2015. 10. 18., vasárnap, 10:06
A pénteki bemutatkozó gyakorlatok után szombaton újabb versenyszámokkal folytatódott a díjlovagló Világkupa-sorozat magyarországi fordulója a kaposvári Pannon Lovas Akadémián.
A nemzetközi mezőny tagjaira a szakág egyik legnehezebb feladata, a Nagydíj bemutatása várt. Lónak és lovasának egyaránt feladta a leckét a kötelező gyakorlatsor végrehajtása, de a legjobbak ezúttal is szinte hiba nélkül teljesítettek a díjlovagló négyszögben.
A versenyszám a svédek fölényét hozta: az első és a harmadik helyen is skandináv sportoló végzett. A legtöbb pontot a több olimpiát is megjárt Patrik Kittel kapta a bíróktól. A tavalyi kaposvári Világkupa-forduló német győztese, Jessica von Bredow a második helyen zárta a Nagydíjat, Patrik Kittel honfitársa, Mads Hendeiowitz pedig marmadik lett. A Nagydíj legjobb Magyar eredményét Szalai Nikolett érte el: a jövő egyik nagy reménysége a hetedik helyet érdemelte ki lovával.
Az év legrangosabb magyarországi díjlovagó versenye vasárnap 9 órától a zenés gyakorlatokkal folytatódik. A legjobbak Világkupa-pontokkal is gazdagodnak majd, a Nagydíj-kűr tíz induló párosa 14 órától méri össze egymással a tudását.