helyett valódi szabadság.
Persze az elmúlt évtizedek káoszában meggazdagodott szociálliberálisok és hűséges média kiszolgálóik őrjöngenek. Mert ha a haza ebben az irányban fejlődik, elfogynak a pénzszivattyúik, a privilégiumok, a munka nélkül gazdagodás terepei, s erősödik a nemzeti érdekvédelem.
A végén még azt is megkérdezik, kinek mi volt a bűne.
1914 utáni szükségszerű pokoljárások után talán megjelent egy jövőt jelző kis szivárvány.