Takarodó

Lehet, tudnék írni a közelgő karácsonyról, de nem gondolom, hogy be kellene állnom a karácsonyi közhelyeket szaporítók csapatába. Amúgy is, a karácsony egyrészt vallási ünnep, másrészt családi ünnep, így igazából nem sok keresni valója van egy blogoldalon.

Remélhetőleg akiknek fontos a karácsony, azok nem blogot fognak olvasni éppen, így nyugodtan írhatok egy profán témáról. Ez a téma pediglen legyen a takarodás témája. Gyakran volt címlap így az ősz végén, tél elején a mondat: "Orbán takarodj!"

Igen, így, ilyen keresetlenül. Kisebb-nagyobb tömegek zúgták ezt a számukra oly kedves szlogent néha rigmussá csiszolva. Arról azonban nem beszéltek igazából, hogy ha beteljesedik a kérés, akkor mi lesz.

Szívbéli értékmérő

Érdekesek vagyunk, mi, Emberek. Szeretünk mindent megtudni, tudni akarjuk, hogy mi milyen hosszú, vagy épp milyen mély. Gyakorlatilag mérlegre tesszük magunk és egész világunk minden történését és az értéke, mértéke alapján vonjuk le a következtetéseinket.

Gyermekeinknek "érdemjegyeket" adunk, lemérjük és megmérjük a teljesítményt. Felmérjük, hogy a "kapott adatok" birtokában mennyire felel meg nekünk bármi is. Értékelünk és értékelünk. Ha valami jó, vagy rossz, azt hogy lehet értékelni? Milyen mérési adatokat lehet kapni?

Elgondolkodtam. Így, Karácsony előtt. Vajon az egyes emberek magát a Karácsonyt mennyire
értékelik... Hogy élik meg? Ideges készülődéssel és vásárlással.

Karácsony fényei

Ilyenkor karácsony előtt mindenfelé kigyúlnak a fények. A városokban fénypompába öltöznek, házak, fák, utcák, bevásárlóközpontok, és szinte bármerre nézünk, fénycsodákat látunk.Már faluhelyen is szokás, hogy kivilágítjuk a bejáratot, a kerti növényeket, sőt, van aki az egész házat fénybe öltözteti.

Szeretek decemberi estéken sétálni a fénybe öltöztetett utcán, mert a szemet gyönyörködtető fényesség mindig egy kis meleget lop a szívekbe.

Amikor elérkezik karácsony napja, akkor a fenyőfák is átminősülnek karácsonyfává, és még több fény gyúl.

Szegények karácsonya, közös ünnepünk

Néhány éve szinte minden településen megjelentek a Betlehemek. Épül a néplélek és az egykor oly erős keresztény kultúra apró hagyománya!

De nem tudom, hány településen és hányan gondolnak arra, hogy egykor mekkora szegénységet jelentett a jászol melletti lét. A karácsonyi ének szerint „rá meleget a marha lehel”. Aztán megjelennek a három királyok és hoznak aranyat, tömjént, mirhát. És a csillag mutatja az utat, a szegénységből a jövő felé!

A teljes kiszolgáltatottságban megélt karácsonyról nekem még gyermekkoromból vannak emlékeim: micsoda áldás egy – végrehajtók által kiürített kamrában – 4 fős családnak lakni és „Jancsi kályhában” fűteni tudni. Szegény anyámnak, ki akkor még azt sem tudta, él-e a férje, s ha él, melyik internálótáborban, vajon hányszor kellett felkelni a „vendéglátó” kulákoktól ajándékba kapott vagy szűkös pénzből vett napraforgókórót a tűzre rakni, hogy három gyereke ne fázzon, ne fagyjon?

És akkor még alig múlt el az idő, amikor családok százezernyi tagja nem tért vissza a Don-kanyarból, vagy Dél-Lengyelország jól kiépített poklaiból.

A szegénységet, ha az ember egyszer megélte, elfelejteni nem lehet!

Lépj ki velem!

Nyüzsög a világ, néhány nap és karácsony. Legszebb ünnepünk, én is szeretem, mégis úgy gondolom, a jeles napokra való „megfelelő” készüléstől, és a szokások betartásától még nem lesz körülöttünk ünnep.

Az ünnep számomra az, ha ki tudunk lépni a hétköznapokból, ami nagyon jó dolog, mert így bármikor lehet saját kis ünnepünk, nem kell hozzá karácsony. De a karácsony is akkor lesz igazán szép alkalom, ha ezt megtesszük: ha kifordítjuk a hétköznapunkat, és úgy bújunk bele. Ha korán szoktunk kelni, most lustálkodjunk sokáig! Ha el szoktuk pakolni az ágyneműt, most hagyjuk a csudába az ágyazást, reggelizzünk az ágyban, és csúsztassuk el az ebédet egy órával! A szöszös szőnyeg, vagy a mosatlan edény sem fog ránk kiabálni, hogy ejnye-bejnye, ha mi inkább leülnénk végre egy könyvvel a sarokba. Ajándékozzuk meg egymást és magunkat is azzal, hogy kényelmes, nyugodt napokkal zárjuk az évet.

Íróvessző

A stílus maga az ember, mondta Buffon grófja akadémiai székfoglalójában. Eltalált mondat, gyakran idézik azóta is.

Olvasva a mai sajtót, és az internet vélemény bugyrait, fogalmazhatnánk úgy is a stílustalanság maga az ember, és aztán mindjárt rá is kérdezhetnénk: Ember?

Az embert nem a születés, a földi rang avatja előkelővé, hanem a szellem és a jellem.

Goethe mondta ezt és milyen igaza volt.

Lebecsülve

Lebecsülni valamit, vagy valakit mondhatni szakállas hiba. Mert ugye szinte azonnal előítéletet gyártunk, és "elkönyveljük" a dolgokat és embereket, feltételezett képességeik és tulajdonságaik alapján. Ítéletet mondunk szinte azonnal, ami igazából a saját felettünk eltört pálcát is jelenthetné. Aztán persze meglepetésként ér minket az, hogy aki lebecsült volt egykor, most becsültté válik. Néha pillanatok alatt.

Az emberek próbálnak másokat befolyásolni, valahogy a saját képükre szeretnék formálni a környezetük, és a benne élő, vagy épp csak látogatóba érkező embereket. A megszokott kis életünk, a napi rutinélet az, ami akár lustaságból vagy épp irigységből becsüli le azt, ami tőle eltérő.

Az ember annyira különbnek érzi magát mindennél és mindenkinél, hogy elfelejti azt, hogy nem kéne lebecsülni semmit. Még a legapróbb teremtményt sem. Lenézzük primitívségét egy "bacinak", aztán a baci pármillió társával ledönt minket, mint a kasza a kalászt.

Amikor fitt lesz test és lélek…

Azt mondják, harminc éven felül már nem árt egy kis testmozgást beiktatni a heti programjaink közé.

Szerintem is jót tesz a sport. Főleg akkor, hogyha egész nap egy íróasztal mögött ülünk, vagy akkor, hogyha egész nap a tűzhely felett ténykedünk, vagy ügyfeleket szolgálunk ki, vagy gyereket nevelünk, akár egyet, akár egész csoportnyit. Vagy bármi mással töltjük a napjainkat. A mozgás kell, a mozgás jólesik, a mozgás formában tart.

Mi heti háromszor szoktunk összejönni. A többit át kell élni…

Horthy-konferencia a budai Várban

Múlt pénteken a Veritas Történetkutató Intézet szervezésében konferenciát tartottak Horthy Miklós kormányzó tevékenységéről és időszakáról. Talán érdemes a záró előadó egy szó szerinti „szem-pont”-ját idézni.

Ha jobb szememmel nézem, mást látok, mintha csak a bal szememmel nézném. Én azonban szeretem a dolgokat két szemmel, sztereóban látni. 

No, ez a konferencia nem dicsérte Horthyt, hanem valóban több szempontból elemezte azt az időszakot.

A fő, hogy ne legyen nyugalom

Elemében van a balliberális média. Meggyőződésük, hogy megindult a Fidesz-rendszer bomlása, és csak idő kérdése, hogy mikor bukik meg a kormány. Tévednek. Attól, hogy a három választási pofon miatt óriásit csalódottak közül néhány ezer ember jobb híján tüntetésekre vonul, és ennek jelentőségét felpumpálják, még messze nincs Magyarországon kormányváltó hangulat.

A 2015-2018-as évek – tüntetések ide vagy oda – nem a kormány megrendülését, hanem az Orbán-kormány megerősödést fogják hozni. Mert – kevés kivétellel – minden úgy alakul, ahogy azt a Fidesz a választóinak megígérte. Nézzük csak a legfontosabbakat: a gazdaság folyamatosan erősödik, az Európai Unióból bejövő pénzek vállalkozásokba való visszaforgatása erősíteni fogja a beruházásokat, a munkanélküliség folyamatosan csökken, a mezőgazdasági reformok már most sikeresek, szélesebb lett a közteherviselés, a rezsicsökkentés folytatódik, a devizahitelek család-megroppantó terhei jövőre eltűnnek, a szociális politika egyre többet tesz a szegénység leküzdéséért, az új közigazgatási struktúra, a közoktatási szisztéma máris érzékelhető eredményeket  mutatnak – és így tovább.