Kritikusok kritikusa
A legkönnyebb feladat mást kritizálni, keresni a hibákat. Hogy épp túl rövid, vagy épp túl hosszú, akárhogy is csűri, csavarja az ember a saját tetteit, biztos akad, aki ezen fennakad. Én nem szeretem, és nem szeretek kritizálni semmit és senkit. Véleményem van, az más.
Más, mert véleményt én úgy formálok, hogy előbb ismerni és megismerni akarok. A legtöbb kritizáló helyes kis pocakjára üt és onnan prezentálja aggályait. Hogyan lehet bármit is kritizálni, ha nem ismerjük?
A kritikusok gyártanak előítéleteket, állítanak fel kasztokat és skatulyáznak be embereket. Én most pedig őket skatulyázom be, de én azért, mert ismerem őket. A hozzállás az, ami mutatja őket. Nem egyformák ők sem. Én három csoportra osztom őket.
Az egyik a "tudattalan" kritikus, aki nem azért kapta e jelzőt mert épp buta. Dehogy! Lehet akár három diplomája is, csak épp józan "paraszti esze" nincs. Nem tud semmit, mégis vadul hangoztat valamit, amiről épp fogalma sincs. Sodródik a tömeggel, Bólogató Jánosként lesi a többit és nem akar kimaradni a "buliból". Esélytelen, hogy vele valamit meg lessen értetni, én fel is szoktam adni. Mosolygok és továbblépek.
Aztán van a "félparlag" kritikus. Talán vele akad mindenkinek a legtöbb gondja, nekem is. Mert mindenből csak félig jut el. Részigazságok és feltételezések veszélyes kombinációja ő, sohasem tudni, mire mond igent, mitől fordul el. Kicsit köpönyegforgató a stílus, és sajnos belőlük is nagyon sok van. A veszély bennük az, hogy egyetlen akár tényleg igaz gondolatból elindulva olyan következtetéseket von le, mitől az ember összes létező és nem létező haja szála égnek áll. Ő a vitatkozó, félművelt olvasottsággal (mi lehet, a kötelező olvasmányokban merül csak ki), félig átgondolva áll le vitatkozni szinte bármiről. A vita hevében égbekiáltó hülyeségeket mondva és azok mellett kardoskodva a végsőkig.
Lehet, picit fájnak a szavai, lehet durcáskodni kicsit rajtuk, de könnyedén meg lehet érteni, s ki valóban fontolóra veszi, az saját javára tudja fordítani.
Harmadjára a "tudva értő" kritikus érkezik. Nagyon kevés van belőle, ők értékesek, mert ők előbb figyelnek, utánanéznek, gondolkoznak és csak aztán foglalják értelmes szavakba mondandójukat. Tömören és érthetően, építő, és soha nem támadó, vagy épp romboló jelleggel. Előttük hajtok én is fejet örömmel. Lehet ő egy igaz barát épp, ki ismerve minket fogalmazza meg meglátásait.
Lehet, picit fájnak a szavai, lehet durcáskodni kicsit rajtuk, de könnyedén meg lehet érteni, s ki valóban fontolóra veszi, az saját javára tudja fordítani.
Decembert írunk, az év utolsó hónapját és már látom magam előtt a csodás évértékelőket. Mindenki ebben a hónapban táltosodik meg e téren, és ahelyett, hogy az ünnepekre készülődne szívében és lelkében, acsarogva csattogtatja agyarait. Kedves kritikusok, elengedlek szabira titeket, pihenjetek. Éljetek kicsit békében, kicsit nem mindent meglátva, vörös posztót lobogtatva.
Legyen egy nyugodt hónapunk. Mindenkinek.