Néha értetlenül állok a világ és néhány körülöttem előforduló ember cselekedeteit elnézve. Ilyenkor csak figyelem az embereket, vagy hallgatom a világban zajló eseményeket, és kérdések sora merül fel bennem.
Lehet rohanni, futni, és közben kapkodva végigszáguldani az élet apró csodái mellett, de mi értelme?
Ukrajna mellett itt a palesztin-izraeli háború is. Ez lett – és joggal – a vezető hír a világsajtóban. Borzalommal hallgatjuk, nézzük a Hamasz terroristáinak öldöklését. Kétségeink ne legyenek, Izrael erre nagyon keményen fog válaszolni.
Csillagfényes éjjeleken
amikor sűrű a csend
meghallhatod a dalt
mi a szívedben cseng.
A hamburgi vasútállomás Németország egyik legveszélyesebb területe. A város vezetése, hogy csökkentse a növekvő bűnözést, megtiltotta a pályaudvar területére és közvetlen környezetére fegyverek bevitelét. Fegyvernek számít minden lőfegyver, és olyan kés, amelynek pengehossza meghaladja a négy centimétert. Továbbá tilos boxer és ólmosbot bevitele. E szigorú intézkedéssort azért vezették be, mert a napokban Ibrahim A., egy palesztinai bűnöző az egyik regionális járaton késsel megölt két embert, és négy továbbit megsebesített. A rendelettől azt várják, hogy a gyilkosságok, a rablások és a testi sértések száma is csökkeni fog.
Ha elnézek a messzeségbe, látom, honnan jövök. Látom az utat, minden akadályával és nehézségével együtt. Látom, mi miért történt, és látom a tanulságokat is. Látom, hol lehetett volna jobban haladni, és látom, mire szolgáltak a lassítók.
Orbán Viktor felszólalásával megkezdte munkáját a Magyar Országgyűlés őszi ülésszaka. Miniszterelnökünk a megszokott komolysággal sorolta el sikereinket, gondjainkat, harcainkat itt, a határainkon belül, vagy a nemzetközi fórumokon, külpolitikai színpadokon. Szóba került az atlétikai világbajnokság sikere, az energiakérdés, vele a rezsicsökkentés megvédése, a hadiiparunk fejlesztése, de a gabona- és élelmiszeriparunk elleni ukrán támadás is. Ahogy a mindannyiunkat nyomasztó infláció vagy a migráció sem maradt el. És persze Brüsszel, hisz az Unió tagjai vagyunk, ezer szállal kötődünk az ott történtekhez. Orbán Viktor ragyogóan ért új, találó szavak, kifejezések "bedobására", így most a brüsszeli kérésekre, követelésekre adandó válaszokat nevezte úgy, hogy maradunk szuverének, mert Magyarország nem akar „Jawohl!-ország“ lenni.
Hajlamosak vagyunk arra, hogy kreáljunk magunknak egy álmot, egy vágyképet, majd várjuk, hogy beteljesüljön. Persze, minden esélye megvan rá, de nem elég csak várni.
Kevés figyelmet kapott Orbán Viktor miniszterelnök facebook-bejegyzése, amiben négypontos követelést fogalmazott meg Brüsszelnek, vele az európai vezetőknek. Ezek a régi-új magyar témák fontos kérdésfelvetések, és mindenképpen válaszra várnak.
Szokták mondani, hogy minden véget ér egyszer. És többnyire igen. Az életünkben szinte folyamatosan véget ér valami. Most például a nyár. Igazából nem is a véget érésekről szeretnék írni, hanem arról, hogy miképpen kezelhetjük őket, hogy ne fájdalom, hanem örömérzés legyen bennünk.
Ursula von der Leyen ezzel a címmel tartotta meg negyedik – remélhetőleg utolsó – évértékelőjét. Maga a beszéd szót sem érdemelne, mert értelmes elemzés helyett a műlelkesedés dominált, olyan szóvirágokkal, mint „szolidaritás”, „lélek”, „szív”, „jövő” – és persze befejezésként a „Legyen hosszú életű Európa”.
A nagy kérdés a levegőben maradt: éljen, de melyik Európa?