Reggel mentem be munkába, amikor kedves portásunk, Ferenc köszöntött, a tőle megszokott kedves szavakkal. Hirtelen rájöttem, hogy bár hónapok óta egy helyen dolgozunk, keveset tudok róla, így leültem mellé kérdezősködni, hogy nem csak én, de önök is jobban megismerjék.
Van, aki pihenni, van, aki horgászni, kocogni, vagy kerékpározni jár a Desedára. Jüngling Roland és barátnője szintén bringázni indult, és amíg a tó körbebiciklizésére készültek, leültem melléjük. A lány bátortalanabb volt, Rolanddal viszont jól elbeszélgettünk.
Az ember amikor befejezi a munkát, és csendre, nyugalomra vágyik, kisétál a Deseda-partra. Ezt tettem én is hétfőn délután. Ültem egy padon, hallgattam a fák susogát, néztem ahogy a nap táncot jár a víz tetején, és megláttam egy urat, aki üdítőjét kortyolgatva egyedül ült egy asztal mellett és jó ízűen fogyasztotta lángosát. Természetesen odamentem hozzá, és miután megengedte, hogy leüljek az asztalához, elbeszélgettem vele múltról, jelenről, Kaposvárról.
Ha már a Rippl-Rónai Fesztiváltól hangos Kaposvár, az ember kisétál a Fő utcára, a Kossuth térre nézelődni. Így tettem én is szombaton. Aztán egy kislányra lettem figyelmes, aki az apukája mellett ült türelmesen egy padon.
Kaposváron sétálgatva, akarva, akaratlanul találkozunk egy utcazenésszel. Egy utcazenésszel, aki imád muzsikálni, aki jobban szeret, mint tud, de a lelkesedés, a szemében látható csillogás mosolyt csal az arcunkra.
A Rippl-Rónai Fesztiválon sétálgattam, amikor a Kossuth téren megpillantottam egy srácot, aki egyedül ült egy padon és a nagyszínpadot bámulta. Miután odamentem hozzá, kiderült, hogy a Bábel-koncert előtti hangolásra kíváncsi.
Soha nem fordult meg a fejemben, hogy elköltözzek Kaposvárról. Ide köt minden! A gyerekkorom, a munkahelyem, a családom, a barátok. Ha azt hallom bárhol, hogy Kaposvár, eszembe jut a gyönyörű sétálóutcánk, a Kossuth tér, a szökőkútjaink! Szeretek itt élni!
Az elmúlt 62 év alatt annyira megszerettem ezt a várost, hogy soha nem tudnék elmenni innen. Szívügyem Kaposvár! Nem itt születtem, de itt akarok meghalni.
Nagyapám itt lakott a Május 1. utcában, cipész volt. Akkor egész más volt. Volt tejbolt, tejcsárda, ABC, itt úttest volt. Minden megváltozott, most itt sétálóutca lett, de tetszik, ez a rész nagyon tetszik. Nagyon szeretem Kaposvárt.
46 éve itt élek, gyakorlatilag a szülővárosommal egyenrangúnak tekintem Kaposvárt, mert itt befogadtak, és akik régen jártak mérkőzésekre, azok nagyon szerettek, és a mai napig érzem a felém irányuló szeretet azoktól az emberektől, akik láttak engem még a pályán játszani.