Az elmúlt héten az ellenzéki összefogást az 1948-as helyzethez hasonlítottuk. A megalakulás erőltetettsége valóban hasonló, de a folytatás egészen más. Az akkori kormány végül egypártrendszert hozott létre. És ez több mint negyven évig így is maradt. Ma ez elképzelhetetlen. Ha a mostani ellenzék egy pártba is tömörül, akkor is marad egy erős Fidesz-KDNP, és ennek a bedarálására semmi esély. Mert ma jogállam van.
Tudják, volt ez a tüntetés 56 évfordulóján, amit a színművészetis hallgatók szerveztek. Ott egy bongyor fejű színész, a nevét nem írom le, mert nem lényeges, azt mondta: „Az értelmiségiekkel és a szellemi elittel hosszú távon nem szabad ujjat húzni...”
Messze van Kaposvártól Szerencs, az ottani képviselő-választás mégis érdekes politikai tanulságokkal járhat az ittenieknek is. Ismert, hogy a helyi képviselő halála miatt kellett kiírni új szavazást. A Fidesz-KDNP dr. Koncz Zsófiát, az elhunyt leányát indította. Ellene pedig elvtelenül, mindenestül összeállt a komplett ellenzék. Vezetőik magabiztosan ki is jelentették, hogy ez lesz a 2022-es választás főpróbája. Egy jobbikost támogattak, akiről köztudomású volt, hogy korábban Budapestet „judapestnek”, zsidó vallású honfitársainkat becsmérlőleg „tetűcsúszdásoknak” nevezte. Cigányozó megszólalásai ugyancsak közismertek voltak. Neki lett volna az a küldetése, hogy győzzön, és ezzel megszüntesse a Fidesz kétharmados parlamenti többségét. A szélsőbaltól a szélsőjobbig összeállt pártokat sajnos nem érdekelte a jelöltjük előélete. A kormánygyűlölet összetartotta őket. Az összefogás embere végül nagyot bukott, és fölényesen győzött a fideszes Koncz Zsófia.
Messze van, ebben a vírusos időben nem is kellene vele foglalkozni, de muszáj, mert már itt van a mi kontinensünkön is. A fekete-fehér emberek egyre durvább harcáról van szó. Kezdetben csak az erőszakkal fellépő fehér rendőrök voltak a célpontban, de ma már döntögetik az USA alapító atyáinak, hős tábornokainak szobrait, sőt maga Kolumbus Kristóf is gaz fehérnek számít. Köszönjék maguknak az amerikaiak – mondhatnánk. Az afrikai népességet ők hurcolták be erőszakkal rabszolgának, és még a múlt század második felében is másodrendű polgárnak tekintették őket. Most viseljék el, hogy a múlt visszavág.
Kétségtelenül a legfontosabb hír az, hogy az orvosok bérét végre rendezi egy kormány. Ezt az elmúlt harminc esztendőben egyetlen egy sem vállalta fel. Orbán Viktor miniszterelnök és a Magyar Orvosi Kamara elnöksége egészségtörténeti megállapodást kötött. Ezzel nemcsak az orvostársadalom anyagi megbecsülése valósul meg, hanem végre-valahára törvényileg is megszűnik a magyar egészségügyet lealacsonyító, családok sorát nem egyszer nyomorba süllyesztő hálapénz is. Vége az izzadó kézzel borítékot zsebbe csúsztató megaláztatásnak. Jövő januártól olyan fizetést kapnak az orvosok, hogy nem lesznek rászorulva a paraszolvenciára. Aki pedig még ezek után is elvárja a borítékot, az büntethető lesz. Ahogy az is, aki adja. És ez így helyes. Saját tapasztalatból tudom, hogy ez teljesen megváltoztatja az orvos és a beteg kapcsolatát. Úgy lehet bemenni és kijönni egy rendelőből, kórházi kezelésről, hogy nem azon kell gondolkodni, hogy elég lesz-e majd ami a borítékban van, vagy nem kellett volna még többet adni, hogy jobb legyen az ellátás.
2022-ben döntő ütközetre készül a baloldali népfront – írta elemző cikkében Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Majd így folytatta: „Nem lehet kétségünk, a hatalomért és a pénzért mindent meg fognak tenni. Ideje nekünk is hadrendbe állni. A kormányzás nehéz évei után vissza kell térnünk a választási csatatérre. Itt az ideje szedelőzködni, hogy a megfelelő pillanatban kilovagolhassunk. Nagy ütközet vár ránk 2022-ben. Készüljetek!”
Régen, még az NDK-s időkben, az 1970-es években jártam Drezdában, Szászország fővárosában. Szászország a német egyesítés óta büszkén viseli a Freistaat (szabad állam) címet, ami manapság már nem jelent különleges státuszt, de a történelmére büszke szászoknak mégis jól esik kiírni országuk határaira. Amikor utoljára Drezdában voltam, a város – főként a belváros – jelentős része még romokban hevert. Mindenütt látszottak az 1945-ös februári angol bombázás kegyetlen nyomai. A Zwingernek csak részei voltak látogathatóak, a Frauenkirche (Miasszonyunk temploma) – a város egykori jelképe – megsemmisült, csak néhány feketére égett faldarab jelezte a helyét.
Abban bíztunk, hogy a nyár elviszi azt a vírusveszélyt, ami tavasszal elért bennünket. Nem így lett. Már augusztus végén kiderült, hogy ahogyan jönnek vissza az emberek a külföldi és a hazai nyaralásból, úgy emelkedik a fertőzések száma. Tavasszal kemény rendelkezéseket hozott a kormány, és időben lépett. Megúsztuk a nagy bajt, nem lett nálunk Olaszország, de még Ausztria sem. Jöttek is a hangok, hogy nincs is járvány, vaklárma ez az egész. És elkezdődött a lazítás. Sokan nem tették fel a maszkot, fütyültek a távolságtartásra, és nemcsak elhitték, de hirdették is, hogy a koronavírus-járvány csak propaganda. Voltak még az „összeesküvés-elméletesek”, akik szerint a kormány eltitkol mindent, sokkal több fertőzött és halott van az országban, mint azt a népnek bevallják.
Kérdezik tőlem, hogy mi a véleményem a Színművészeti egyetemen történtekről. Soha nem jártam oda, keveseket ismerek, akik tudnának a véleményem formálásában segíteni. Így marad számomra az, hogy az elmúlt évekből színházi élményeimre hivatkozom.
Nem én találtam ki a fenti szót, hanem a nyugati újságírók hívják így azokat a tíz- és százezreket, akik minden óvintézkedésre fütyülve, tüntetnek kormányaik járványellenes intézkedései ellen. Berlinben – mintha csak a magyar ellenzéktől vették volna az ötletet – mindenki összefogott mindenkivel. Teljesen mindegy, hogy szélsőséges kommunista vagy nagynémet birodalmi őrült az illető, egymás nyakába borulnak. Mert az, aki tagadja a Covid-19 létezését, az csak jó ember lehet. Vannak közöttük békés polgárok is, akik békések, de önveszélyesek. Ők sem hiszik el, hogy a koronavírus valóban létező veszély. Láthatta minden magyar tévénéző a képeket, ahogy a Szövetségi Parlament (Bundestag) előtt állig felfegyverzett rendőrök igyekeznek a megvadult tömegtől megvédeni minden nyugati demokrácia jelképét, az ország parlamentjét.