Szabadulás
Ha tehát a Fiú szabaddá tesz benneteket, akkor valóban szabadok lesztek.
Jn 8,36
Mostanában megint kiszabadult, illetve mondjuk így, letöltötte büntetését valaki, most éppen egy olimpiai bajnok. A média természetesen izgatottan várta, hiszen nincs is annál jobb, mintha egy valódi, vagy kreált híresség végre szabadlábra kerül, ezzel lehet növelni a nézettséget, olvasottságot vagyis összességében a reklámadó-alapot.
Bizonyára fontos dolog ez, és talán van is, akit érdekel, ha egy sportolóból lett bankrabló, színészből lett drogdíler vagy éppen olimpikonból lett marihuána-termesztő letölti büntetését és kilép a börtön ajtaján.
Kiszabadult, harsogják a lapok, de vajon megszabadult-e mindattól, ami miatt odakerült, eltűntek-e a démonjai vagy csak arcot cseréltek?
Amint az írás mondja, a Fiú tesz szabaddá, és ezt tessék lefordítani jól! Itt a Fiú által képviselt elvről van szó, arról, hogy megszabadulni csak attól lehet, amivel szembenéztünk és bocsánatot kértünk és valóban kaptunk is érte magunktól. Igen, magunktól, mert nincs nagyobb, kegyetlenebb bíránk, mint a tudatunk mélyén munkáló azonosság, amely akkor is tudja, hogy nem jó úton járunk, ha magunk erről látszólag mit sem tudunk. Mindenkiben ott lakozik ez az azonosság a jóval, kinél mélyebben van elrejtve, kinél éppen csak egy fátyol takarja, de ott van.
Aztán előbb vagy utóbb megmutatkozik valahogyan, például úgy, hogy a bankrabló a sokadik sikeres rablás után egyszer csak hibázik, a drogdíler karambolozik stb... Nincs ez másért, csupán mert a bennünk lakó Fiú, vagyis a fiúi elv teszi a dolgát és megpróbálja átalakítani a tévelygők életét olyanná, hogy legyen módjuk és lehetőségük felismerni tévelygésüket és megbánni, és aztán megbocsájtani azt önmaguknak.
Kell a bocsánat és még jobban a következménye, a szabadulás.
Igen, megbocsájtani, hogy is mondja a miatyánk? "Bocsásd meg vétkeinket", de ki is az, aki megbocsát? Az a valaki nem lehet más, mint a bennünk búvó azonosság azzal, akihez könyörgünk.
Hinnünk kell abban, hogy ez az azonosság a hírszerkesztőkben is ott bujkál és egyszer szembenéznek a ténnyel, hogy a hírbűnözés legalább akkora vétek, mint a marihuána-termesztés, csak azt még kevésbé szigorúan büntetik.
Ám a lelkük mélyén megbúvó örök elv nem felejt, lehet, hogy csak a kutyájuk veszik el, lehet, hogy valamelyik családtagjukat éri valami baj, eleinte még csupán kis rúgásokkal ösztönzi őket. Azonban előbb-utóbb lecsap rájuk, nézettség csökkenéssel, képernyő elsötétítéssel, újságcsőddel, ki tudja, mivel.
Persze nekünk is kell a bocsánat, mert híradót néztünk, mert bulvárt olvastunk, mert internetet böngésztünk, kell a bocsánat és még jobban a következménye, a szabadulás.
