Talpon álló

Élhetünk tökéletes harmóniában, lehetünk példaképek, élhetjük az életünket úgy, hogy csak jót és szépet teszünk, de a sorsot akkor sem tudjuk elkerülni. És mivel többnyire emberi közösségben élünk, ki vagyunk téve nemcsak a saját sorsunknak, hanem mások által előidézett hatásoknak is.

Mit tehetünk, ha a sors és a külső történések igyekszenek bennünket kibillenteni a középpontból, és nem sikerül talpon maradni?

Van, aki szerint jó előre tudni, hogy miféle veszélyeknek leszünk kitéve, milyen betegségekre vagyunk hajlamosak, és felkészülni rá. Én nem ezt vallom. Szerintem ez folyamatos félelemállapotot hoz létre, ami nem feltétlenül egészséges.

Szerintem inkább érdemes megtanulni kezelni a hirtelen érkező külső behatásokat és amennyiben kibillentünk, és nem jött össze a talpon maradás, akkor nem árt megtalálni azt a módszert, ami segít minél előbb újra talp ráállni. Nem kell érzéketlennek lenni. Sírjunk, ha sírni kell, legyünk dühösek, ha düh keletkezett bennünk, és semmiképpen ne fojtsuk vissza az érzelmeinket.

Egyre azonban figyeljünk! Ne görgessük magunk előtt ezt az érzést. Ha feljön, fogadjuk el, dolgozzuk fel, adjuk ki valamilyen módon, de nem ajánlatos tovább vinni. Így tudunk leginkább talpon maradni.

Vannak emberek, akik évekig görgetik maguk előtt az átélt sérelmeiket, fájdalmaikat, és ezzel mély sebeket ejtenek saját magukban. Ezzel a sérelemgörgetéssel komoly betegséget lehet okozni saját magunknak. És kell ez nekünk?

Én csak azt tudom javasolni, hogy ha megkapunk bármilyen csapást, akkor igyekezzünk minél előbb feldolgozni, elfogadni, és továbblépni.

Nem az a legfőbb cél, hogy mindenáron benne maradjunk egy egyensúlyi helyzetben, hanem az, hogy minél előbb vissza tudjunk térni hozzá. És persze amikor visszatértünk, akkor fontos a talpon maradás is.

Éljünk tudatosan, figyeljünk oda a bennünket ért hatások üzenetére, és igyekezzünk nem beleragadni a nehéz helyzetekbe.

Mindig van kiút.