Az ünnep

Ma egy talán meglepőnek tűnő ötletről írok. Maga a gondolat éppen egy éve, Szárszóról hazafelé fogalmazódott meg bennem, ám meg kell állapítanom, így, egy év elteltével nem sok sikert tudok ez ügyben felmutatni.

Miről is van szó? Csupán arról, hogy arra gondoltam, micsoda felemelő ünneppé válhatna április 11-e. Hiszen ez lehetne az az ünnep, amikor nem valamilyen idegen hatalom elleni harcról, vagy éppen politikai gesztusról emlékezünk, hanem valójában önmagunkról.

Sokat hallani manapság a hungarikumokról, ám kevesebbet arról, hogy az igazi, a megkérdőjelezhetetlen hungarikum maga a magyar nyelv. Innen aztán nem nehéz eljutni odáig, hogy a költészet napja, s a nap ihletője, József Attila igazi semmihez nem fogható hungarikumhoz segített minket. Nyelvünk, amely meghatározza gondolkodásunkat, életünket, általa egy magasabb szintre emelkedett. Ha valóban ünneppé válna ez a nap, akkor végre valami igazán bensőségesről, a bennünk megbúvó jóról szólna, és persze a szépről is. Szóval csupa olyan dologról, amiért élni érdemes, és mai nélkül lehet ugyan élni, de az csupán egy keserves létezés, nem valódi élet.

Hajlékos hajléktalanok

Az alapötlet ismét a bosszúságom, és annak hozadékai, miszerint tudnak dolgok zavarni. Zavar a kizsákmányolás, és számomra teljesen mindegy, hogy ezt ki teszi. Legyen ez egy gazdag vállalkozó, aki minimálbérért vár rabszolgamunkát, vagy akár egy hajléktalan, aki épp abból él jól, hogy hajléktalan.

Hajléktalanok? Azok, vagyis csak részben, mert ugye vannak valóban hajlék nélküliek, de vannak, akik csak ezt hirdetik magukról. Nem mindegy,de nagy különbségek vannak köztük. Az igazi szegény kisebb munkát kér, és nem elsősorban alamizsnát. Vagy épp csak annyi pénzt, hogy vegyen egy kiló kenyeret, nem mohón követelőzik, és nem szidja vadul azt, ki nem óhatja finanszírozni nem épp antialkoholista hóbortját.

Mikor sztájlisztkodtam a sétálóutcán, azt akkor nem írtam le, hogy egy idős bácsi hozzám lépett, és csak 180 forintot kért... kenyérre. Se többet, se kevesebbet. Érdeklődésemre elmesélte röviden életét, ami morbid tükröt tartott a magasztos civilizáció elé, és mikor megkérdeztem, adjak-e még, azt mondta: "Köszönöm fiatalember. Nekem csak ennyi kell, hogy ma enni tudjak."

Balfogás!

Sajtóhírek szerint néhány hónapja Fischer Iván lakásán döntötte el a ballib értelmiség, Heller Ágnes, Konrád György, Závada Pál és társaik, hogy Bajnainak hátrébb kell vonulnia, s be kell engedniük Gyurcsány Ferencet és Demokratikus Koalícióját. Végzetes hibának bizonyult!

Mesterházy választási vereség utáni nyilatkozata szerint Gyurcsány és Bajnai nélkül az MSZP legalább ugyanezt az eredményt hozta volna. Bajnaiék csapata akkor  5% felett állt, és  Fletó  csapata is jó eséllyel növekedett a bűvös határ felé. Az „Összefogás” majd „Kormányváltás” nevű, gyakorlatban azonban inkább „Széthúzás”-nak nevezhető együttes tehát kevesebb parlamenti helyet szerzett, mint arra külön-külön esélyük volt.

Bajnai és Gyurcsány 4-4 helye nem frakcióképes, mondhatni szinte súlytalan. A libákról elhíresült Bajnai Együtt 2014-PM csapata, nem hogy „Millát”,de talán százezreket is alig hozott.  Fletó dinamizmusa  leiskolázta az MSZP-t is, de a pártszövetség padlót fogott. Aligha kétséges, Fletó stílusa miatt tíz vagy éppen százezrek maradtak otthon. Fischer, Heller, Konrád és társaik sikeresen összekutyulták!

A választók a folytatásra szavaztak

A választópolgárok egyértelműen és bölcsen döntöttek: a Fidesz–KDNP kapott újabb négy évre kormányzati megbízatást. Folytathatják azokat a folyamatokat, amelyeket elkezdtek, de befejezni még nem tudtak. Gondolok itt a közoktatás, a szakoktatás, felsőoktatás átalakítására, a közigazgatási reformok befejezésére, összecsiszolódására, de ugyanígy sok gazdasági-szociális intézkedés folytatására is. Az, hogy van-e a kétharmad, valójában érdektelen. Ezzel az erős többséggel Orbán Viktor kormánya nyugodt négy év elé nézhet, kétharmad nélkül is.

Ha következetesen – és a második ciklusban logikusan nyugodtabban – tudják az ország fejlődését a középpontba állítani, Magyarország látványosan előrébb léphet. Konszolidálni lehet a rendet, az oktatási szisztémák eredményeit, és nem utolsó sorban a szociális biztonságot. Minden polgártársunknak – a legszegényebbeknek is – éreznie kell majd, hogy gyarapodik, javul a sora. Ha az EU támogatásai ésszerűbben kerülnek felhasználásra, és valóban a vállalkozások fejlesztésére fordítódnak, beindul jobban a gazdaság is. Ennél fontosabb feladata pedig a kormánynak nem lehet.

Kitárt térben

Arról, hogy milyen életmódot élünk, milyenek az otthonon belüli kapcsolataink, és milyen a személyiségünk, árulkodik lakásunk térelosztása is.

Vannak helyiségek, melyeket szeretünk elzárni, míg máshol nem használunk semmilyen térelválasztó lehetőséget, hagyjuk, hogy a térben több funkció is egymás mellett kapjon helyet. Léteznek azonban olyan lakások is, ahol szinte az otthon egésze egy nagy térben van kialakítva. Itt nincsenek falak, ajtók; szabad, szellős, nyitott, áttekinthető tér tárul elénk. A tér nyitottsága a mi nyíltságunkat is megmutatja.

Egy nappali-konyha-étkező kapcsolat „összehozza” az együtt élőket, az ételkészítés miatt sem kell a családtagoknak egymás társaságát nélkülözni. A mindennapjaink során ezeket a területeket használjuk legtöbbször, az egybenyitás egyszerűsíti a közlekedést is. (Biztosan vannak, akik a konyhát inkább egyedül szeretik használni, és a főzéssel járó rendetlenség látványát sem szívesen osztják meg másokkal.)

A létra

Vannak dolgok, amiket sokáig tervezget az ember, de aztán végül egy véletlen folytán történik meg vele, vagy véletlenül jut hozzá egy betervezett, de más dolgok miatt mindig hátrébb szorult eszközhöz.

Családunk is birtokol egy ilyen tárgyat, mely afféle kompenzációként, nem betervezetten érkezett. Ez a valami nem más, mint egy létra. Megboldogult apósom régóta tervezgette, hogy vesz egy modern kihúzható alumínium létrát, ám valamiért mindig elhalasztotta, mondván annyi pénzt nem ér, a régi fa létra is megfelel. Aztán érkezett ékes beszédű Medgyessy Péter és betartotta ígéretét s átutalta azt a 19 000 forintnyi Júdás-pénzt, s bár apósom soha nem kedvelte sem fent nevezett urat, sem az elvtársait ám, ha már megjött az a nem várt pénz, akkor megvette belőle a létrát. Ő csak egyszerűen nem cifrázva, de utalva az eredetére meggyes létrának hívta, s így hívjuk e hasznos eszközt azóta is.

2002 tapasztalatából kiindulva, nem törődve a közvéleménykutatókkal, próbáltunk helyet keresni Mesterházy 24 000 forintjának. Igazságosan, mondván most az anyósom a soros, valami hasznos háztartási eszközben gondolkodtunk.

Pletykaplanéta

Egyszerű az indíttatása írásomnak. Pénteken "üldöztem" egy idős hölgyet a bevásárlóegységnél. Borzasztóan sietett, előreengedtük. Mire kiértem, a sietős hölgy beszélgetett valakivel. Én elmentem a postára, és a gyógyszertárba is. Visszafelé jőve döbbenten vettem észre, hogy a "sietős" hölgy vagy egy órája dumcsizik. Pletyka, gondoltam, és a pletyka mezsgyéjén haladva rengeteg gondolat kavargott fejemben.

Egy messzi-messzi galaxisban, nagyjából erre mifelénk van egy naprendszer, és benne egy kék bolygó. A bolygó uralkodó faja jelenleg az ember. Az ember, ki él-hal egy kis pletykáért. Teljesen mindegy hány éves, csak beszélni, mutogatni tudjon. Velünk egyidős, és sohasem fogunk megszabadulni "púpunktól", de szerintem nem is kell, alapja a kíváncsiságunk, ami ennek a bolygónak motorja, de sokszor féke is. De nem csak mi, emberek pletykálunk.

Három kívánság

Választhatunk, választunk, választottunk. Mindenki gondolkodásmódjának megfelelően behúzza ikszét, vagy éppen el sem megy. Plakátok, szórólapok, aktivisták, levelek, lájkok, telefonhívások, reklámok garmadája jött be privát szféránkba. Sokszor kéretlenül, arcunkba tolva, hogy mennyire hazafiasak, vagy épp milyen kiválóak sárdobálásban.

Én mégis mondhatni pártatlan vagyok, kivéve egyetlen csoportot, mit úgy hívnak: Magyarország. Én belül azt remélem, hogy azok, akik most hazafiasan mellüket verik nemcsak a szavak erdejében fognak bóklászni, hanem a tettek mezejére is kinéznek.

E játékban vannak újak, és vannak régi motorosok, vannak, akik komolyan gondolják, és vannak, akik tavasszal szeretnék kikaparni gesztenyeadagjukat. Színek, mint a szivárvány. Narancssárga, piros, zöld, színmixek és hupipöttyös huszárhadak támadnak egymásra egyetlen koncért. Néha nevetséges ügyek pellengérre állításával rejtik el valós céljukat, hogy merőkanalukkal a húsosfazék köré gyűlhessenek.

Afrikai kígyóméreg ölte meg a koronatanút?

No, ez nem semmi, mondhatnánk budapesti tájszólásban! Hát tényleg nem az! Mellesleg pókméreg is lehetett, de Afrikából, hivatkoznak szakértőkre a médiában. Én nem vagyok biztos! Jobb állatkertekben, és még ezügyben érintett európai laborokban is előállhat ilyen méreg, még a gyógyszergyártók közelében is.

A méreg eredetére tehát nincs biztos információ. Viszont azt aligha hiszem, hogy Welsz, aki ma a hullaház hűvösén fekszik, évek óta tartalékolta volna ezt a halálos mérget, saját bukása esetére.
Amit bűneiről eddig tudunk, feltehetően megúszta volna 5 év alatt, ha jól viselkedik, 2-3 év múlva szabadul. Rutinos pszichológus vagyok: abból a fickóból, úgy tűnik, dörzsölt  világszélhámosból nem nézem ki hónapok vagy éppen évek öngyilkossági előkészületeit. De még a pillanatnyi öngyilkossági szándékot is alig. Ha véletlenül valóban halálos kígyó- vagy pókmérget tárolt, szerintem az csúcsbizniszt és nem önpusztítás célját szolgálta.

Két fontos vasárnap – amiből a mostani lesz a fontosabb

Kezdjük a létszámnál. A Fidesz nagygyűlésén mintegy ötszázezer polgártársunk vett részt. Az Operánál: talán ötvenezer. Egy tizede annak, mint akik a Hősök terén hallgatták Orbán Viktort.

Természetesen ez nem egy reprezentatív felmérés, de a különbség megdöbbentő a Fidesz javára. És ez mindent elárult a választópolgárok véleményéről. Ahogy a két gyűlés hangulata is. A Fidesz hívei békésen, énekelve, tapsolva vonultak és hallgatták a szónokokat. Tábláikon falujuk, városuk neve, és csak pozitív üzenetek álltak. Az ellenzék közönsége a Fideszt és Orbán Viktort ócsároló bekiabálásokkal, skandálásokkal és csupa negatív transzparenssel vonult fel.