Sorsunkat meghatározó évtizedek értékelése
Komolyan megrótt egy ismerősöm, miért írtam múlt heti blogomban dicsérőleg egy olyan ügyvédről, aki jogászként részt vett a kádári politikai restaurációban. Nem dicsértem az illetőt, csak bemutattam egy szigorúan jogkövető magatartását, mellyel az akkori törvényeket messzemenően tiszteletben tartotta.
Miközben a 70-es, 80-as években sokan nyerészkedtek gépkocsik hivatalos ár feletti értékesítésével jól jövedelmező módon, ő inkább kivárta az autó eladásával azt az időt, amikor a hivatalos áron eladhatta. Tudom, ezt nehéz elmagyarázni azoknak, akik azt a kort felnőttként nem érhették meg, s akik nem álltak sorban autóért.
És miért is próbálom meg?
Mielőtt válaszolnék, hadd utaljak arra, hogy ismertem két megyei párttitkárhelyettest is, akik szigorúan jogkövetők voltak. Az egyik Trabanttal közlekedett, s a másikról is az volt a vélemény, hogy szigorúan puritán kommunista. Ez az egykor volt létező szocializmus - ahogyan az akkor már a puhább kommunista diktatúrát hívták - Janus arca.
Az elülső oldalon mindig a népet szolgáló rendszert mutatták be, a másik, nem mutogatott oldalon a privilégiumok, az önkényuralom haszonélvezői, egymásnak szívességeket, vadászatokat, szép titkárnőket bőven osztogató elvtársak tettei sorakoztak, ha kellett, akár részegen elkövetett gázolások áthelyszínelésével.
Egy kisvárosi frissen megválasztott KISZ-titkár, amikor rájött, hogy az „édes élet” szereplői hogyan akarják rákényszeríteni a közpénz elsikkasztására és a zártkörű nagy bulik pénzelésére, kiment az erdőbe, s felkötötte magát.
Nem kell tagadnunk, hogy voltak, akik hittek abban a rendszerben, sőt szorgosan és becsületesen annak javításán dolgoztak. S biztosan voltak olyanok, ezrek és tízezrek közülük, akiknek kezéhez semmi illegális pénz és vagyonszerzés sem kötődik. Jó néhány ilyet ismerek.
El kell választani a tisztességest a tisztességtelentől, a jogosat a jogtalantól!
És aztán a másik oldalon ott az a mérhetetlen ellopott vagyon! Több, részben külföldi kutatóintézeti adat szerint a „fordulat éve” körüli nemzeti összterméknek, a GDP-nek 2-3 szorosára becsülhető a kézen-közön eltűnt összeg. A kis arányú igazán tisztán maradt ember, a csak a létfenntartásért párttaggá lett százezrek mellett bizony voltak csoportok, melyek a nómenklatúra, a pártállami elit, az MSZMP, a KISZ, egyéb „mozgalmi” szervezetek, s titkosabb hálózatok mentén lefölözték a nemzet által megtermelt értéket, degeszre tömve mindkét zsebüket. Ajánlom mindenkinek átgondolni a közeljövőt, s körbenézni látóhatáron belül!
E heti sajtóban jelent meg egy nagyobb tudósítás arról, hogy az elmúlt évtizedben hogyan tettek szert 15 milliárdos (!) jövedelemre ÁFA-csalással, a búza nemzetközi ide-oda szállításával bizonyos még meg nem nevezett körök. Milyen apróság ez az orosz államadósságból kiemelt közel 500 millió dollárhoz képest.
És még nagyságrendekkel több az az 1980-90 között (állítólag 242 milliárd dollárra becsült) off shore területekre kimenekített pénz, melyet csak a pártállam legfelsőbb körei tudhattak így megszervezni.
A kárpótlási jeggyel történő „részleges és degresszív” kártalanítás töredékét adta vissza az 50-es években jogtalanul elvett vagyonoknak.
Hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy az akkor nálunk sokkal rosszabbul álló Szlovákia és Románia is reprivatizációs, tehát a tulajdonosoknak teljes vagyon visszajuttatást írt elő és hajtott végre.
Érdemes elgondolkodni azon, mit eredményeznek ezek a folyamatok a társadalom vonatkozásában! Nézzünk keletre: a Szovjetunió szétesése utáni országokban szinte mindenütt oligarchák határozzák meg az országokat, éppúgy, mint nálunk a XIV. század elején az Árpád-ház kihalása, jogrendünk megrendülése után a kiskirályok.
Ha valaki visszaemlékezik a 90-es évek első milliárdos listáira, azokon korábbi párt- és KISZ-vezetők bizony szép számmal akadtak. A MAL tározójából kiömlött, 10 halálos áldozatot követelő katasztrófa is lerántotta a leplet a cég múltjáról. De ez nem egyedi történet. Bizony, mi is beindultunk az oligarchásodás útján!
Példaként: egy miniszteri kezdeményezésre 1993-ban főügyészségi szintre jutott privatizációs csalásvizsgálat meghallgatásán mondta nekem a vizsgálatot vezető hivatalos személy:
Tudom, hogy magának igaza van, de igen ügyesen tüntették el az adatokat. De hadd mondjam el magának a véleményem. Ha maga valamilyen hivatalos úton bejuttat engem, a legtöbb cégnél ugyanezt megtalálom.
Igen, a „fordulat éve” körül igen jól megszervezték magukat a vagyonlenyúló hálózatok. Ezek a hálózatok döntően korábbi pártállami kapcsolatrendszerekre épültek és jól felkészültek a jövőre!
Hadd kérdezzem: vajon egy nemzet elfogadhat-e ilyen mértékű kifosztást? Elfogadható-e, hogy a 80-as évek végén összeomló iparban felrúgva a teljes foglalkoztatás még ugyan hirdetett elvét, de tízezreket, s valószínűleg százezreket elbocsátva nyomorba löktek, s közben jól szervezett ügyeskedők csillagászati vagyonra tettek szert? Tudom, hogy évtizedekre részletek nem követhetőek vissza.
1944 elején alapjaiban megszűnt a jogállamiság, mely azért a háború utáni két évben még visszaállíthatónak tetszett. Aztán jött közel fél évszázados diktatúra nómenklatúrával, privilégiumokkal. És az a jól felépített káosz, melyben szervezett szerencsecsinálók kerültek csillogó pozícióba.
Nem hiszem, hogy a kiemelten gazdag embereket eleve szabadna ebbe a kategóriába sorolni.
Voltak tiszta csillagösvények. Ismerek hazai szupervállalkozásokat, nulláról indulva. Ezért kell a különbségtétel. És a vagyonosodási folyamatok vizsgálata sokat tisztítana társadalmunk értékrendjében, értékítéletében. Igen, el kell választani a tisztességest a tisztességtelentől, a jogosat a jogtalantól!
Azt hiszem, már igen késő, de nem lehetetlen.