Szeptember 1.

Nyári viharral érkezett az ősz. Talán azért, hogy az idén még nyomatékosabban figyelmeztessen az elmúlásra. Arra, hogy a folyamat nem fordítható vissza. Hiába jön új tavasz, semmi nem olyan lesz, mint egy éve volt. Elhull a virág, eliramlik az élet… szólhatnék a költővel, de nem teszem.
Miden elmúlik egyszer, s ami elmúlt, vissza sose jő. Így van ez rendjén, figyelj hát a most-ra az egyetlen elérhető pillanatra.

Tudom, tudom, ez a most nem látszik mindig jónak, gyakran szeretnénk máshol lenni, mint ahol éppen vagyunk. Ám ez sajnos nem lehetséges, meg kell élni minden pillanatot vagy így, vagy úgy. Van, amikor szembe kell nézni azzal, ami történik, nem tagadni az okokat, bármilyen részünk is van benne és nem tagadni a következményeket, legyenek bármennyire is kellemetlenek. És van, amikor nem lehet ezt tenni, mert nem vagyunk elég erősek hozzá, hogy a meglévő bajt még valami önsanyargató beismeréssel tetézzük. Ezekben a gyenge pillanatokban kell megkeresni az apró fogózkodókat, akár meglátni egy madarat, egy virágot valamit, ami más, ami szép, és örülni a csúnya pillanat szép díszleteinek, mert más örülni való akkor, ott nem marad.

A dolgozó dolgozik

Csak egy hülye kérdés… Ki fog dolgozni? Mert ugye "A" mennyiségű gyerek van, akinek a munkája a tanulás lenne, "B" mennyiségű nyugdíjas van, akinek a munkája a boldog öregkor és az unokázás lenne, "C" mennyiségű munkanélküli, "D" mennyiségű közalkalmazott, "E" mennyiségű beteg, munkaképtelen… "F"ene se érti, hogy ki dolgozik?

Valamit össze kéne hozni, alkotni és termelni, és nemcsak a szellem erejével, hanem kétkezi erővel… Miért van az, hogy mindenki főnök akar lenni, és egyre kevesebben szeretnének dolgozni, de úgy valósan?

Nincs a munkának becsülete? Május elsején a munkát ünnepeljük épp azzal, hogy nem dolgozunk… De jó! Ahogy egy költő munkája az, hogy alkosson, úgy mindenki másnak is alkotnia kéne, az orvos alkotása a gyógyult beteg, az ügyintéző a nevét hajtja végre, a tűzoltó oltja a tüzet.

Rakjunk rendet!

Augusztus végén beleléptünk a szűz havába. Úgy is mondják, kisasszony havába. Eljött a rendrakás ideje. Külsőleg és belsőleg is…

Kezdjük talán legtávolabbról. A természetben a rendrakás az aratással kezdődik, majd folytatódik a különböző őszi termények betakarításával. Letörik a kukoricát, leszedik az őszi gyümölcsöket, a sárgán mosolygó körtéket, a pirosló almákat, és a hamvas bíborszínbe öltözött szilvát. A szőlő is szüretre vár, és a dió is elkezdett potyogni már. A szalmát óriási körbálákba görgetik, hogy majd később elszállítsák. A betakarítás után jöhet az őszi szántás, levelek begyűjtése, és a növények télre való felkészülését is segíteni szoktuk. Ez mind a rendrakás része.

Jéghideg zuhany - ha a hülyeség fájna, sokan üvöltenének

Valaki a „fejlett nyugat”-on, állítólag az USA-ban kitalálta, hogy vödör jeges vizet öntet a fejére, mintegy figyelemfelhívásként, majd kitölt egy csekket egy ritka betegségben szenvedő csoport  számára. Ez után kihívást intéz általa megnevezett személynek a jeges zuhanyra és hasonló csekk kitöltésére. Szokatlan, de hatékony módja az adományozásnak, mondhatnánk első látásra, hiszen a kispénzű alapítvány néhány hónap alatt 4 millió dollár feletti adományt kapott. A szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy e hatékony figyelem felhívás várhatóan nem teremt többlet adományozói pénzt, hanem más célokról vonzza ide e különleges reklámmal a pénzeket.

De nézzük részletesen, mi is történik itt?

Valaki önként, vagy más „meghívására”, provokációjára nyakon önteti magát egy vödör jeges vízzel. Ez látványos önsanyargatás, néha (ál)bátorság-bemutató. S ki lehet pengetni mellé 2-300 dollárt, s közhírré tenni bátorságukat, adakozásukat a köznek és főleg a rászorulóknak. Jó facebookos magamutogatás, önreklám, finoman selfie. S ráadásul mintegy „jogot ad” arra, hogy valakit meghívjon az illető mindennek követésére. (S ha nem teszi, lehet gyávának és zsugorinak nevezni.)

Ürgeöntés Budán

Októberben jönnek az önkormányzati választások, évekre meghatározva egy-egy település sorsát. Nem mindegy, hogy ki a polgármester, kik azok, akik a helyi testületekben ülnek, és döntenek emberi sorsokról, környezetük fejlődéséről. A helyi önkormányzatokban mindig szorosabbak az emberi kapcsolatok, nem egyszer párton felüliek. A döntés a többség kezében van, de az ellenzékben ülők véleményére is jobban figyelnek a helyi vezetők, mint az országosan szokásos.

Ezért is nehezen érthető a kis pártokra szakadt ellenzék jelöltállítása. Besaccolták, melyik városban, faluban vagy fővárosi kerületben esélytelenek, és ott zömében ismeretlen, gyenge jelölteket állítanak. Ez tiszteletlenség a választóikkal szemben. Akik elvárnák, hogy a legtapasztaltabb és legesélyesebb jelöltet indítsák. Akkor is, ha nem ő lesz a befutó. Mert olyan emberek kellenek a testületekbe, akikre odafigyel a többséget adó párt is.

Otthonunk az őszi depresszió ellen

A sok nyári napsütés meleget, fényt és derűt is jelentett számunkra. Ősszel ezekből egyre kevesebb jut, és könnyen válunk lehangoltabbakká, kedvtelenebbekké. „Beszorulunk” a négy fal közé, és unalmunkban nassolunk picikét. Vagy sokat. Pedig az otthonunkban töltött több idő több lehetőséget is nyújthat ahhoz, hogy együtt lehessünk, pihenjünk, otthoni hobbinknak éljünk.

Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél.
És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon...

Wass Albert idézete gyönyörűen foglalja össze mindazt, amitől otthonunk igazán különleges hely. Hiszen mindegy, mi van odakinn, ha otthonunkban jól érezzük magunkat, és feltöltődhetünk energiával.

Szabadulás

Mostanában megint kiszabadult, illetve mondjuk így, letöltötte büntetését valaki, most éppen egy olimpiai bajnok. A média természetesen izgatottan várta, hiszen nincs is annál jobb, mintha egy valódi, vagy kreált híresség végre szabadlábra kerül, ezzel lehet növelni a nézettséget, olvasottságot vagyis összességében a reklámadó-alapot.

Bizonyára fontos dolog ez, és talán van is, akit érdekel, ha egy sportolóból lett bankrabló, színészből lett drogdíler vagy éppen olimpikonból lett marihuána-termesztő letölti büntetését és kilép a börtön ajtaján.

Kiszabadult, harsogják a lapok, de vajon megszabadult-e mindattól, ami miatt odakerült, eltűntek-e a démonai vagy csak arcot cseréltek?

Végtelen pillanatok

Az emberek olyan furcsák tudnak lenni. Hajszolják és kergetik azt, amit habzsolni nem is érdemes. Mindeki valami nagy finisben él, mintha kergetnék.

Fuss, fuss. Mindenki ezt mondja, vagy épp szajkózza mindenhol. Valahol legbelül pedig mindenki a végtelenre vágyik. A pillanatokra, amiknek nem szabadna, hogy vége legyen. Igazából bármennyire is száguldunk az életben, ezekért élünk igazán. Mindenki hazudik, hogy jó pörögni, mégis mindenki akkor töltődik fel, ha megáll és épp nem fut. Akkor minek ennyire rohanni? A végtelen nem más, mint egy nyolcas elfektetve, akkor a nagy rohanást is el kéne fektetni egy kicsit.

Nemde?

Kapuk

Ahol egy kapu áll, ott valami véget ér, és a túloldalán egészen más vár ránk.

A kapu azt jelzi, hogy itt most meg kell állnod, és választhatsz: bemész, vagy kint maradsz. Ha zárva van, akkor csengetsz, és ha be kell menned, akkor be is engednek, de akkor nem Te magad döntötted el. Ha lenyomod a kilincset és nyitva van, akkor benézel, hogy meggyőződj róla, vajon tényleg ide jöttél, vagy mégsem. És eldöntöd, hogy be akarsz menni, vagy inkább maradsz.

A kapu lehet zord, és cseppet sem barátságos, vagy kedvesen hívogató. Lehet zárt, akkor nem látod, mi vár rád mögötte, vagy nyitott és átlátható. Lehet nagykapu, ahol nagyobb járművel is be tudsz menni, vagy kiskapu, amin csak gyalog mehetsz be. Ha a nagykapu mellett kiskapu is van, akkor ott könnyebb bejutni, de nem mindig tisztességes.

Keresztre feszítés – jelenidőben

Döbbenetes hírek érkeznek Afrikából és a Közel-Keletről. Az ebolától retteg a világ, s egy olyan betegségtől, melyben a megfertőződöttek több mint fele, helyenként 80% néhány nap alatt meghal, jogos a rettegés. A középkorban és az újkor időszakában a himlő, a pestis, vagy a XX. század elején a spanyolnátha pusztító ereje is sokkal enyhébb volt.

Hivatalos hírek szerint a halottak száma már 1300, de szakmai körök feltételezik, hogy a valóság ennek többszöröse. Mégis, ez a járvány a halottak számát, a pusztítás mértékét tekintve enyhe lefolyású ahhoz képest, mely az arab világ küzdelmeiben ma zajlik. A hírekből következtetve a harcokban a halottak napi száma feltehetően meghaladja az összes eddigi ebola-áldozatét. A Gázában zajló arab-izraeli konfliktus is eddig körülbelül annyi halottat eredményezett, mint az ebola.