2026. 03. 14., szombat, 15:15
Hosszabb szünet után ismét hazai mérkőzés vár a Kometa-KVGY Kaposvári KK-ra. A kaposvári együttes szombaton 18 órától a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétet fogadja a Kaposvár Arénában.
A találkozó előtt a Kecskemét hat győzelemmel és tizenöt vereséggel a tabella 12. helyén áll. Legutóbb hazai pályán az Atomerőmű SE ellen léptek pályára, ahol hosszabbítás után szenvedtek vereséget. A kecskemétiek játékában fontos szerepet játszik a finn válogatott irányító, Seppälä Ilari Petteri, aki átlagosan több mint öt gólpasszt ad mérkőzésenként.
A kaposvári együttes a hosszabb szünet után győzelemmel tért vissza a bajnokságba: idegenben, az Oroszlány otthonában sikerült nyerniük.
Dzunics Braniszlav vezetőedző szerint a siker egyik kulcsa az volt, hogy a csapat nagy energiával játszott, és végig koncentrált maradt a mérkőzés során. Úgy fogalmazott:
a mutatott teljesítmény jól tükrözte azt a csapatjátékot, amelyet mérkőzésről mérkőzésre szeretnének megvalósítani.
Hozzátette azt is, hogy a győzelem után nem maradt sok idő az ünneplésre, mert már a következő találkozóra kellett készülniük.
A szakvezető a szombati mérkőzéssel kapcsolatban hangsúlyozta: minden találkozó külön kihívást jelent, hiszen minden ellenfél más stílust képvisel. A cél ezúttal is az, hogy a kaposvári csapat ráerőltesse ellenfelére azt a gyors játékot, amely az egész szezonban jellemzi őket.
A mérkőzés egyik fontos tényezője ismét a lepattanók megszerzése lehet. Dzunics Braniszlav szerint ez a játék egyik meghatározó eleme, amelyen folyamatosan dolgozik a csapat, hiszen ezen a területen még van lehetőség a fejlődésre.