Nézzünk-e magyar focit?
A válasz egyszerű, ha röviden akarjuk megválaszolni: Igen nézzünk, ha olyan kis csapatnak drukkolunk, melynek a tagjait személyesen ismerjük, amelyik lakhelyünket képviseli valamelyik alacsonyabb bajnokságban és amúgy „első osztályú” csapatot ne nézzünk. Ennyi.
Persze a válasz második fele néhányakat esetleg felbőszít, jöjjön hát egy hosszabb válasz is. Imádom a focit, erről ezen a blogon is írtam már. Ilyenkor nyár vége felé, általában ráfanyalodok a korán kezdődő magyar bajnokságra. Most is ez történt, megnéztem éppen 4 meccset, azért ennyit, mert az első után maradt bennem némi hiányérzet, a második után ez fokozódott, a negyedik után pedig úgy gondoltam, szurkolói kötelességem figyelmeztetni mindenkit, hogy inkább nézzen ismétléseket, ha már nem bírja ki foci nélkül.
A mi kedves bankelnökkel megerősített bajnokságunk egy vicc. A csapatok többségében futottak még, illetve levezető magyar játékosok, középszerű délszlávok, gyors és erős, de falábú afrikaiak és mostanában a spanyol másodosztály kispadjáról elkívánkozó hispánok próbálják elhitetni a közönséggel, hogy érdekli őket az, amiért még pénzt is kapnak.
A legjobb magyarok többsége valahol külföldön koptatja a padot vagy próbál a fakóban olyan teljesítményt nyújtani, hogy legalább a padig eljusson.
Ennek az én olvasatomban egyszerű okai vannak, a foci „profi” változata lemásolja az adott ország gazdasági és társadalmi berendezkedését. Egy simlis országban, ahol nem csak a teljesítménnyel, de ügyeskedéssel, csalással is lehet boldogulni, sőt néha könnyebben, mint kemény munkával, ott a fociban is ezek a nem éppen üdvözlendő tulajdonságok vezérlik a dolgokat. Egy országban, ahol a nemzeti érzés módszeresen irtva volt, és bizonyos médiumok ma is mint a fasizmus kezdeményét ábrázolják, nos, ott nem csoda, ha a simlin, s az internacionalista multikultin felnőtt labdarúgó nem képes férfiasan az utolsó leheletéig küzdeni.
Persze mindenki várja a feltámadást, de az valahogy folyamatosan késik, a lelátók üresek, és az adófizető, s a focit nem is szerető állampolgár joggal morog, ha arról hall, hogy akár egy forintot is erre minden haszon és eredmény nélküli sportágra költöttek az adójából.
Megnéztem éppen 4 meccset, azért ennyit, mert az első után maradt bennem némi hiányérzet, a második után ez fokozódott, a negyedik után pedig úgy gondoltam, szurkolói kötelességem figyelmeztetni mindenkit, hogy inkább nézzen ismétléseket, ha már nem bírja ki foci nélkül.
Vannak dolgok, amik nem mennek, a profi foci is ilyen dolog errefelé, be kellene tiltani és csupán az amatőr formáját engedélyezni. Ugyanis egy olyan országban, ahol mindenki azt számolja, hány felesleges embere van még és hánytól lehet megválni a teljesítmény visszaesése nélkül, ott felettébb gyanús, ha egy cég a focira költ, és olyan kútba dobálja a pénzét, melyet se betemetni, se kimerni nem tud soha.
Szóval, sporttársak, kitartás, rövidesen kezdőnek az igazi bajnokságok, futballistákkal, mesteredzőkkel, igazi hangulattal.
Nézzünk-e magyar focit?
A válasz egyszerű, ha röviden akarjuk megválaszolni: Igen nézzünk, ha olyan kis csapatnak drukkolunk, melynek a tagjait személyesen ismerjük, amelyik lakhelyünket képviseli valamelyik alacsonyabb bajnokságban és amúgy „első osztályú” csapatot ne nézzünk. Ennyi.
Persze a válasz második fele néhányakat esetleg felbőszít, jöjjön hát egy hosszabb válasz is.
Imádom a focit, erről ezen a blogon is írtam már. Ilyenkor nyár vége felé, általában ráfanyalodok a korán kezdődő magyar bajnokságra. Most is ez történt, megnéztem éppen 4 meccset, azért ennyit, mert az első után maradt bennem némi hiányérzet, a második után ez fokozódott, a negyedik után pedig úgy gondoltam, szurkolói kötelességem figyelmeztetni mindenkit, hogy inkább nézzen ismétléseket, ha már nem bírja ki foci nélkül.
A mi kedves bankelnökkel megerősített bajnokságunk, egy vicc. A csapatok többségében futottak még, illetve levezető magyar játékosok, középszerű délszlávok, gyors és erős, de falábú afrikaiak és mostanában a spanyol másodosztály kispadjáról elkívánkozó hispánok próbálják elhitetni a közönséggel, hogy érdekli őket az, amiért még pénzt is kapnak.
A legjobb magyarok többsége valahol külföldön koptatja a padot vagy próbál a fakóban olyan teljesítményt nyújtani, hogy legalább a padig eljusson.
Ennek az én olvasatomban egyszerű okai vannak, a foci „profi” változata lemásolja az adott ország gazdasági és társadalmi berendezkedését. Egy simlis országban, ahol nem csak a teljesítménnyel, de ügyeskedéssel, csalással is lehet boldogulni, sőt néha könnyebben, mint kemény munkával, ott a fociban is ezek a nem éppen üdvözlendő tulajdonságok vezérlik a dolgokat. Egy országban ahol a nemzeti érzés módszeresen irtva volt, és bizonyos médiumok ma is mint a fasizmus kezdeményét ábrázolják, nos, ott nem csoda, ha a simlin, s az internacionalista multikultin felnőtt labdarúgó, nem képes férfiasan az utolsó leheletéig küzdeni.
Persze mindenki várja a feltámadást, de az valahogy folyamatosan késik, a lelátók üresek, és az adófizető, s a focit nem is szerető állampolgár joggal morog, ha arról hall, hogy akár egy forintot is erre minden haszon és eredmény nélküli sportágra költöttek az adójából.
Vannak dolgok, amik nem mennek, a profi foci is ilyen dolog errefelé, be kellene tiltani és csupán az amatőr formáját engedélyezni. Ugyanis egy olyan országban, ahol mindenki azt számolja, hány felesleges embere van még és hánytól lehet megválni a teljesítmény visszaesése nélkül, ott felettébb gyanús, ha egy cég a focira költ, és olyan kútba dobálja a pénzét, melyet se betemetni, se kimerni nem tud soha.
Szóval, sporttársak, kitartás, rövidesen kezdőnek az igazi bajnokságok, futballistákkal, mesteredzőkkel, igazi hangulattal.