2026. 03. 14., szombat, 10:02
A női röplabdacsapat péntek este az elődöntő harmadik meccsén is 3:0-ra győzte le az Újpestet, így összesítésben 3-0-ra nyerte meg a párharcot. A KHG KNRC ellenfele a döntőben a címvédő Vasas Óbuda lesz.
Története során másodszor jutott ne az élvonalbeli női bajnokság döntőjébe a KHG Kaposvári Női Röplabda Club. Az együttes péntek este harmadszorra is legyőzte az elődöntőben az UTE-t, s így kiharcolta a finálés szereplést.
A tavaly bronzéremmel záró KHG KNRC az UTE elleni első két mérkőzést főleg annak köszönhetően nyerte meg, hogy játékosai a végjátékokban kivétel nélkül jobban összpontosítottak ellenfelüknél: az eddig lejátszott hat szettből csak a legelső volt sima, az újpestiek a maradék ötben háromszor is vezettek húsz pont fölött, ennek ellenére egyetlen részsikert sem tudtak még aratni. A fő kérdés így aztán az volt, hogy a lila-fehérek át tudják-e lépni saját árnyékukat, és az esetleg remélt szettgyőzelem pedig átszakítja-e a gátat a játékosokban, és képesek lesznek-e idegenben szépíteni.
A pénteki összecsapás nyitófelvonását a bolgár Krisztina Jordanova ászainak köszönhetően a fővárosiak kezdték jobban, de a hazaiak néhány eredményes blokkal, valamint a vendégek hibáit kihasználva hamar fordítottak, s ezúttal minden újpesti felzárkózási kísérletet visszavertek, így előnybe kerültek.
A második felvonásra pontosabbá vált az újpestiek támadójátéka, s mivel kevesebbet is rontottak vendéglátóiknál, a játékrész derekán hárommal vezettek. Itt azonban a kettőscsere ellenére ismét "elfogyott a tudomány" az újpesti térfélen, a somogyiak a brazil Roberta Rabelo, valamint az argentin Florencia Giorgi ponterős teljesítményének köszönhetően 21:18-ra elhúztak. Az UTE ugyan ismét többször egyenlített, ám a KNRC Horváth Lili ászával első szettlabdáját kihasználta.
Az újabb, szoros küzdelemben elveszített végjáték úgy tűnt, végleg megtörte az újpestieket, akik két időkérésük ellenére is hamar hétpontos hátrányba kerültek. Az argentin edző Alejandro Altamirano mostani kettős cseréje azonban ezúttal bejött, az UTE 11:10-nél már belátható távolságban volt. Az egyenlítés is összejött 15:15-nél, de amint a csereként beállt feladót, a korábbi válogatott Fábián Fannyt lecserélte Altamirano, csapata játéka ismét visszaesett: a kaposváriak 21:16-ra elhúztak, és már nem engedték vissza a meccsbe ellenfelüket.
A 83 perces összecsapás legjobb hazai játékosa Rabelo volt 14 ponttal.
A másik ágon az elmúlt négy kiírásban győztes Vasas szintén 3-0-s összesítéssel búcsúztatta a Békéscsabát. A döntő várhatóan két hét múlva kezdődik az angyalföldiek otthonában.
| KHG KNRC–UTE 3:0 (25:23, 25:23, 25:20) |
| TippmixPro Női Extraliga, elődöntő, harmadik mérkőzés |
| KHG KNRC: Fegyik 12, Giorgi 11, Bagyinka 1, Rabelo 14, Horváth L. 8, Da Silva 9. Csere: Szerencsés, Guimaraes (liberók), Kalmár, Szerényi 1. Edző: Vincent Lacombe. UTE: Nacsa-Pekárik 5, Pezelj 7, Jordanova 16, Ambrosio 2, Kucharska 4, Tkacsenko 10. Csere: Dömsödi, Morioka (liberók), Fábián, Mutiri 3, Szakály. Edző: Alejandro Altamirano. A párharc végeredménye: 3-0, a KHG KNRC javára. |
