Alulmaradtak a Közutasok

2015. 10. 18., vasárnap, 16:55

A teke Szuperliga 6. fordulójában a Répcelaki SE csapatát fogadta a Közutasok-1.MCM Kaposvári TK alakulata. A mérkőzés egyértelmű esélyese a tabellavezető vendég csapat volt, akik két hete ezüstérmet szereztek a harmadik számú európai kupaversenyen, az NBC kupán.

Az ifjúságiaknál újoncot avatott a hazai csapat Domoszlai Ábel személyében, a kaposváriaknak nem volt esélye, mindössze egy szettpontot tudott nyerni Fajtai Arnold, így a répcelaki fiatalok 4:0 arányban nyerték a mérkőzést.

A felnőtteknél nagyon bekezdett a répcelaki páros. Mindkét játékos 600 fa felett zárt, melyre a hazaiaknak nem volt válasza, sőt kimondottan gyenge eredmények születtek a kaposváriaktól, így a vendégek 234 fás előnybe kerültek.

A gyenge kezdés ellenére a két középső ember nagyon motiváltan lépett pályára,Lengyel Dániel és Magyar József is 570 fás eredményt ért el, melynek köszönhetően mindketten megszerezték a csapatpontot, így a pontarány kiegyenlítődött, összfa tekintetében pedig 200 fán belülre kerültek a hazaiak.

Az utolsó sorban megpróbálták kiharcolni a döntetlent a Közutasok, Földesi Zsoltnak sikerült is megszereznie a harmadik pontot, ezzel szemben Horváth Lászlónak ez nem sikerült, így a vége 5:3 lett a Répcelak javára, akik mindössze 16 fával maradtak el a jelenlegi csapat pályacsúcstól.

A következő héten Zalaegerszegen, a negyedik helyen álló ZTK-nál vendégszerepel a Közutasok csapata.

Eredmények:

Közutasok-1.MCM KTK - Répcelaki SE   3:5  (3228 - 3449)
Kálny Krisztián (Németh Tibor) 470 - Vörös Milán 611 (0:4)
Nagy Gergő 523 - Rudolf Balázs 616 (0:4)
Lengyel Dániel 570 - Zapletán Zsombor 567 (3:1)
Magyar József 572 - Ritter Tamás 533 (2:2)
Ifj. Horváth László 546 - Ifj. Móricz Zoltán 586 (0,5:3,5)
Földesi Zsolt 547 - Pete Sándor (Gosztola László) 536 (3:1)

Ifjúsági mérkőzés:
Közutasok-1.MCM KTK - Répcelaki SE   0:4  (866 - 998)
Domoszlai Ábel 390 - Bertha Martin 476 (0:4)
Fajtai Arnold 476 - Gombos Balázs 522 (1:3)

Ezeket olvasta már?