Megkezdtük az évet, no meg a zsörtölődést is. Jelentem, ha tetszik, ha nem, tél van, télen meg előferdül, hogy Holle anyó nem Hawaii napsütötte lejtőin párnacsatázik. Esett hó, az a fehér izé, ami hideg, meg nedves, no meg még csúszik is. Iszonytató mennyiségben, még a postások is besegítenek, akkora rá az igény.
Ezt az évet én is az elengedés talajára helyezem, de csak részben. Hiszen nem lehet az elengedést gyakorolni csak úgy önmagában, mert ezzel együtt sok mindent akarok beengedni az életembe. Olyan ez, mint amikor kipakolom a padlást, és kidobálok egy csomó cuccot, amik már nem kellenek.
Az életünkben sokszor vannak olyan időszakok, amikor bizonyos életesemények befejeződnek, lezáródnak, és valami újba kezdünk. Ezek az újrakezdések és új indulások ritkán esnek egybe az év végével, de mivel a naptári év ilyenkor fejeződik be, általában összegezni szoktuk az előző évben történteket. Tegyünk így most is.
A várakozás napjai után szinte csak egy pillanat maga a karácsony. A feldíszített fák még állnak, talán néhány ajándék is ott hirdeti a tövükben az éppen csak elmúlt ünnepet. Ám tudjuk, vége van. Ebben az évben már nem várhatunk új csodára.
Furcsa év volt ez, bárhogyan is nézzük, fellebbentek fátylak, melyek alá igazából nem szerettünk volna belátni.
Megint egy év telt el, no jó, majdnem, ami meg vissza van, azt egy lábon sem lehet kibírni. Szóval veszi kis kofferját az esztendő, aztán útra kel. Hozott is, no meg vitt is rendesen. Persze, hogy persze ilyenkor mindenki subába summázza, mit és hogyan hozott, no meg főleg azt, hogy mit vitt. No, de fene ette meg a subát, a gubát meg a summát, ha azt nem nézzük meg, mi az, mit mi hoztunk létre.
Sokszor hallottam már azt, hogy egy sikeres férfi mögött mindig áll egy nő. Ahogy azt is, hogy egy sikeres nő mögött pedig önmaga áll. Vajon ezek a kijelentések megállják a helyüket? Szerintem önmagukban biztosan nem. Vegyük szemügyre azt, hogy mi kell a sikerhez.
Vannak pillanatok, amikor nem kellenek a szavak, mert a béke, a szeretet és a nyugalom uralja a világot körülöttünk. Ilyenkor engedjük közel magunkhoz az érzéseket, a fényeket, színeket, illatokat, ízeket, őrizzük meg minél tovább magunkban, és persze élvezzük, hogy részesei vagyunk.
Mire ez a blog megjelenik, elmúlik karácsony este. Nekem „szenteste”, mivel keresztény vagyok, bár ilyen tájban más ismerősöknek is írni szoktam. Minden év decemberében elérkezik valamilyen csodálatos és családias hangulat, visszaköszönnek nehéz idők, de a remény tiszta üzenete is. Szeretem, amikor leáll a közlekedés, az emberek többsége ilyenkor valóban befelé fordul, s valamit megérez élete lényegéből. Ilyenkor lefoszlik a pompa és a csillogás is, ez az ünnep sokkal inkább a személyes kapcsolatokat szolgálja.
Legkedvesebb ünnepi filmem az „Élet csodaszép”, amit minden karácsonykor megnézek, egyszerűen nem tudom megunni. Talán pont azért, mert olyan tökéletesen mutatja be, hogy mik az igazi emberi értékek. Nagyon régi, az 1940-es évekből való, még fekete-fehér, de pont így tökéletes.
