A város ez évben többször is átlépte a vezető politikusok érdeklődésének küszöbhatárát; először a Nagy Lajos királyról elnevezett 6. honvéd gyalogezred katonáinak köszönhetően. Ennek a kaposvári alakulatnak jelképesen III. Viktor Emánuel olasz király volt az „ezredtulajdonosa” – stílszerűen, ugyanis Lajosunk a nápolyi uralkodóházból származott. Amikor Emánuel és neje Magyarországra látogatott, budapesti fogadtatásukra a mi katonáinkat is kivezényelték. A nagy napon, május 19-én több tisztünket kitüntette az olasz király (köztük Király Béla hadnagyot, a későbbi tábornokot és nemzetőrparancsnokot), másnap pedig ott meneteltek a kaposiak a díszszemlén, Horthy Miklós és a király előtt: „Mint vasfal közeledik az olasz király nevét viselő 6. kaposvári gyalogezred díszszázada. Az egész század szinte egy mozdulat, egy dobbanás, egy dübörgés…, a somogyi »rossebbakák« utódai megmutatták ezredtulajdonosuknak, hogy kik ők… A tisztek mellén már ott volt a szerdán kapott olasz kitüntetés. Tomboló taps üdvözli őket az olaszok tribünjéről és zúgó éljenzés a magyar közönség részéről, és ez az ünneplő tetszésnyilvánítás végigkíséri őket az egész Andrássy úton.” (Pesti Hírlap, 1937. május 21.)
November 6–7-én meg Darányi Kálmán miniszterelnök látogatott Kaposvárra (egy nagy Mercedes gépkocsival) – voltaképpen azért, hogy részt vehessen az egykori kisgazda politikus, Nagyatádi Szabó István erdőcsokonyai síremlékének avatásán. Darányi megfordult a vármegyeházán és a Nemzeti Kaszinóban, s ebédet adtak tiszteletére a Turul Szálló nagytermében. „Régebben jártam már Kaposváron – mondta –, és örömmel töltött el az a tudat, hogy a város polgársága kiválik a vidéki városok polgársága közül nemcsak iparával, kereskedelmével, de kultúrájával is.” (Új-Somogy, 1937. november 9.)
A kormányfő a megyei kórházat se hagyta ki, és megnézte az új belgyógyászati pavilont, amelyet néhány hét múlva, november 27-én adtak át hivatalosan. (A belgyógyászat alagsorában helyezték el a kórház első önálló röntgenosztályát is.) Tavasszal egyébként a negyvennyolcadik évében járó dr. Rutich Jenő belgyógyász főorvost nevezték ki az intézmény igazgatójává.
A Somssich Pál Gimnázium élére is új ember került a nyáron: Ercsey Jakab (1890–1964) tanár. A nyugdíjba vonuló dr. Pongrácz Károlyt (1874–1943) váltotta, aki 1911-től fogva – mindmáig a leghosszabb ideig – töltötte be az igazgatói tisztséget. A humanista, mélyen vallásos és konzervatív Pongrácz a legnehezebb időkben is tovább öregbítette az iskola hírnevét, „nagy bölcsességgel, körültekintéssel, lelkiismeretességgel és munkaszeretettel” irányítva a tanintézetet. Munkatársai jó szervezőkészségű, vonzó egyéniségű vezetőként jellemezték, akihez szülők és tanulók egyaránt bizalommal fordulhattak, s aki pártfogolta a becsületes, őszinte, törekvő diákokat, különösen a szegényeket és az árvákat.
Folytassuk a kulturális élet híreivel – hogy Darányinak legalább a fentebb idézett megállapítását igazolni tudjuk. Október 24-én „kultúrünnepélyt” rendezett a színházban az Országos Bethlen Gábor Szövetség – itt dr. Ravasz László református püspök mellett volt kollégája, dr. Makkai Sándor író is előadást tartott –, s a szövetség kaposvári fiókja ugyanekkor alakult meg a református gyülekezeti házban. Az előző napon a kaposvári cigányzenészek egyesített zenekara muzsikált a teátrum falai között.
Azt a magyarnóta-tanfolyamot viszont, amelyet Eitner Irén, a Magyar Királyi Operaház volt magánénekese vezetett, az Iparosszékházban tartották január közepétől négy hónapon át. A társadalom valamennyi rétegéből látogatták, tizenöt és hetvenöt éves „növendékük” is volt. A tanfolyam végén kétszázharminchétre (!) nőtt a résztvevők száma, akik lankadatlanul figyeltek: az elméleti előadások alatt tökéletes csend uralkodott az előadóteremben, a bemutatott dalokat a hallgatók mind megtanulták, s „kották alkalmazása nélkül és lelkesedéssel énekelték”. Ez a tanfolyam vetette meg az alapját az októberben zászlót bontó Pete Lajos Dalkörnek.
Ősszel a képzőművészetben is sikerült előrelépnünk: Leszkovszky György festőművész, az Országos Iparművészeti Iskola tanára a nagytemplom homlokzatán elkészítette a templom felajánlását ábrázoló falfestményt, amely azóta méltán tartozik a főtér díszei közé. „Ma délelőtt már leszedték az állványokat is, s a közönség nagy csoportokban bámulta a megkapóan szép és dúsan aranyozott, hatalmas képet.” (Új-Somogy, 1937. október 3.)
Kapja meg végül a testkultúra is, ami megilleti: június 13-án megnyílt az ismét újjáépített és továbbfejlesztett tüskevári malomfürdő, ahol a Nedevits testvérek (Nedevits András és Lajos malom- és fürdőbérlők) a nemzetközi szabványoknak megfelelő úszómedencét, sőt még egy „vízesést” is létesítettek.
