A nyugati demokrácia szépségei

A Norvég Alap egy EU-n kívüli, de vele annál szorosabban együttműködő skandináv ország támogatási rendszere, a brüsszeli támogatásokkal szinte szinkronban működve.

Célja tehát a fejlődő országok felzárkózásának segítése különböző támogatások formájában. Hogy, hogy nem, de a Norvég Alap pénzei egyre nyilvánvalóbban egy zárt körben osztódtak el, ráadásul nem is a pályázatra benyújtott támogatások kiérdemelt pontszáma szerint. Egyre több információ van arról, hogy a pontszám alapján nyertesnek hihető pályázatokat le, a „kebelbélieket” felértékelték. Ráadásul sokszor a bírálóbizottságban ugyanazok ültek, mint a benyújtó „civil” szervezeteknél. (Hogy ennek ellenére mégsem ők írták a legjobb pályázatot, az szinte már üvöltő ellentmondás.)

Szóval a „csókos haverok” a hírek szerint biztos nyerőnek hozták ki egymást, miközben a sajtó velük összetartozó része idehaza állandóan arról beszélt, hogy az Orbán-kormány milyen súlyosan elnyomja a civil szférát, s már nyakunkban liheg a diktatúra, az Orbánisztán.

Ősz

„Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közelg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.”

Zelk Zoltán: Ez már az ősz

Ó, azok a fasiszták!

Van az a bizonyos pofakönyv, tudják az a kék-fehér csoda, ahol boldog és nagyon sok boldogtalan is osztja a képeket, videókat, linkeket, és persze az észt is. Szórakoztató hely ez, időnként én is odatévedek, most a feleségem hívta fel a figyelmemet egy hozzászólás-cunamira.

Egyik kedves barátom elmesélte Pesten szerzett élményét, miszerint egy amerikai házaspárral beszélgetve megkérdezte, érzékelik-e a lopakodó diktatúrát, a lopakodó fasizmust és a házaspár azt felelte nem. Lett is ebből kalamajka, megjelent néhány harcos liberális, akik szerint már az is diktatúra, ha szavazni lehet, mert jobb lenne mindent a természetre hagyni, hadd tegye a dolgát és válassza ki a legjobbakat, akik természetesen csakis liberálisok lennének. Na, aki ezt akadályozza azzal, hogy választást nyer, az diktátor és persze minimum fasiszta. Mi más is lehetne?

Antistatisztikusan...

Nem néztem utána, de nincs is rá szükségem. Környezetemben is nő azon párok száma, akik egyik napról a másikra külön utakra indulnak. Jelenleg mindenki mindennel foglalkozik, de szerintem elég kevesen boncolgatják a valós hátterét a dolognak.

Hogy egy család, élettársi közösség, párkapcsolat működni tudjon, hihetetlenül sok dolognak kell "klappolnia". Már ott kezdődik, hogy egyáltalán létre kell jönnie, el kell jutni ahhoz, hogy megvalósuljon. Sok kapcsolat fut zátonyra, megélhetési gondok, munkahelyhiány, "jóakarók" ügyködése nyomán. Lennie kell ugye a hol, a miből és a kiértnek. Tegyük fel jó esetben, hogy ez megvan. Elkezdődik a fészekrakó stádium, aztán ugye megjelenik a gólya. Jó esetben, jó helyre is érkezvén. Aztán vele együtt megérkezik az első "gond" is. A megszületett gyermek szülei szeme fénye, bővül a család, csak a sok csodálatos "oktatás" nem nagyon szól arról, hogy ezt hogyan éljük meg. Sok anyuka hibát követ el azzal, hogy szinte kizárólag a gyermekkel foglakozik, szinte "benne" veszik el, minden percét ráköltve. Jön a jaj, nem érek rá, hagyjál békén, és az apa - aki, tegyük fel, ugyanúgy imádja csemetéjét - pedig néz, mint tejbepapi a kistányérból.

Boldogság

Egyik nap megkérdezte tőlem egy bácsi, hogy szerintem ki a boldog ember. Hirtelen nem is tudtam neki válaszolni, habár az első gondolatom az volt, hogy Ő. Saját bevallása szerint nyolcvannyolc éves, de ha hatvannyolcat mondott volna, azt is elhittem volna neki. Olyan kiegyensúlyozott és vidám volt, hogy ő maga volt a megtestesült boldogság…

Aztán elgondolkodtam. Vajon mi is a boldogság?

Egy érzés. Az egyik legszebb érzés! Lehet pillanatnyi, mint amikor megpillantjuk újszülött gyermekünket, esetleg találkozunk valakivel, akinek elveszünk a tekintetében. Vagy egy rég nem látott ismerőssel találkozunk hosszú idő után. Lehet hosszan tartó, amikor boldog házasságban élünk valakivel, és ilyenkor hosszú éveken át érezzük ezt. De boldogság lehet az is, ha egy fárasztó nap után elterülünk a puha ágyon, és érezzük, ahogy testünk jólesően megpihen.

Guinness rekordok a baloldalon

 Aligha hiszem, hogy a világtörténelemben akadna példa arra, hogy egy világváros főpolgármester-jelöltjét kevesebb mint két héttel a választás előtt lecserélik egy másik párt jelöltjére. Mindez most Budapesten történt úgy, hogy a magukat egyaránt baloldalinak illetve liberálisnak nevező 3 kispárt hirtelen egy jobboldali „pártszerű mozgalom” embere mögé állt, igaz, azt is mérsékelt egyetértéssel.

Az MSZP-nél csak a fővárosi elnökség állt mellé, de az országos elnökség már nem és az Együtt-PM is megosztott volt. Ehhez képest az új jelölt 36%-ot kapott a „meggyőződéses” választóktól!
Tudják Önök, mire szavaztak? Mert én nem! És tudták-e ők, hogy mire szavaztak?
(Több kérdésem és további megjegyzésem nincs!)

Az állandóság igazsága

Vasárnap befejeződött egy nyugtalan politikai év, és kezdődhet újra a nyugodt munka. Véget vetett ez a szavazás annak is, hogy itt hétfőtől bárki is diktatúrázhat, rezsimezhet a maga és a külföld kedvére. A választópolgárok sokadszorra közölték ezzel a maroknyira zsugorodott kisebbséggel, hogy elég ebből az ország- és lélekrombolásból. Vége annak, hogy egyes tv- és rádiós műsorok vezetői élőben eltűrjék, sőt gerjesszék ezt a primitív, a választók többsége által egyértelműen elutasított, sértő és igaztalan politikát. Vége a maffia-államozásnak, a mutyizás-rágalmaknak, a külföldre szaladgálásnak, vagy az uniós feljelentgetéseknek.

Itt az ideje, hogy észrevegyék, hogy nem vevő erre a magyar nép. Sőt elutasítja, otrombaságnak tartja, hogy bizonyos körök az országról mint diktatúráról értekezzenek, a kormányzó pártokra antidemokratikus, nem egyszer fasiszta jelzőket akasszanak. Vagy a magyar miniszterelnökről mint diktátorról, országrontó politikusról beszéljenek. Egyértelművé vált, hogy sem vezető politikusaikra, sem értelmiségi holdudvarukra ilyen formában nincs szükség. Elismerem, rossz érzés lehet tudomásul venni, hogy van aki náluk sokkal jobban tudja vezetni Magyarországot.

Segíteni jó

Minden segítség segítség, de az igazán jóleső az, amit nem könnyedén teszünk meg, hanem kellemetlenséggel, lemondással, esetleg plusz erőfeszítéssel is jár. Ez a fajta segítség nem olyan természetes. Vannak, akik erre születnek, hivatásuknak érzik, és teszik minden nap, míg mások nem hagyják magukat kizökkenteni a maguk kis kényelméből, inkább hárítanak, eltolják maguktól a felelősséget, azaz: segítsen más!

Aki segít, az mindig kap is. Nem konkrét viszonzásra gondolok (mivel segítettem, ezt várom cserébe), hanem a belső visszajelzésre (jót tettem, teszek másokkal, akkor jó vagyok), ami bennünket is megszépít, felemel. A szeretet, a másoknak segítés még egészségesebbé is tesz, tehát a jutalom többszörös. Mc Lelland pszichológus „Teréz anya-effektusnak” nevezi a segítő viselkedésnek az immunrendszerre kifejtett pozitív hatását.

A jó, a rossz és a csúf

Mindig megvolt az a gyanúm, hogy az emberek igen nagy többsége nem rossz, hanem jó, de pathológ módon jó, saját feje szerint, saját külön igazságeszméje szerint, mondjuk így fixa ideája szerint. Az ilyen jóság persze szociális szempontból a semminél is kevesebb.

Hamvas Béla

Érdekes gondolat, legalábbis én annak látom. Mit is állít? Hogy alapjában véve minden ember jó, persze, hozzá kell tenni, hogy a maga módján. Most mindenki vérmérséklete szerint elkezdheti sorolni az ellenérveket, a sorozatgyilkost, a főnökét, az anyósát, Hitlert vagy éppen valamelyik mai politikust, és igaza is van, amíg bele nem gondol az állítás második felébe és el nem kezdi végiggondolni, mi lehet az a különös nézőpont, amely szerint a közmegegyezés szerinti rosszat valaki jónak látja. Nem könnyű kísérlet ez, de nem lehetetlen. Lehet olyan igazság eszme, ahol nem érvényesek a társadalmi konvenciók.

A lélek királysága...

Van egy film, ami a "Mennyei királyság"-ról szól. Szeretem. De nem a keresztes háború miatt, hanem egyes emberek igaz eszméjéért. Igaz emberek kerestek akkor is valamit, és a ma embere is ugyanezt keresi. Lehet bármily fejlett a világ, az elcsavarodott gondolatok mögött, minden ember vágyik valamire. A saját lelkének a királyságára. Ennek a királyságnak nincs határa, nincs fellegvára, nincsenek alattvalói, udvari bolondjai. Egy egyszemélyes királyság, hogy minden gondolat alattvaló és király egyben. Senkinek nincs jogot bitorolni e királyság felett. Ennek a királyságban lakik a szellem, a hit, a bizalom, a szeretet. Nincs szükség kamarásra se kormányra. Csak a tiszta érzéseidre. A lélek királysága mindenkinek a sajátja, mint ahogy a szeretete, hite, bizalma. Ezért a lelki földért indul mindenki kereszteshez méltó háborúba minden nap, küzd, vért és verejtéket nem sajnálva…