A játék önmagában sokféle lehet. De igazából önmagunkért játszunk. Vagy azért, hogy győztesekké váljunk, vagy azért, hogy igazi önmagunkká váljunk.
Én nem azonosítanám a versengéssel. A szenvedéllyel sem.
A játék valami olyan, ami belőlünk indul ki, amit ki szeretnénk próbálni, amibe szívesen beleállnánk, de nem merünk. A játék egyfajta szerepvállalás. Kevesebb kockázattal jár, mintha élesben tennénk meg.
Mélységes tisztelettel figyelem az óceánon átevező úriembert, és közben gondolkodom azon, hogy vajon hol a határ, a kihívás teljesítése és a felesleges erőlködés között.
Az ember célokat tűz ki maga elé, amelyeket sokszor csak küzdelem árán lehet teljesíteni. De a célok különbözőek. Néha a megélhetésünk múlik rajta, néha csak bizonyítani szeretnénk, és előfordulhat az is, hogy önmagunkat szeretnénk legyőzni. De léteznek értelmetlen célok is.
Pillanatokban zajlik az élet. Minden pillanat egy érzés, valaminek a megélése. Vannak hosszabbnak tűnő pillanatok, és talán léteznek soha el nem múló pillanatok is.
Egyes régi pillanatok bevésődtek emlékezetünkbe. Ezek lehetnek pozitívak, de sokszor a negatívakat dédelgetjük. A pozitívakat jó néha felidézni, mert erőt adhatnak, de a rosszakkal nem érdemes foglalkozni, csak magunknak ártunk vele.
Pár nap, és az USA új elnöke hivatalba lép. Donald Trump korábban már bemutatta, hogy a folyton megalkuvó politikai világ helyett van más is. Most például azzal borzolta a kedélyeket, hogy megvenné Grönland szigetét, elfoglalja Panamát, ha nem csökkentik az átkelés költségeit. Kanadát is szívesen látná az USA új tagállamaként.
Minden ember más, és mindenkiben van valami, amihez ért. Egyesek a művészethez értenek, mások a gyógyításhoz. Van, aki a számok világában van otthon, mások meg a kertben tudnak csodákat művelni. És számtalan más dologhoz is lehet érteni ebben a világban.
A napokban többször találkoztam azzal a kijelentéssel, hogy január elsejével csak a naptári év kezdődik, nem is érdemes ilyenkor semmilyen „varázstevékenységet” végezni, fogadalmat tenni, új terveket szőni, mert ilyenkor úgyis csak a naptár újul meg.
Az igaz, hogy másik dátumra esik a csillagászati évkezdet, másik dátumra helyezik a hangsúlyt az asztrológiai irányzatok, és a kínai újév is más időponttól indul. De itt ez a naptári évkezdet, és miért ne kezdhetnénk ezzel is valamit?
Túl vagyunk a leghosszabb éjszakán. Mától ismét egyre több lesz a fény, minden nap kicsivel később fekszik, és korábban kel a nap.
Gondolhatnánk, hogy ez azt jelenti, hogy most már sínen vagyunk, és már csak élvezni kell a sok jót, ami elénk pottyan.
A német politikai életben nem először fordul elő, hogy egy kancellár arra kényszerül, hogy lemondjon a posztjáról. Olaf Scholz kormányfő döntése keményen érinthet bennünket is. Mert míg a magyar-német gazdasági kapcsolatok változatlanul működőképesek, addig a politikai kapcsolataink talán soha nem voltak ilyen mélyponton. Február 23-án lesznek az új választások, és amíg nem áll fel egy új kormány, addig marad Scholz az ügyvezető kancellár.
Előző héten írtam, hogy megjelent Angela Merkel exkancellár visszaemlékezése. Külön érdekelt, hogy Merkel hogyan írja le a 2015 nyarán bekövetkezett migránsáradat történetét. Elég szűkre vette. Hogy miért az akkori osztrák kancellárral, Faymannal beszélt csak a magyar utakon kialakult helyzetről, az igazán érdekes. Megtehette volna, hogy felhívja Orbán Viktort, és nála érdeklődik, de ezt kihagyta. Mégpedig azért – írja a könyvében –, „mert Orbánnak és nekem is egyértelmű volt, hogy ebben a kérdésben ellenkező véleményen voltunk.”
Változik a világ, változunk mi is, és velünk együtt változnak a szokásaink és az ünnepeink is.
Az advent, ami eredetileg a befelé fordulás, és a várakozás időszaka lenne, mára elég hangosra alakult. Szinte versengés folyik, hogy minél jobban csilingeljen, csillogjon, villogjon, világítson minden. Adventi vásárok sokasága vonzza a tömegeket, ahol az árusok igyekeznek minél több portékát eladni.