Androsics Iván: a gyerekeimmel és az unokámmal töltök sok időt
Az ember amikor befejezi a munkát, és csendre, nyugalomra vágyik, kisétál a Deseda-partra. Ezt tettem én is hétfőn délután. Ültem egy padon, hallgattam a fák susogát, néztem ahogy a nap táncot jár a víz tetején, és megláttam egy urat, aki üdítőjét kortyolgatva egyedül ült egy asztal mellett és jó ízűen fogyasztotta lángosát. Természetesen odamentem hozzá, és miután megengedte, hogy leüljek az asztalához, elbeszélgettem vele múltról, jelenről, Kaposvárról.
- Androsics Iván a nevem. 1946. március 31-én születtem, itt Kaposváron. Most már nyugdíjas vagyok, két munkahelyem volt az életemben. Tíz évet dolgoztam az egészségügyben, ugyanis orvosi elektronikát tanultam, s utána 37 évet a kaposvári törvényszéken dolgoztam. Először technikusként, majd átképeztem magamat és informatikusként egészen addig, amíg két évvel ezelőtt nyugdíjba nem mentem.
Szeretek itt élni. Kötődöm nagyon Kaposvárhoz. Tulajdonképpen nem is nagyon hagytam el Kaposvárt tartósan. Két évet töltöttem Szegeden, mert ott végeztem tanulmányaimat, de ennyi volt, amit távol töltöttem a várostól.
Szabadidőmben szívesen utazok külföldre, évente kétszer-háromszor is átlépem az országhatárt, és ez idén is így lesz. Ezen kívül kijárogatok ide, a Deseda partjára, elüldögélek, zenét hallgatok, hozom a kis mp3 lejátszómat, meg hát a gyerekeimmel és az unokámmal töltök sok időt.
A mai napig szívesen látogatom meg a régi kollégáimat a törvényszéken, ők mindig szívesen fogadnak, és szeretek sokat könyvtárba járni.
Régen Kaposvár nem ilyen volt, de gyakorlatilag előnyére változott az évtizedek alatt. Területileg is nagyon kibővült. Emlékszem, gyermekkoromban azok az utcák, ahol most családi házak állnak, új lakótelepek épültek, azokból szinte semmi nem volt. Nagyon megszépült Kaposvár és úgy látom, hogy egy folyamatos szépülési stádiumban van, úgyhogy én a várossal nagyon meg vagyok elégedve.