Svéd győzelem a kaposvári Világkupa-fordulón

2015. 10. 18., vasárnap, 21:03

Öt nemzet kilenc kiváló versenyzője lovagolt a négyszögbe a kaposvári díjlovagló Világkupa-forduló legrangosabb számában, a Nagydíj-kűrben. A mezőny két magyar indulója szerény reményekkel, a tapasztalatszerzés céljával próbált szerencsét.

Németh Gábor Le Baldi nevű lovával végül a kilencedik helyet érdemelte ki, a 2014-es magyar bajnok Szalai Nikolett pedig heteik lett Willy The Hit nyergében. A folytatásban nemzetközi klasszisok mutatták be magas szintű zenés gyakorlatukat, és egy ausztrál, valamint egy német díjlovas mellett három svéd szállt harcba a győzelemért. Az aktuális világranglista negyedik helyezettje, a tavalyi kaposvári első helyezett Jessica von Bredow-Wrendl Zaire nevű lovával ezúttal kénytelen volt megelégedni a második helyezéssel.

A svédek kétszeres olimpikonja, Patrik Kittel ugyanis a szombati Nagydíj megnyerése után a vasárnap kűrben is nagyot alakított. A magyar felmenőkkel büszkélkedő díjlovas megérdemelten hódította el az első helyezést. A kaposvári viadal csaknem három évtizede íródó történetében először fordult elő, hogy Svédországba került az első hely. A hétvége programjában 17 versenyszám kapott helyet, a legjobbak között 13 ezer euró pénzdíjat osztottak szét.

Ezeket olvasta már?