Vespasianus ante portas

Bizony feleim, valami bűzlik az államgépezetben. Vespasianus császár kései követői beszivárogtak a pénzügyminisztériumba. Akinek nincs kedve guglizni és magától nem jut eszébe, annak megjegyzem itt, fent nevezett volt az, aki megadóztatta a római nyilvános wc-ket, mondván, a pénznek nincsen szaga.

Valami hasonló mentalitással bírt az is, aki az internetadót kitalálta. Biztosan valami túlbuzgó überközgazdász volt.

Kik is azok az überközgazdászok? Az elnevezés tőlem, illetve közvetve Nietzschétől származik, aki az Imigyen szóla Zarathustra című művében ír az emberfeletti emberről, kissé megviselt nevén nevezve az Übermenschről. Nos, ebből a kifejezésből alkottam én az überközgazdászt.

Csak egy nap?

Csak egy nap minden évben, mikor valamiről megemlékezünk? Egy nap elhunyt szeretteinknek, néhány a közeledő karácsonynak, húsvétnak. Egy napot "áldozunk" az anyáknak, a gyerekeknek, a szerelmünknek, az országunknak. Nekem ez kevés, mint azon a bizonyos sünön a dauer. Csak egy nap gondolni valamire, vagy valakire kevés.

Egy nap nem lehet elég gondolni azokra, akik már nincsenek velünk, ha csak egy nap ég gyertya, rendben van, de a szívben minden nap kell, hogy égjen. Ha nincs így, csak művi kötelező "penzussá" válik az egész. Szomorúan láttam, hogy mit tesznek emberek, hallottam, hogy X. Y. ilyen meg olyan virágot tett, ilyen meg olyan mécsest. Nekünk is olyan kell. Szégyen, szerettei gondolatából ki többre játék lett? Hogy lehet ilyen emberben őszinte a részvét, akár saját maga iránt is?

Gyújtsunk egy gyertyát

November 1. Mindenszentek napja. Ilyenkor gyújtsunk egy gyertyát hozzátartozóinkért, kiknek már többé nem foghatjuk meg kezét. Gyújtsunk egy gyertyát barátainkért, kikkel már többé nem fogunk együtt nevetni.

Gyújtsunk egy gyertyát ismerőseinkért, kikkel már nem fogunk összefutni az utcasarkon.
És gyújtsunk egy gyertyát mindenkiért, aki elment, és nem jön vissza már. És mikor mindenki lelkéért ég már a gyertya, a mi lelkünkbe is beköltözik egy kis melegség.

Jól előre rákeverve!

Hullottak az üvegcserepek, dőlt a kerítés, darabokra szakadt az ablakok rolója a Fidesz Lendvay utcai székházánál. Igazi népharag (?) a netadó ellen! Avagy valami egészen más?

A tüntetés témája sokakat érint és sokakat mozgatott. A kormány előterjesztése szerint adót akar kivetni az internet forgalmazókra. Igaz, nem a felhasználókra, hanem a forgalmazókra, de itt a felhasználók ezrei vonultak utcára. Félve, feltételezve, hogy ez az adó előbb-utóbb reájuk hárul.
Elhangzott a vád is, hogy a kormány a fejlődést akadályozza azáltal, hogy adót vet ki az információáramlásra. Ez ügyben már érdemes állampolgárként elgondolkodni. Mire is használjuk az internetet? E sorok írója naponta legalább fél órát tölt általános tájékozódással. Munkájához tartozik! Szó szerint „képben kell lennie” a napi események vonatkozásában, hogy lássa a folyamatokat, s például egy blogban reagálni tudjon azokra.

Megvásárolt újságírók

Vezeti a német sikerlistákat az a napokban megjelent könyv, amelyik Megvásárolt újságírók (Gekaufte Journalisten) címmel jelent meg. Ráadásul egy neves napilap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung egyik újságírójának a tollából. A szerző, Udo Ulfkotte, 17 évig volt a lap vezető – főként külpolitikai témákkal foglalkozó – munkatársa. Jó lenne, ha ezt a könyvet minden magyar újságolvasó, tévét néző, rádiót hallgató ember kezébe vehetné.

Ulfkotte pontosan leírja, hogy hogyan és kik manipulálják a világ vezető lapjait, lapszerkesztőit, újságíróit. Idézi az egyik jegyzetírót is, akinek már évekkel ezelőtt az volt a véleménye, hogy a nyugati sajtószabadság nem más, mint 200 gazdag ember szabadsága, akik közlik a lapokkal, televíziókkal és rádióadókkal, hogy mit, mikor és kinek kell megírnia, sugároznia. Ma ez a szám jelentősen leszűkült például Németországban. Néhány politikusból és nagyhatalmú menedzserből áll szerintük ez a kör.

Emlékezni készülünk

Emlékeink nem egyszerre buggyannak elő a múltból, és nem árasztanak el bennünket kéretlenül. Emlékpillanatainkat életünk történései kapcsolják be, és mindig akkor, amikor szükségünk van rájuk. Talán csak egy-egy fejbekólintásra készülnek, vagy vigasztalnak bennünket, amikor ezt a jelen nem tudja megtenni, de egy biztos, sosem céltalanok. Üzennek nekünk, kapcsolatot teremtenek.

Halottak napjához közeledve előfordulhat, hogy nem várjuk meg, míg emlékeink maguktól közelednek felénk, hanem mi magunk szeretnénk felkutatni őket. Próbálunk arcokat és pillanatokat felidézni, a legszebbeket, a legtartalmasabbakat. Fontos alkalom ez. Ilyenkor sokkal többet kaphatunk azokból, akik máskor csak fejbekólintók, vigasztalók. A fejfát végigsimítva megköszönhetjük azokat a kedves pillanatokat, melyektől mi magunk többek lettünk.

A változásról

Van és volt néhány furcsa szokásom, az egyik ilyen az volt, hogy mindig ellenzéki sajtót olvastam, ha jobboldali kormány volt, akkor Népszabadságot, ha baloldali, akkor Magyar Nemzetet. Így ment ez jó ideig, de aztán egy idő után eljött az érzés, miszerint erre már nincs szükségem, nem kell a napilap. Információnak, hírforrásnak ott a net, a vélemény műfaj meg szintén elérhető a webes felületen. Egyetlen engedmény tettem, a hétvégi mellékletnek, mely többé-kevésbé mentes a politikától, megkegyelmeztem. Azonban ezen a hétvégén ennek a kegyelemnek is vége, az utolsó szerző is távozott, akit szívesen olvastam, egyfajta állandóságot nyújtott, így változtatnom kell ismét, nincs tovább hétvégi melléklet sem.

Ha a napilapok főszerkesztői valóban komolyan vennék a dolgukat, már régen rájöhettek volna, hogy mit és miként kell csinálni ahhoz, hogy ne kopjanak le sorban még az ilyen megrögzött olvasók is, mint én. Ha lenne egy lap, ahol valóban tényfeltáró újságírás folyik, ahol oldaltól függetlenül kerülhetne terítékre bárki, aki vét a törvényes és a hallgatólagos szabályok ellen, az talán még a mai új körülmények között is megélhetne.

Edzők edzése

A hosszú hétvégén volt időm lavírozni a virtualitásban, és orrom hegye lépten-nyomon beleütközött valami csodaedzőbe. Azt hiszem, el kell mennem valami továbbképzésre, hogy fel tudjam fogni, mennyi mindenem akarják már egyesek EDZENI. Pedig edzett legény volnék, vagy mi a szösz? Jelentem az interneten repkedőknek, hogy edzőfelhők és edzőturbulencia várható! Még tél sincs, de már tele a hócipőm. Velük...

Tisztelet a kivételnek, de legtöbbjük valami bizniszszagú marketinget tol az orrom alá. Tuti tippek, tuti megoldások, tuti követendő lépések. Persze..., meg a Tutti-Frutti is bejelentkezik lassan. Közösségi oldalakon és rengeteg honlapon táncolnak vigyorgó figurák, okostojások, akik lehet, hogy a való életben egy tüzet sem tudnának meggyújtani, de megmondják, hogy legyek sikeres, szép, ellenállhatatlan, meggyőző, stratéga, és maximiti önbizalomban tobzódó. De jó nekem ugye?

Az „igazi”

Azt mondják, megjött az igazi ősz. Hideg szél fúj, és napokon át esik. Az eget vastag szürke takaró borítja, és hiába tudom, hogy a felhők felett mindig süt a nap, látni nem látom. A borongós időben az ember hangulata is könnyebben borongóssá válhat.

Nézem az esőcseppeket, ahogy végigszántják az ablaküveget, és az ablakpárkányon csatlakoznak társaikhoz, majd miniatűr patakként csordogálnak tovább. A virágládában és a virágoskertben óriási cseppek húzzák lefelé az őszi virágok szirmait. A háztetőn híznak a mohapamacsok, és remekül érzik magukat. A kémények is ott füstölögnek magukban. A tócsában köröket rajzolnak a magasból becsapódó cseppek. Az avar sem csörög a lábam alatt, hanem vizes sárga és barna levelek tapadnak rá gumicsizmám talpára és oldalára. A szél befújja az esőcseppeket az esernyőm alá. A hideg szinte bekúszik a bőröm alá is. Fázom, és igyekszem minél előbb visszabújni a meleg szobába.

A nyugati demokrácia szépségei

A Norvég Alap egy EU-n kívüli, de vele annál szorosabban együttműködő skandináv ország támogatási rendszere, a brüsszeli támogatásokkal szinte szinkronban működve.

Célja tehát a fejlődő országok felzárkózásának segítése különböző támogatások formájában. Hogy, hogy nem, de a Norvég Alap pénzei egyre nyilvánvalóbban egy zárt körben osztódtak el, ráadásul nem is a pályázatra benyújtott támogatások kiérdemelt pontszáma szerint. Egyre több információ van arról, hogy a pontszám alapján nyertesnek hihető pályázatokat le, a „kebelbélieket” felértékelték. Ráadásul sokszor a bírálóbizottságban ugyanazok ültek, mint a benyújtó „civil” szervezeteknél. (Hogy ennek ellenére mégsem ők írták a legjobb pályázatot, az szinte már üvöltő ellentmondás.)

Szóval a „csókos haverok” a hírek szerint biztos nyerőnek hozták ki egymást, miközben a sajtó velük összetartozó része idehaza állandóan arról beszélt, hogy az Orbán-kormány milyen súlyosan elnyomja a civil szférát, s már nyakunkban liheg a diktatúra, az Orbánisztán.