Egy kirándulás margójára
Véletlenül sem szeretném azt állítani, hogy a politikusainknak – álljanak bármelyik oldalon – nem kellene egy kicsit is jobban odafigyelni a szerénységre. De ami sok, az sok. Sok az, hogy a fél ország – élen a balliberális sajtóval – azzal foglalkozik, hogy Kósa Lajos országgyűlési képviselő, a Fidesz egyik vezető funkcionáriusa, Dubaiban nyaralt, majd átrepült egy Rolling Stones koncertre Új-Zélandra. Lázár Jánosnak meg Rolex karórája van, és milliókat költ vadászatokra. Szijjártó Péter luxus-villájáról már nem is beszélve.
Mielőtt folytatnám, rögtön leírom, hogy balatoni pedikűrös ismerősünk már három évvel ezelőtt volt Dubaiban nyaralni. Ahol Kósa meg sem állt, csak átszállt Új-Zéland felé. A pedikűrös hölgy nem milliomos feleség, hanem egy sokat dolgozó, normális családanya. Egy másik ismerősöm – kisebb tévéprodukciókat gyárt cégével évtizedek óta – Facebookján afrikai vadászélményeiről számol be, amint krokodilok és kafferbivalyok tetemein pózol. Ő tehetősebb, felesége pedig jól menő ügyvéd. Megengedheti magának.
Hogy Kósa Lajos is megengedhet magának egy új-zélandi utat, azt abból gondolom, hogy Kósa 1990 óta megszakítás nélkül országgyűlési képviselő, miközben tizenhat évig Debrecen polgármestere volt. Feltételezem, hogy nem tartozott és tartozik a rosszul kereső polgártársaink közé. Lássuk be: egy normálisan kereső átlagpolgár minden további nélkül ki tud magának gazdálkodni egy nagy luxusnak ma már egyáltalán nem számító dubai vagy ausztráliai, új-zélandi utat.
Azt hiszem, nálunk itt is egészen másról van szó.
Mehet a pedikűrös, a tv-producer, meg a többi, csak egy politikusnak tilos? Nehéz felfogni, hogy miért. Lázár János 2002 óta országgyűlési képviselő, tíz évig Hódmezővásárhely polgármestere volt, államtitkár, majd miniszter. Ő sem engedhet meg magának egy márkás karórát? Vagy a hobbijára nem költhet a magánkasszájából? Szijjártó szülei egyik vállalkozásuk eladásából segítették fiúkat egy módos villához. Olyanhoz, amivel tele van a Rózsadomb, de a nagyobb városok elit-negyede is. Ha én lennék Szijjártó apja, és tehetném, ugyanezt tenném. Nyilván büszkék tehetséges, egyre komolyabb politikai posztokat betöltő fiúkra.
Legszívesebben felsorolnám most a német vezető politikusokat, hogy kinek hol és mekkora sörgyára, malma, akkumulátor üzeme vagy éppen grófsága, erdőbirtoka és egyebe van. Máris hallom, hogy „ja, hát az más”. Nem más. Mi ugyanúgy egy kapitalista országban élünk (nagy szerencsénkre, és ezt akartuk huszonöt éve), mint a németek vagy az osztrákok. Ha egy politikus tisztességes módon jut előre, ha munkája eredményeként lesz jómódú, akkor magánügye a karórája, a háza vagy az utazása.
Ettől még igaza van Pokorni Zoltánnak, hogy egy politikus mégis legyen szerényebb. Legalábbis – tegyük hozzá – addig mindenképp, amíg az országban csak lassan csökken a szegények száma. Bár azt látom, hogy nem is a szegényebb sorsú emberek irigykednek a tehetősebbekre. Azt hiszem, nálunk itt is egészen másról van szó.