Az emberek mindig azt mondják, hogy nincs új a Nap alatt, de van...
Van mindig új, mi semmibe veszi a régit. Ezt akár fejlődésnek is lehetne mondani, ha elég sokszor nem lehet rá azt mondani, hogy visszafejlődés. Ami régen elképzelhetetlen volt erkölcsileg és eszmeileg, az most kézenfekvő és szinte elvárandó.
Voltál már úgy, hogy hatalmasat veszekedtél valakivel, és aztán pár napra rá egyszerűen már nem is értetted, hogy miért alakult úgy az egész? Mert akkor már nem is érezted fontosnak a témát, főként nem annyira, hogy vérre menő harcot vívjál érte.
Néha ahhoz, hogy továbblépjünk egy adott helyzetből, hiányzik még egy valami. Egy kulcs. A kulcs egy fontos kellék az életünkben. Kulcsfontosságú. Szükségünk lehet rá továbblépéshez, bejutáshoz, megoldáshoz, elinduláshoz, megérkezéshez. De milyen is lehet egy kulcs?
Bécs valahogyan mindeddig kimaradt az életemből. Igazán sokat utaztam Európában, leginkább hivatalos úton, de az osztrák fővárosban szinte sohasem akadt dolgom. Talán háromszor fordultam meg néhány órát, kirakatbámuláson kívül ez semmire sem elég. Az ott élő magyar közösség most meghívott egy előadásra a Collegium Hungaricumba. Jelenről, jövőről és nemzeti identitásról beszéltem, viszonylag részletesen kitérve, merre vezethet nemzetünk útja a felfordult európai világban.
Miközben Európa a népvándorlás egyre problémásabb ügyével van elfoglalva, hajlamosak vagyunk megfeledkezni helyi ügyeinkről. Amikor kontinensünk nyugati fele – de újabban a déli is –, a magyar miniszterelnököt, a kormányt és a „szívtelen” magyar embereket becsmérli, alig vesszük észre mindennapi eredményeinket. Hogy országunk szép csendben kilábalt a bennünket duplán sújtó gazdasági válságból.
Sokan gondolják úgy (én is beleestem már számtalanszor ebbe a hibába), hogy a férfi annak örül, ha mindent mi megcsinálunk, elintézünk akár helyette is és neki a kisujját sem kell mozdítania, mert mire hazaér, a meleg vacsora, a takaros kis lakás várja, amiben elkényelmesedve a tökéletesség oltárán érezheti magát. De mi a helyzet az otthoni férfi munkával?
Amennyiben valaki nem ismerte fel a képen látható személyt, az lapozzon, írásom megértéséhez és a lelkes éljenzéshez vagy durva kiakadáshoz mindenképpen szükséges ennyi előképzettség.
Sajnos a migránsválság kapcsán újra beszippantott a közélet, ez abban is megnyilvánul, hogy az elmúlt időszakhoz képest többször nézek hírműsorokat, ami már önmagában is a korai demencia egyik jele. Butulok, na, de az van.
Mert hát, ugye, ellenben, a sok bába közt nem elveszik a gyerek, hanem nem tud létezni sem. A baba is csupán átvitt értelemben értendő. Kishazánk nagyjai sárdobálásának a média a színtere, de vajon mi a helyzet egy-egy kistelepülésen? Ott milyen vajköpülő, vagy fül mögötti vajkutatás folyik?
Amikor valamit nem kapok meg az élettől, amit nagyon szeretnék, akkor én a következőt csinálom. Persze van, hogy elsőre dühöngök magamban, és sajnálom magamat. Ez talán természetes is. Az nem mindegy viszont, hogy ez meddig tart és mi követi.
Az élet fejezetekből áll. Mint a könyvek. Minden fejezet mást mutat, mindegyikben más a feladat. A lényeg az, hogy mindig felismerd, melyik részben vagy, mit kell abban az életszakaszban megtanulnod, megalkotnod, megtenned, és persze, hogy maximálisan megéld az adott feladatot.