Cinizmus

A HVG arról tudósít, hogy Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára fogadtak, lesz-e 2018-ban MSZP nevű párt a választási listákon. Néhány éve még Gyurcsány miniszterelnök volt, az MSZP elnöke, így hát Klára asszony a First Lady. És kinek a bőréről szól fogadásuk? Arról az MSZP-ről, melynek akkori vezetője, Gyurcsány a szakadék szélére sodorta az országot, s pártját elindította a lejtőn.

Döbbenetes számomra az a cinizmus, ahogy ez a két ember, mint egy tárgysorsjátékról beszél egykori párttársai és vezetői jövőjéről. Pedig tudhatnák, hogy míg ők a Rózsadombon luxusvillában élnek, egykori kapcsolataikból sokuk életesélye a párthoz kötődik. Nem véletlen, hogy a még megszerezhető pozíciókért most akkora a baloldali marakodás.

Gyurcsány kíméletlenül nyomul, s úgy tűnik, nem érdekli, mit hagy maga után.

Ötletelés, álmodozás – kampány helyett

A baloldal ismét úgy készül a választásokra, hogy álmodozik. Ki más lenne, ha nem Gyurcsány, aki újra bedobott egy ötletet. Ez pedig egy új, közös párt terve. Neve is van, Demokrata Párt. Eredeti ötlet. Mintha már az USA-ban lenne ilyen. Valójában a koncepció is hasonlít az amerikaihoz. Két párt vetélkedhetne a kormányzásért, a Demokraták és a Fidesz. Bár Gyurcsány rosszul választott nevet, mert ő a nagy republikánus, aki állandóan a köztársaságért küzd.

Ez ugyan az  Alaptörvényben már benne van, de őt ugye apróságok nem zavarják. Ez az új párt a DK-ból, az MSZP-ből és az Együtt-PM-ből alakulna. A közvélemény-kutatások ezzel szemben azt mutatják, hogy ez a három párt együttvéve sem éri el nemhogy a Fidesz-KDNP, de a Jobbik szavazatarányát sem. És ott van még az LMP is, amelyik ér annyi szavazatot, mint például az Együtt-PM.

Van a gyereknek gyerekszobája?

A gyermekeknek nincsenek nagy igényeik saját szobájukkal kapcsolatban, mi, szülők mégis gyakran „melléfogunk”. Márpedig az alkalmatlan, nem gyermeknek való és gyermekhez illő szobában nem lehet igazán gyermeknek lenni.

A gyerek attól gyerek, hogy játszik. Játszik, felfedez, mozog, próbálkozik, mesél, elképzel, örül.

Azt gondolhatnánk, csemetéink mindenhol tudnak játszani: váróteremben, postán, lépcsőházban, a szomszéd néni kertjében, de ez mégsem igaz teljesen. Ahogyan a környezet számunkra is ingert jelent (hol sokat, hol meg túl keveset), úgy gyermekeinknek is. A különböző környezet jellemzőivel nagyon sokféle érzelmet, hatást (félelem, lelkesedés, unalom stb.) válthat ki belőlük. Másként viselkednek egy ingerszegény, sivár helyen, mint egy színes, élénk, vidám térben. Figyeljük meg, hogyan viselkednek a felnőttek számára kialakított szobában (pl.: irodában), vagy egy olyan teremben, ahol kisbútorok, gyerekszékek, játékok vannak elhelyezve.

Kiűzetés a Colosseumból (Panem et circenses)

Mióta a Colosseum alapfunkcióját tekintve bezárt, örökös dilemma a hatalmon lévőknek, hogy mi az egyszerűbb és költségkímélőbb, fegyverrel fenntartani a rendet, vagy inkább a régi római elvet követve kenyérrel és cirkusszal csillapítani az ezerfejű Caesart, a népet.

Mert a nép - bármily furcsa is - az ingyen kaját és az ingyen cirkuszt még a szabadságnál, az igazságnál és az antikorrupciós programoknál is jobban szereti.

Nos, ez az ismert tény az idők folyamán különböző megoldásokhoz vezetett. Volt, amikor nyilvános kivégzések, boszorkányégetések, vagy éppen kalodába zárások, netán deresre húzások próbálták a nép olthatatlan szórakozási vágyát kielégíteni.

Betakarítva

Megjött az első "berregős" hónap. Szeptember. Iskolások hada koptatja a padokat, a Nyár idén elszállt, majd jövőre jön ismét csak el. Szabadságukról hazatérő emberek állnak ismét csatasorba. Az ősz valahogy a sárguló levelekkel azt jelzi, hogy újabb ciklust zártunk le, és mindenki kicsit elgondolkozik, hogy vajon ebben az éven  a szilveszteri fogadkozásaihoz képest épp hol is tart. Milyen tervei és céljai váltak valóra, vagy vesztek el az őszi ködben.

Nemcsak a gabonát, a gyümölcsöket, hanem valahogy a gondolatainkat is betakarítjuk, summázzuk nyereségeink és veszteségeink. Mi az, mit elértünk. No, nem a negyedéves tervekre gondolok, hanem családunk, érzéseink és végső soron önmagunk értékelése történik. Kétharmada az évnek elszállt, és arra gondolunk, hány ember érintettünk meg, mennyi hagyott faképnél, mennyi fogja még most is kezünk. Kik azok, akik már nincsenek közöttünk és kik azok, akik ebben a cikusban léptek így, vagy úgy életünkbe.

Az Élet iskolája

Szeptemberben minden az iskoláról szól. Ilyenkor benépesülnek a nyáron elhagyatottnak tűnő iskolaépületek. Vidám gyermekzsivajjal telik meg az iskolák folyosója, és az osztálytermek. A táblák is felébrednek álmukból, siklik rajtuk a kréta, nyomában fehér por hull alá… Legalábbis amikor én jártam iskolába, még így nézett ki. Most a krétát felváltotta a filc, a kivetítő, de a gyerekzsivaj az a régi maradt.

Én szerettem iskolába járni. Így visszatekintve azok voltak életemnek leggondtalanabb évei. Az idei iskolakezdés időpontjának számomra volt egy érdekessége: előtte való hétvégén találkoztam a régi osztálytársaimmal. Egy hétvégére kiléptünk a zord jelenből, és visszatekertük az idő óráját gyermekkorunk utolsó lépcsőjéhez, ami kivezetett az Élet iskolájába.

Atomfenyegetés

Érdekes sakkjátszma a világpolitikában az ukrán-orosz konfliktus. Sajátos eszközökkel és súlyos véráldozatokkal. Kijevben a Majdan téren kezdődtek a zavargások, melyek összetűzésekké fajultak. Aztán megjelentek az orvlövészek, hol elölről, hol hátulról gyilkolva. Majd kiderült, hogy Ukrajna más részéből, részben a Krímből jöttek.  A csata végül eldőlt: megbukott a korábbi választott miniszterelnök Janukovics és Moszkvába menekült. Ekkor a TV-ben megtekinthettük Janukovics hátrahagyott  hatalmas házát, birtokát, 50 luxusautóját, némi bepillantást nyerhettünk az ukrán oligarchák hatalmába és gazdagságába.

Ezután káosz és hatalmi vákuum keletkezett, majd kemény viták után kiosztották a pozíciókat. Putyin nem ismerte el az új hatalmat, egyre keményebben kiállt Janukovics mögött, majd hatalmas erővel megindult a Krím elszakadásáért a harc, és jött a hirtelen népszavazás. Alig valamivel később kitörtek a harcok két Kelet-Ukrajnai megyében is. Szakadárok tömege igen jól felfegyverezve támadta meg sorra a két megye középületeit, elkergették az eredeti ukrán adminisztrációt, s kikiáltották tartományuk önállóságát.

Szeptemberi aggódások és remények

Szeptember első napja a 2. világháború kitörésére emlékezteti a világot. Hetvenöt évvel ezelőtt indult az a világégés, amelyik több mint ötvenmillió ember halálát okozta és szétverte Európát. Idegesítő, hogy az emlékező beszédek jó része összefüggésbe hozza ezt a dátumot a mai ukrán polgárháborúval. Ahogy a lengyel államfő, úgy a német elnök is így beszélt a közös megemlékezésen. Más politikusok, politikai elemzők is igyekeznek az akkori és a mai szituációt hasonlóan nézni. Meglátásom – és reményeim – szerint tévesen.

1939-ben ügyetlen európai – angol, francia – politikusok hagyták, hogy Hitler megvezesse őket, és Sztálinnal összefogva szétszedjék Európa keleti részét. Két valódi diktátorról volt szó, akiknek minden döntés a kezében volt. Igaz, hogy az európai (és hozzá az amerikai) politikusok most is ügyetlenek – gondoljanak csak a kijevi Majdánon történt politikusi masírozására, a ki tudja honnan és miért verbuválódott tüntetőkkel együtt.

Önkifejezés – otthonunkkal

Érzelmeinket, gondolatainkat, és egész önmagunkat kifejezni nem csak verbálisan tudjuk. Jó eszköze lehet önkifejezésünknek hajviseletünk, öltözetünk, mozgásunk, a testünkön lévő tetoválások, ékszerek, de munkánk is. Létünk fő mozgatója, hogy valamilyen módon kifejezhessük magunkat, a bennünk lévő erőt, képességeket, készségeket felszínre hozzuk, megmutassuk. Otthonunk az énünk kiterjesztése, ezért szintén alkalmas arra, hogy rajta keresztül magunkat is kifejezzük.

Önkifejezésünknek sok esetben úgy érezzük, gátja a beszéd, hiszen nagyon nehéz szavakkal bemutatni azt, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, mi él bennünk. Nem szeretjük, ha konkrétan kell megfogalmazni saját lényünk legfontosabb jellemzőit, összetevőit, és örülünk, ha ezt elvontabb módon mégis meg tudjuk mutatni. A tánc, a mozgás, vagy a különböző művészetek olyan kreatív formák, melyeken keresztül könnyebb lehet kifejezni önmagunkat.

Szeptember 1.

Nyári viharral érkezett az ősz. Talán azért, hogy az idén még nyomatékosabban figyelmeztessen az elmúlásra. Arra, hogy a folyamat nem fordítható vissza. Hiába jön új tavasz, semmi nem olyan lesz, mint egy éve volt. Elhull a virág, eliramlik az élet… szólhatnék a költővel, de nem teszem.
Miden elmúlik egyszer, s ami elmúlt, vissza sose jő. Így van ez rendjén, figyelj hát a most-ra az egyetlen elérhető pillanatra.

Tudom, tudom, ez a most nem látszik mindig jónak, gyakran szeretnénk máshol lenni, mint ahol éppen vagyunk. Ám ez sajnos nem lehetséges, meg kell élni minden pillanatot vagy így, vagy úgy. Van, amikor szembe kell nézni azzal, ami történik, nem tagadni az okokat, bármilyen részünk is van benne és nem tagadni a következményeket, legyenek bármennyire is kellemetlenek. És van, amikor nem lehet ezt tenni, mert nem vagyunk elég erősek hozzá, hogy a meglévő bajt még valami önsanyargató beismeréssel tetézzük. Ezekben a gyenge pillanatokban kell megkeresni az apró fogózkodókat, akár meglátni egy madarat, egy virágot valamit, ami más, ami szép, és örülni a csúnya pillanat szép díszleteinek, mert más örülni való akkor, ott nem marad.