Szeretek olvasni. Érezni a papír illatát, simaságát, szeretem lapozni, nézni a betűk sorait, és belemerülni.
Különös, hogy Európa bizonyos részein elfelejtik, hogy mitől állam egy állam, és az államnak mi a feladata. Jóllehet a nemzetközi jog elég egyértelmű. Egy állam attól állam, hogy van saját területe, a nyelvét beszélő lakossága és rá jellemző államberendezkedése. Magyarországnak van/maradt 93 036 négyzetkilométer területe, 9,9 milliós lakossága, amely magyarul beszél, államberendezkedése pedig köztársaság. Ezt a területet – azaz az állam határait – és lakosságot, vele az államberendezkedést, a magyar kormánynak nemcsak joga, hanem kötelessége is megvédeni.
Igen, mert a világnak és azon belül a Földnek nem lesz vége. Bolygónk átvészelt már nagyon sok kataklizmát. Aminek vége lesz, az az ember uralma, illetve a mai módon bemutatott uralma.
Az emberek mindig azt mondják, hogy nincs új a Nap alatt, de van...
Van mindig új, mi semmibe veszi a régit. Ezt akár fejlődésnek is lehetne mondani, ha elég sokszor nem lehet rá azt mondani, hogy visszafejlődés. Ami régen elképzelhetetlen volt erkölcsileg és eszmeileg, az most kézenfekvő és szinte elvárandó.
Voltál már úgy, hogy hatalmasat veszekedtél valakivel, és aztán pár napra rá egyszerűen már nem is értetted, hogy miért alakult úgy az egész? Mert akkor már nem is érezted fontosnak a témát, főként nem annyira, hogy vérre menő harcot vívjál érte.
Néha ahhoz, hogy továbblépjünk egy adott helyzetből, hiányzik még egy valami. Egy kulcs. A kulcs egy fontos kellék az életünkben. Kulcsfontosságú. Szükségünk lehet rá továbblépéshez, bejutáshoz, megoldáshoz, elinduláshoz, megérkezéshez. De milyen is lehet egy kulcs?
Bécs valahogyan mindeddig kimaradt az életemből. Igazán sokat utaztam Európában, leginkább hivatalos úton, de az osztrák fővárosban szinte sohasem akadt dolgom. Talán háromszor fordultam meg néhány órát, kirakatbámuláson kívül ez semmire sem elég. Az ott élő magyar közösség most meghívott egy előadásra a Collegium Hungaricumba. Jelenről, jövőről és nemzeti identitásról beszéltem, viszonylag részletesen kitérve, merre vezethet nemzetünk útja a felfordult európai világban.
Miközben Európa a népvándorlás egyre problémásabb ügyével van elfoglalva, hajlamosak vagyunk megfeledkezni helyi ügyeinkről. Amikor kontinensünk nyugati fele – de újabban a déli is –, a magyar miniszterelnököt, a kormányt és a „szívtelen” magyar embereket becsmérli, alig vesszük észre mindennapi eredményeinket. Hogy országunk szép csendben kilábalt a bennünket duplán sújtó gazdasági válságból.
Sokan gondolják úgy (én is beleestem már számtalanszor ebbe a hibába), hogy a férfi annak örül, ha mindent mi megcsinálunk, elintézünk akár helyette is és neki a kisujját sem kell mozdítania, mert mire hazaér, a meleg vacsora, a takaros kis lakás várja, amiben elkényelmesedve a tökéletesség oltárán érezheti magát. De mi a helyzet az otthoni férfi munkával?
Amennyiben valaki nem ismerte fel a képen látható személyt, az lapozzon, írásom megértéséhez és a lelkes éljenzéshez vagy durva kiakadáshoz mindenképpen szükséges ennyi előképzettség.
Sajnos a migránsválság kapcsán újra beszippantott a közélet, ez abban is megnyilvánul, hogy az elmúlt időszakhoz képest többször nézek hírműsorokat, ami már önmagában is a korai demencia egyik jele. Butulok, na, de az van.