Karácsony után

A várakozás napjai után szinte csak egy pillanat maga a karácsony. A feldíszített fák még állnak, talán néhány ajándék is ott hirdeti a tövükben az éppen csak elmúlt ünnepet. Ám tudjuk, vége van. Ebben az évben már nem várhatunk új csodára.
Furcsa év volt ez, bárhogyan is nézzük, fellebbentek fátylak, melyek alá igazából nem szerettünk volna belátni.

Már tudjuk, nemzetként is, európaiként is, sorsunk megpecsételtetett.

Nem maradt más, csak az önkiteljesítés, vagy a család, minden más remény odaveszett ebben az évben.

Talán pesszimistának tűnhetnek ezek a mondatok, de aki nem hiszi, járjon utána, illetve utána jár majd mindenki, amikor elkerülhetetlen végzetünk bekövetkezik.
Két-három nemzedék és nem lesz, aki olvasni, és érteni is tudná Adyt vagy József Attilát. Pár évtized és a világ valamikori szellemi és gazdasági fellegvára, Európa belesüllyed a barbárok kultúrájába.

Nem rég olvastam egy blogon, hogy az amerikaiaknak van kultúrájuk, arra gondoltam, felsoroltatik majd néhány kiváló amerikai író, megemlítődik pár jól sikerült, elgondolkodtató film. Erre mit olvasok? Azt, hogy a Star Wars az utóbbi 40 év legnagyobb hatású kulturális terméke. Jó, én szeretem a viccet és általában értem is, de sajnos ezt a megállapítást a szerző komolyan gondolja. 

Gondolkodtam kicsit, aztán rájöttem, igaza van. Egy olyan világban, ahol összeverik egymást az emberek valami kütyüért, mert nosztalgiázva Fekete Péter helyett fekete pénteket játszanak. Ahol egy héttel egy új telefon megjelenése előtt már a bolt előtt táboroznak, és ahol egy lézerkarddal hadonászós film bemutatója előtt egy héttel tömegek gyűlnek össze, hogy láthassák a bemutatóra vonuló "elitet", ott igaz lehet ez a megállapítás, csupán a kultúra fogalmát kell kicsit átformálni.

A világot egykor anyagilag és szellemileg is meghódító Európa elveszett. A romjain amerikai multi cégek fognak iszlamistáknak tetsző dolgokat gyártani és árulni. Ez az alku meg fog köttetni, vagy lehet, már meg is köttetett.

A keresztényi szeretet és a kontrol nélküli liberalizmus kéz a kézben teszi le a kardot a hódítók előtt.

Ebben az évben még szabadon karácsonyozhattunk, Ferenc pápa szerint lehet, utoljára. Ha valamilyen okból nem sikerült túl jól, akkor is becsüljük meg. Ki tudja, hány ilyen lesz még, s ha betiltják, mi lesz helyette?

A többi néma csönd.