Izgatás
Hú, ez nagyon csúnya tőlem, amit most készülök bejegyezni. Mosakodás a legjavából. Annyi jó ötletem van, hogy kikről írjak nektek heti bejegyzést. Tuti kitart még egy évig is. Az időm viszont véges, sőt még ez sem lenne akadály ebben a 21. században, amihez próbálok felzárkózni.
Sajnos itt a járvány, mert sorra betegségüket jelzik beszélgető partnereim, akikről írnék. Vannak közben nekem is megoldandó problémáim, amik elviszik az időmet, sajna. Mindenesetre megígérem becs szóra, hogy jövő héten egy olyan csattanóst írok, hogy beájultok! Na, ezt hívják izgatásnak - utalás a címre!
Addig sem hagylak benneteket történet nélkül azért. Írok például életem nagy szerelmeiről. Remélem, sok olvasómmal egymásra találunk ezáltal. 1972-ben a kaposvári Kossuth téren lépett fel Demjén Rózsi. Az első sorokban őrjöngtünk. Két éve néztem meg az Arénában a szilveszteri koncertjét, nála jobban magyar énekes nem jut el a szívemig! (40 év!) Kedvenc számom, a Hogyan tudnék élni nélküled máig aktuális:
Kislányaim tanúsítani tudják magas fokú vonzalmamat, hiszen volt régen olyan kazettám az autóban, amin csakis ez a szám ment végtelenítve. Képzelhetitek, hányszor hallgatták meg pl. egy balatoni út során. Mindegyik kívülről fújja, meg persze én is, meg velem együtt számtalan magyar anyuka, apuka, nagymama, nagypapa.
Aztán jött a Fecó, na ne találgassatok, a Balázs Fecó.
„Engedd, hogy a dolgok most nélkülünk változzanak…. a kedvenc sorom ebben. Amikor a sorsomat éppen a Jóistenre bízom és nem küzdök a lehetetlen ellen, akkor mindig meghallgatom ezt!
Eddigi életem mindig bebizonyította, hogy amiért rettenetesen küzdöttem és nem sikerült beteljesíteni, az mindig valami jónak volt a kezdete, és az idő bebizonyította, hogy rettenetes lett volna számomra, ha sikerül. Itt most nem Lao ce ússzunk az árral filozófiájára gondolok persze, hanem arra, hogy el kell fogadnunk, hogy egy magasabb rendű erő irányítja attól függően az életünket, hogy képesek vagyunk-e elfogadni a pillanatnyi rosszat a végső jó érdekében.
Ne tartsatok leszbikusnak, de szerelmem volt Cserháti Zsuzsa is, és a mai napig képes vagyok megkönnyezni dalait is és az életét is!
A „nem számít, hogy hány év messzeség, az a perc ma sem múlt el még” fejezi ki számomra a dal lényegét.
Aztán jött a Jenő, a Rejtő Jenő, akinek a könyveit anyatejként szívtam és szívom magamba most is, bármikor rosszkedvre szottyanok. Télen-nyáron a cellux-szal ragasztott lapokat bújom.
„Embernek lenni nagy betegség. És gyógyíthatatlan is.”
Igazából a csontbrigád irodalmának csúcsa is egyben, ahol ez a fontos mondat elhangzik. Lassan véget ér ez a rendkívül poligám felsorolás, a legnagyobb Ő-vel, aki nem más, mint Kevin. Minden filmjét többször is megnéztem. A több mint testőrt kb. 253-szor. Kedvenc mondatom:
„Akkor menjen vissza és figyeljen tovább.”
Aki látta, tudja melyik ez a rész.
Ugye valami pikánsabbra vártatok? Most ennyiben foglaltam össze életem nagy szerelmeit. Ne izguljatok, senkire nem leszek féltékeny, ha találkozik az ízlésünk! Jövő héten nagy sztori következik, izguljatok!
