Szellemi elit
Tudják, volt ez a tüntetés 56 évfordulóján, amit a színművészetis hallgatók szerveztek. Ott egy bongyor fejű színész, a nevét nem írom le, mert nem lényeges, azt mondta: „Az értelmiségiekkel és a szellemi elittel hosszú távon nem szabad ujjat húzni...”
Ezek a szavak indítottak arra, hogy írjak erről az egészről, illetve csak egy szeletéről. A színművész úr láthatólag önmagát is a szellemi elithez sorolja, ami önmagában még nem volna baj, ha nem tudnánk, hogy egy kereskedelmi tévében különböző műsorokban és sorozatokban szerepel. Ez sem baj, csak szögezzük le, ezek a kereskedelmi adók soha nem a szellemi elitnek szólnak. Ezek a nagyközönség szórakozási vágyát hivatottak kielégíteni. Magyarán a színésznek legfontosabb feladata, a közönség szórakoztatása, legyen az elit vagy éppen nem elit.
Erre mondják, igen, de ezek a színészek színházakban is játszanak komoly darabokban. Így van. Ezek a komoly darabok időnként több száz évesek és annak idején a nézők java analfabéta volt, most meg a nagyon művelt elit nézi ugyanezeket a darabokat. Még ezzel sincsen semmi baj, csak ne hívjuk ezt mindenek feletti művelődésnek. Egy színházi előadás elsősorban az érzelmekről szól, nagyon kevés intellektuális élményt tud nyújtani. Például elhangozhat-e színházban egy ilyen mondat?
„Nagyobb a fény, mint a föld, nagyobb a föld, mint az ember, és addig marad ember az ember, amíg hazafelé fordulva lélegzik, visszatérve a földhöz, földi módra haza tartva a fényhez, a földön földi módra fogadva a fényt, a fénynél csak a földön át fogadtatásra találva, a földön, mely fénnyé válik. És soha nincs a föld bensőségesebb fényközelben, a fény meghittebb földközelben, mint a két éjhatár bontakozó szürkületében.”
Amennyiben elhangozna, hányan értenék elsőre, és hányan tudnának rá visszaemlékezni?
Vegyünk egy másik példát: Hosszan hallgatott. Ez a mondat egy könyvben olvasva sok mindent jelenthet, sokféle hallgatást sokféle időtartamú hallgatást, a színházban olyat, amilyent a rendező gondol és amilyen hallgatásra a színész képes. Az időtartam is nagyon behatárolt, van egy minimális hossza a hosszan hallgatásnak és van egy maximális hossza is, aminél hosszabban hallgatni színpadon nem érdemes. Tudom, ez extrém példa, de szerintem pontosan mutatja a korlátokat.
Amennyiben valaki még mindig nem látta be, hogy nem a színművészet a kultúra csúcsa, annak ajánlok még egy gondolatkísérletet. Mi lenne, ha mondjuk egy ismeretlen darab premierje után három nappal, 100 véletlenszerűen kiválasztott nézővel íratnánk a darabról egy röpdolgozatot ezekkel az egyszerű kérdésekkel:
- Mi volt a darab címe, ki írta, ki rendezte és ki volt a főszereplő?
- Miről szólt a darab?
- Mi volt az első és mi az utolsó jelenet?
- Melyik jelenet tetszett a legjobban?
Kérek mindenkit, tippelje meg, ő képes lenne-e hibátlanul megírni ezt a dogát, és gondolkodjon el, hány olyan ismerőse van, aki nem lenne képes erre.
Tudom, vannak mai darabok is, és vajon mit mondanak el, mondjuk, diktatúra van, nagy a korrupció? Ezt bármelyik kamu weboldal atombiztosan, sokkal kisebb anyagi ráfordítással tudja.
Itt alapvetően nem a színház ellen vagyok, nekem is van bérletem, jó szórakozás, jobb, mint egy falunap, de a művelődés alapja az olvasás és nem az, hogy hetvenkettedszerre is meghallgassuk, hogy lenni vagy nem lenni.
Tehát a szellemi elit nem a színházakban, hanem a könyvtárakban, a kutatóintézetekben található, valamint egyéb magas szintű és nagy felkészültséget igénylő tevékenységeket folytató intézményekben lelhető fel.
A színész csupán mások szövegeit mondja, mások instrukciói alapján, persze, ez még nem zárja ki, hogy más valódi alkotó tevékenységet folytasson, írjon, fessen, zenét szerezzen (rendes zenét, nem valami nyivákolást), akár kutasson is, de a szakmája önmagában még nem belépő a szellemi elitbe, lévén, hogy nagyon sokan űzik ezt a szakmát különösebb képesítés nélkül.
Természetesen tudom, hogy kell valami kapaszkodó, hogy a bongyorka és társai komolyan vehessék magukat, ám, hogy őket is komolyan vegyék, ahhoz az is kellene, hogy tudják a helyüket. Mert nem elég elitnek látszani, hosszútávon annak is kell lenni és ehhez nem elegendő csak a színpad és a filmvászon.
Tehát nem a színházzal és a színészekkel van a baj, hanem azzal, hogy ezen akció közben ezek a színművészek, színész tanoncok a kultúra fő hordozóinak és letéteményeseinek állítják be magukat, miközben csupán a kultúra egy szeletét képviselik, ez a kultúraközvetítő szerep, vagy éppen kulturálatlanság-közvetítés. Ez a szerep azért emelődik feljebb valóságos súlyánál, mert bizony a magukat szellemi elitnek gondolók a kereskedelmi adók meglehetősen kétes tartalmú műsoraiban szereznek ismertséget és elismertséget.
Tegnap kattogtatás közben láttam egy pillanatra, amint egy drogos, alkoholista, börtönviselt szellemi elit ordítozott valami táncműsorban, ahol több szellemielit-társa mórikálta magát, hagyjuk is.
Amennyiben Petőfi megmarad színésznek, vajon mit szavaltak volna most a tüntetésen?