Azokhoz, akik már nincsenek itt
Kedves rokonaim, barátaim, és ismerőseim, akik már nem vagytok köztünk. Hozzátok szólok most.
Tudom, hogy már eltávoztatok, de mégis nap mint nap látlak benneteket. Látlak benneteket egy mozdulatban, egy tekintetben, egy mosolyban. Ott vagytok a többi emberben, a fénysugárban, a szellő illatában, az ég kékjében, kicsit benne vagytok az egész világban. A minden része vagytok ti is, ugyanúgy, mint mi, akik még itt vagyunk.
Tudom, hogy bármikor szólhatok hozzátok, és ti meghalljátok. Onnan fentről figyeltek ránk, vigyáztok ránk – hogyha hagyjuk –, és válaszoltok is nekünk, csak tudni kell meghallani. Meghallani a madárdalban, a fák lombjainak susogásában, a víz morajában, és a csendben. Mert a csendben is ott vannak a válaszok.
Tudom, hogy mindez így van, mégis hiányoztok. Hiányzik az, hogy már nem tudunk együtt nevetni, nem tudom megfogni a kezeteket, nem tudlak benneteket megölelni. Nem tudunk együtt örülni a mának, tervezni a holnapot.
Kedves rokonaim, barátaim, ismerőseim, akik már nem vagytok köztünk. Hiányoztok.
Gondolok rátok, nem csak ma, de ma értetek gyújtom a gyertyát.
