Szerkezetátalakítás

Bizony, nekem némi időbe tellett, hogy megértsem a regnáló kormány politikáját. Az új Alkotmány szükségessége nyilvánvaló volt, s az is, hogy arra alapozva meg kell hozni a 2/3-os törvényeket. Ettől kezdett összeállni jogrendszerünk alapja. Bár egy közigazgatási alapvizsgánál többel nem rendelkezem, egészen jól követhető volt, ami történt.

A pénzügyi válság kezelése is nagyjából látható volt: ritkán szoktam bármilyen kormánynak helyeselni, de amit az államadósság és a svájci frank hitel ügyében alakítottak, nem akármi teljesítmény volt. Igaz, kihívták a világban a multik haragját. És túlélték. Mi lettünk ugyan a fekete bárány, de sokkal életképesebbek vagyunk ma.

A lengyel értelmiség szerint az egyetlen használható stratégia nálunk található, sőt egy neves román közgazdász szerint is, s az Egyesült Királyságban is hallatszanak hasonló hangok. Persze a „mértékadó” sajtó még mindig hörög, Paul Lendvai, Kádárék csúcsügynöke pedig az osztrák televízióban reklámozza ördögadta hazánkat.

Az, hogy kimásztunk a bányász béka ülepe alól és a görög helyzetből, arról mélyen hallgat a nemzetközi sajtó.

Európa, Magyarország és a nagy választási készülődés

Nagy gondban van a baloldali sajtó. A kormány minden kérdésben győztesen került ki az Európai Unióval kialakult csatározásból. Látható volt ez már akkor, amikor Orbán Viktor vállalta, hogy személyesen elmegy az EU parlamenti ülésére, és ott felvette a harcot az országot, a kormányt kritizálókkal. Nem tudom, hogy rajta kívül volt-e, van-e miniszterelnök, aki ezt a kiállást valaha merte vállalni.

Érezhetően igen komolyan értékelték ezt a szereplését az EU vezető politikusai. Azóta egyre jobb a kapcsolat az ország és az EU között. Kiderült ez most is, amikor a következő hétéves költségvetés sorsa dőlt el. Kifejezetten jól jöttünk ki a már-már vesztesnek látszó helyzetből. Különösen, ha azt nézzük, hogy az önrészt sikerült 25%-ről 15%-ra lealkudni. Így teljesen jogos Orbán Viktor öröme, pozitív jelentése a Parlamentben.

Még a legvadabb Orbán-ellenes média is azt tudta csak tenni, hogy elhallgatta a kormányzati sikert. Vagy gyorsan hozzátették, hogy bezzeg a nyugati sajtó még mindig nagyon nem elégedett azzal, ami nálunk történik.

Biznisz Bálint

Nem akartam én ezzel a témával foglalkozni, de fültanúja voltam egy beszélgetésnek. A mai világtrendnek megfelelően éppen globalizáltam az egyik multinál.

A pénztárnál kígyózó sor, hát én is szépen beálltam. Amíg araszoltunk, a mögöttem álló fiatalokat hallgattam. No, nem füleltem, de mivel hangosan beszélgettek, így minden szó eljutott hozzám. Az áruházban már kirakták a Valentin napra szánt virágokat, ajándékokat és sok egyéb giccsadó alá tartozó használhatatlan tárgyat.

Szent Bálint napján (február 14-én) tartják főleg az angolszász országokban a Bálint nap (Valentine’s day) ünnepét. Magyarországon az 1990-es évektől próbálják meghonosítani több-kevesebb sikerrel. Főleg a nagy kereskedelmi láncok tettek annak érdekében, hogy a számunkra idegen ünnepet nálunk is megvalósítsák. De mint minden, ez is főleg a pénzről szól. A jelszó: gyere és vásárolj, vegyél meg mindent, mert kell a pénzed! Ez az eredeti szép hagyományt mára már másodrendűvé tette.

Hasmenet

Az idén - talán a tavalyi sikertelenségén felbuzdulva - ismét elindult az éhségmenet. Lehet, azért, hogy még nagyobb legyen a pofára esés, immár az ország több pontjáról indultak, így csinos városunkból is útra kelt egy nem túl lelkes, ám annál éhesebb menet. Természetesen az éhezés nagymesterei is ott voltak az indulásnál, ám az látszott rajtuk, hogy nem zsíros kenyérre, vagy babgulyásra, hanem leginkább sikerre éhesek. Ez abból is kiderült, hogy a tv stábok távozása után azonnal felhagytak a gyaloglással és visszaszálltak a jól fűtött Audikba.

Ha csak jól nem laknak véglegesen útközben, akkor megfelelően megéhezve éppen ma érkeznek a Parlamenthez, hogy számon kérjék a kormányon mindazt, amit kell, lehet, sőt azt is, amit nem lehet. És igazuk lesz, hiszen egy hét gyaloglás két étkezés közötti éhezéssel elegendő muníciót adhat bármihez, vagy bármi máshoz. Kíváncsian várom az eredményt.

Egy falatnyi jó, avagy csoki helyett mosoly

Ennek a blognak semmi más célja nincs, mint hogy én, és kedves olvasóim (mert remélhetőleg lesznek) ne rögtön a tábla csokihoz, doboz fagyihoz, vagy a vastagtésztás extra pizzához nyúljunk, ha egy kis örömre van szükségünk. Tudom, hogy nem mindenki bánatevő, mint jómagam. De tudom, hogy sokan vagyunk. Ettől függetlenül a kiegyensúlyozottan és megfontoltan táplálkozók is olvashatnak, mert ők is kutatják a jót.

A lényeg tehát, hogy csoki helyett úgy döntöttem, inkább kinyitom még jobban a szemem és megkeresem a mindennapokban a kedvességet, az örömöt, a mosolyt, a vidámságot. Mert szerintem ez az egyik járható útja annak, hogy boldogan éljünk. Mellesleg jön a tavasz is, megállíthatatlanul, és nem árt a „csokiböjt”.

Szóval, Kedves Bánatevő Barátaim és Fegyelmezettebb Örömkereső Társaim, szerintem indítsunk kampányt a napi boldogságért, a lélekemelésért, a nevetésért, vagy hogy egyszerűbben fogalmazzak, azért, hogy jó legyen felkelni. Mindenkinek jó lesz, ígérem, legalábbis jobb, bízom benne. Ehhez viszont segítséget kérek. Ha egyetértesz a kezdeményezéssel és észreveszel valami jót a napodban, vagy kezdésnek mondjuk a hetedben, oszd meg! Bátran!

Feltépett sebek...

Minden katona a hazájára esküszik és nem az elnyomóira. Ő is így volt ezzel. Életének legnagyobb részét orosz elnyomás alatt élte meg. Saját eszközeivel próbált ellene tenni. Aztán egyszer csak kisorsolták neki a „Kém” szerepet. Akit a teljes történet érdekel, áll elébe - egy csodás film kerekedne ki belőle. Javaslom, ne adja ingyen a sztorit, könnyítve ezzel a jelzáloghitel terhén is, hogy nyugdíjas éveit legalább békésen élhesse, ha már az életét tönkretették. Pontosan tudni lehet, hogy kik, és minden dokumentum rendelkezésre áll, bár még néhányan regnálnak közülük tevékenyen megbújva a gépezetben. Hajrá producerek és rendezők!

A felderítő fotókiértékelő részlegparancsnokunk esküjét sosem szegte meg, de jelenleg uniós partnerünknek adatokat szolgáltatott az elnyomókról. Ez volt az egyetlen bűne. Aki segíteni is akart neki ebben, elárulta galádul. Ő lett a koronatanú. Első fokon 12 évet kapott, másodfokon 10 évre mérsékelték ezt. 4 év 2 napot töltött le ebből, amikor a könyvtárosként működő rab kapcsolatba került a POFOSZ-szal. Konkrétan Fónai Jenővel, aki kiszabadította, illetve kegyelmi kérvényét intézte, és jelenleg is dolgozik azon, hogy megtörténjen az egykori rab rehabilitációja, aki csakis a HAZÁJÁÉRT élt akkor is és ma is.

Haramiák és emberek

Múlt vasárnap a fenti címmel könyvbemutatót rendeztek Budán a Barabás-villában. Könyvbemutatót persze évente sokat rendeznek, ehhez foghatót azonban keveset. A könyv rémtettekről szól, s a teremben ott ültek az áldozatok vagy éppen gyermekeik.

E rémtetteket az 1950-es évek táján követték el, rablás, kifosztás, szabadságtól való megfosztás és csatolt bűntettek által. Ezek akkor rutinszerűek voltak, részben a diktatórikus hatalom jogdiktátumai alapján, részben még az akkori jogi szabályozást is súlyosan megsértve. De hát a bűntetteket Rákosi és bandája és sok száz haramiájuk követte el  tízezrek ellen.

A történelem finomabban fogalmaz: a kitelepítések koráról beszél. Arról az időszakról, amikor egyes családoknál megjelent az Államvédelmi Hatóság (a hírhedt ÁVH) két embere, átadott egy kilakoltatási és kitelepítési határozatot, felszólította az épület vagy lakás tulajdonosait, hogy 24 órán belül csomagoljanak össze, mert kényszerlakhelyre lesznek deportálva.

Aztán 20-22 óra múlva, néha valóban 24 óra múlva megjelent egy teherautó, s az egykor gazdag és általában igen tisztességes polgári életet élő család korra való tekintet nélkül felkerült az autó platójára némi kétségbeesetten összecsomagolt a szükséges ingósággal együtt. A bútorok és az értékek nagyobb méretű része aztán vagy ottmaradt a lakásban, vagy barátokhoz és ismerősökhöz került.

Egy kis közgazdaságtan, demokráciával

Az Orbán-Matolcsy-féle politika arra törekszik, hogy az államkötvényeket lehetőleg magyar befektetők, és akár kis tételekben is, de magyar emberek vegyék meg. Nekik is kell persze kamatot fizetni, de ők ezt a pénzt újra az országban költik el. Ezzel ismételten segítik a gazdaságot. A külföldre jutó kamatok nyomát pedig bottal üthetjük. Japán például jobban el van adósodva, mint mi. Mégis tudja kezelni ezt, mert nem idegen országok, idegen bankok, hanem japán nagy- és kisbefektetők vették meg az államkötvényeik döntő többségét. Így a nekik fizetett kamat is Japánban marad, a saját országukat élénkíti.

Egyik közgazdász professzorunk éppen ennek a logikának az alapján érvel azzal, hogy a Magyar Nemzeti Bank pénzügypolitikája miatt ezermilliárdokat veszítettünk az elmúlt években. Mert neki aktívabban be kellett volna lépnie a magyar gazdaság élénkítésébe. Akár magyar államkötvények vásárlásával is. Ahogy teszi ezt például az USA központi bankja. Most ebben is változás lesz.

Biztosan olyan új elnököt nevez ki Orbán Viktor Simor András helyett, aki lényegesen szorosabban működik majd együtt a magyar kormánnyal. Ez ugyanis kulcskérdése a magyar gazdaságnak, a hitelpolitika normalizálódásának. A miniszterelnök csak egy nappal a kinevezése előtt fogja közölni a nevét, hogy ne tegye ki sem a bankot, sem a leendő elnökét hónapokig tartó támadásoknak.

A magyar film nézettsége

Tizedére csökkent a magyar alkotások nézettsége egy internetes portál felmérése szerint. Egy természetfilm lett a legnézettebb magyar film. Volt olyan magyar film is, amely mindössze 24 000 nézőt vonzott 3300 előadás alatt. Nem nehéz kiszámolni, ez 7,2 fő/előadás. És mi pénzt adtunk a közösből a gyártásra.

De nézzük a szakember, Réz András filmesztéta véleményét. A magyar film beszélő viszonyban sincs  a közönséggel. Nem a nézőn kellene számon kérni a mélyrepülést, hanem a szakmán, amely tök jól elvan magával. Folyamatos önpolírozás közepette nem gondolják végig, hogy mi nézzük-e még őket.
Bárhogyan is próbáljuk szépíteni a dolgokat, a számok önmagukért beszélnek. A régebbi 950 000 néző/év átlaga után most jó, ha 90 ezer összejön.

Nem szabad elfelejteni, hogy a tradicionális filmnagyhatalmak is panaszkodnak. Nagy konkurencia a televízió, az internet. Megváltoztak a nézői szokások. Most a 3D-filmek törnek az élre és ezek a filmek nagyvászonra valók. Talán ez a technika és persze a jó forgatókönyv menti meg a magyar filmgyártást is.

D-nap

Hiába olvasgatom a híreket, keresek kapaszkodót, gondolok vissza az elmúlt hétre, sehol egy ötlet, egy apró szikra, vagy csak némi száraz tapló. Mielőtt bárki közbeszólna, persze van tapló, de az nem tűzgyújtásra, hanem tűzre való. Szóval a parton semmi, éppen úgy meghódíthatatlan, mint az óceán. Miként a nagy Hermész mondta, ami fent van, az van lent is és fordítva. Magyarán, ha magadban nem leled, nem leled másban sem. A téma, mint olyan, nem konvertálható motívumból írássá, csak ha benned már megvan a másik fele.

Igen, ez az a nap, a partraszállás napja, a nullpont, a kezdet ahonnan vissza, s előre nézve ugyanazt láthatjuk, ha van rá szemünk. Micsoda kezdet ez és micsoda vég, úgy indulhatsz el, hogy tudod: nincs hová és nincs miért, s ha mégis maradnál, az sem változtat semmin. D-nap az eddig ismeretlen, de immár meglelt, a folyamatosság látszatának utolsó cáfolata, a nap, amikor úgy lesz más minden, hogy semmi se változik.