A közoktatás, a felsőoktatás és a kultúra (kezdete...)

A felsőoktatás éppen forrong – szerintem jogtalanul. Mert ott sok minden reform után kiált. Tartalmilag is – értem alatta a diplomák értékét-, és szervezetileg, gazdaságilag is. Nagyon is kellenek oda a kormány által kinevezett kancellárok. Akik - és ebben is biztos vagyok -, a legnagyobb támaszai lesznek a jól működő rektoroknak. Talán a kancellároknak sikerül megfogni az egyetemi költségvetésekből teljesen indokolatlanul kiömlő adóforintokat. 

Balogh miniszter a felsőoktatás vezetését egy kipróbált, nagytudású professzorra, az ELTE volt rektorára, Klinghammer Istvánra bízta. Jól választott. Hozzáértését, naprakész ismereteit senki nem kérdőjelezheti meg. Az egyetemi vezetők sem, a hallgatók meg különösen nem. Ő ki meri végre mondani, hogy a hallgatóknak a tanulás a feladatuk, az oktatóknak pedig a minőségi oktatás. Borzasztó lehet ezt hallani a hét-nyolc éve, vagy még több időt az egyetemen töltő "hallgatóknak", az amerikai pénzzel gerjesztett indulatokkal operáló "tanároknak". 

Cui prodest scelus, is fecit!

Lehet, hogy én öregszem, de ilyen „értelmes” gyereket még nem láttam! És ő tüntet.

Ez a szépreményű és hasonló társai fogják nekünk biztosítani a jövőnket, ha egyszer elérjük a nyugdíjas éveket? Én nem haragszom rá, sem arra a diákra, aki félmilliós laptopot szorongatva, sőt arra sem, aki a többmilliós autója kulcsával a kezében tüntetett. Ezeket a gyerekeket megvezették! Hogy kik, csak a jó ég tudja.

Egynek viszont örülök, hogy megfelelően kezelik a diákokat. Senkinek semmi bántódása. Hiszen szólásszabadság van. Ez az igazi demokrácia. Nem is olyan régen mindez még másképp történt volna. Én még emlékszem a szürke bőrkabátos rendezőkre! Remélem, senki sem kívánja a visszatérésüket.

Bálok ideje

A hétvégén magam is báloztam egyet, a Honvéd utcai ovi szokásos rendezvényén elmélkedhettem arról, hogyha egy-egy ilyen alkalomra összekapja magát a nép, az istenadta, hogy együtt vidáman megoldjon valamit, ami mindannyiuk szerint fontos, akkor vajon az egyszerű hétköznapok miért olyan keservesek néha. Miért érzi úgy az ember bizonyos helyzetekben, hogy csupán egy kis jóakaraton múlna, és másként mehetne sok dolog, de nem megy. Ahhoz alkalom kell, bálok kellenek, hogy kiderüljön, lehet együtt, könnyedén, hogy lehet másként is.

A hangulat remek, az étel jó, a zene is megfelel, próbálok hát a jelenre figyelni, arra,ami a mostban zajlik körülöttem, s mire lepereg a bálra szánt idő, már tudom, egy lépéssel megint közelebb jutottunk egy élhetőbb országhoz. A szervező óvónők, a rendezvényt támogató magánszemélyek és vállalkozások és a bálozók együtt kicsit megtolták a kátyúban vergődő szekeret. Egy kis lépéssel megint előbbre jutottunk.

A lepkéket marasztalni kell!

Szerettél már úgy valakit, hogy az Ő bánata neked jobban fájt? Hogy nem érdekelt az önbecsülésed, a sérüléseid? Hogy nem mérlegelted, hogy Te mit nyerhetsz? Hogy inkább Te sírnál helyette? Én igen, és jó. Kicsit olyan, mint amikor a bogár a fénytől megbűvölve nekirepül a forró izzónak. Össze-vissza égeti magát, megsérül a szárnya, de nem törődik vele. Egyszer azt mondta valaki, hogy miért nem repülök inkább a fény mentén? Mert nem éri meg. 

Azt hiszem, de cáfolható, hogy a zökkenőmentes szerelmekben önzőbbek vagyunk. A kezdeti lepkeforradalom után túl természetesnek vesszük a társunk lélegzetét, ami ellustít. Egy nehéz szerelemben viszont minden boldog pillanatra szárnysuhogással reagálunk. Nem mondom, hogy az egyik jobb, mint a másik. Kinek, mi jutott. De kérlek, örülj neki!

Érik a színész…

Szabit ezer éve ismerem. Számíthatunk egymásra.

Végignéztem, hogyan lesz egy kisfiúból igazi színész. Láttam a vizsgaelőadását még Pesten  az Új Színházban. Láttam túlszőrzötten, amikor megjött egy alkotótáborból, láttam, hogy miként küzd a tanulással olyan tárgyaknál, amire sosem lesz szüksége.

Mindig elgondolkodtat, hogy miért kell egy színésznek a logaritmust meg a szinuszt tudnia? Aztán rájövök, hogy kell!

Tartozik nekem megtanítani akkordot lefogni, mert azt mondta, hogy még én is meg tudok tanulni gitározni, de ezt nem bizonyította.

Szerkezetátalakítás

Bizony, nekem némi időbe tellett, hogy megértsem a regnáló kormány politikáját. Az új Alkotmány szükségessége nyilvánvaló volt, s az is, hogy arra alapozva meg kell hozni a 2/3-os törvényeket. Ettől kezdett összeállni jogrendszerünk alapja. Bár egy közigazgatási alapvizsgánál többel nem rendelkezem, egészen jól követhető volt, ami történt.

A pénzügyi válság kezelése is nagyjából látható volt: ritkán szoktam bármilyen kormánynak helyeselni, de amit az államadósság és a svájci frank hitel ügyében alakítottak, nem akármi teljesítmény volt. Igaz, kihívták a világban a multik haragját. És túlélték. Mi lettünk ugyan a fekete bárány, de sokkal életképesebbek vagyunk ma.

A lengyel értelmiség szerint az egyetlen használható stratégia nálunk található, sőt egy neves román közgazdász szerint is, s az Egyesült Királyságban is hallatszanak hasonló hangok. Persze a „mértékadó” sajtó még mindig hörög, Paul Lendvai, Kádárék csúcsügynöke pedig az osztrák televízióban reklámozza ördögadta hazánkat.

Az, hogy kimásztunk a bányász béka ülepe alól és a görög helyzetből, arról mélyen hallgat a nemzetközi sajtó.

Európa, Magyarország és a nagy választási készülődés

Nagy gondban van a baloldali sajtó. A kormány minden kérdésben győztesen került ki az Európai Unióval kialakult csatározásból. Látható volt ez már akkor, amikor Orbán Viktor vállalta, hogy személyesen elmegy az EU parlamenti ülésére, és ott felvette a harcot az országot, a kormányt kritizálókkal. Nem tudom, hogy rajta kívül volt-e, van-e miniszterelnök, aki ezt a kiállást valaha merte vállalni.

Érezhetően igen komolyan értékelték ezt a szereplését az EU vezető politikusai. Azóta egyre jobb a kapcsolat az ország és az EU között. Kiderült ez most is, amikor a következő hétéves költségvetés sorsa dőlt el. Kifejezetten jól jöttünk ki a már-már vesztesnek látszó helyzetből. Különösen, ha azt nézzük, hogy az önrészt sikerült 25%-ről 15%-ra lealkudni. Így teljesen jogos Orbán Viktor öröme, pozitív jelentése a Parlamentben.

Még a legvadabb Orbán-ellenes média is azt tudta csak tenni, hogy elhallgatta a kormányzati sikert. Vagy gyorsan hozzátették, hogy bezzeg a nyugati sajtó még mindig nagyon nem elégedett azzal, ami nálunk történik.

Biznisz Bálint

Nem akartam én ezzel a témával foglalkozni, de fültanúja voltam egy beszélgetésnek. A mai világtrendnek megfelelően éppen globalizáltam az egyik multinál.

A pénztárnál kígyózó sor, hát én is szépen beálltam. Amíg araszoltunk, a mögöttem álló fiatalokat hallgattam. No, nem füleltem, de mivel hangosan beszélgettek, így minden szó eljutott hozzám. Az áruházban már kirakták a Valentin napra szánt virágokat, ajándékokat és sok egyéb giccsadó alá tartozó használhatatlan tárgyat.

Szent Bálint napján (február 14-én) tartják főleg az angolszász országokban a Bálint nap (Valentine’s day) ünnepét. Magyarországon az 1990-es évektől próbálják meghonosítani több-kevesebb sikerrel. Főleg a nagy kereskedelmi láncok tettek annak érdekében, hogy a számunkra idegen ünnepet nálunk is megvalósítsák. De mint minden, ez is főleg a pénzről szól. A jelszó: gyere és vásárolj, vegyél meg mindent, mert kell a pénzed! Ez az eredeti szép hagyományt mára már másodrendűvé tette.

Hasmenet

Az idén - talán a tavalyi sikertelenségén felbuzdulva - ismét elindult az éhségmenet. Lehet, azért, hogy még nagyobb legyen a pofára esés, immár az ország több pontjáról indultak, így csinos városunkból is útra kelt egy nem túl lelkes, ám annál éhesebb menet. Természetesen az éhezés nagymesterei is ott voltak az indulásnál, ám az látszott rajtuk, hogy nem zsíros kenyérre, vagy babgulyásra, hanem leginkább sikerre éhesek. Ez abból is kiderült, hogy a tv stábok távozása után azonnal felhagytak a gyaloglással és visszaszálltak a jól fűtött Audikba.

Ha csak jól nem laknak véglegesen útközben, akkor megfelelően megéhezve éppen ma érkeznek a Parlamenthez, hogy számon kérjék a kormányon mindazt, amit kell, lehet, sőt azt is, amit nem lehet. És igazuk lesz, hiszen egy hét gyaloglás két étkezés közötti éhezéssel elegendő muníciót adhat bármihez, vagy bármi máshoz. Kíváncsian várom az eredményt.

Egy falatnyi jó, avagy csoki helyett mosoly

Ennek a blognak semmi más célja nincs, mint hogy én, és kedves olvasóim (mert remélhetőleg lesznek) ne rögtön a tábla csokihoz, doboz fagyihoz, vagy a vastagtésztás extra pizzához nyúljunk, ha egy kis örömre van szükségünk. Tudom, hogy nem mindenki bánatevő, mint jómagam. De tudom, hogy sokan vagyunk. Ettől függetlenül a kiegyensúlyozottan és megfontoltan táplálkozók is olvashatnak, mert ők is kutatják a jót.

A lényeg tehát, hogy csoki helyett úgy döntöttem, inkább kinyitom még jobban a szemem és megkeresem a mindennapokban a kedvességet, az örömöt, a mosolyt, a vidámságot. Mert szerintem ez az egyik járható útja annak, hogy boldogan éljünk. Mellesleg jön a tavasz is, megállíthatatlanul, és nem árt a „csokiböjt”.

Szóval, Kedves Bánatevő Barátaim és Fegyelmezettebb Örömkereső Társaim, szerintem indítsunk kampányt a napi boldogságért, a lélekemelésért, a nevetésért, vagy hogy egyszerűbben fogalmazzak, azért, hogy jó legyen felkelni. Mindenkinek jó lesz, ígérem, legalábbis jobb, bízom benne. Ehhez viszont segítséget kérek. Ha egyetértesz a kezdeményezéssel és észreveszel valami jót a napodban, vagy kezdésnek mondjuk a hetedben, oszd meg! Bátran!