Szilvásszentmárton a magyar kultúra közepévé változik

2018. 04. 11., szerda, 15:37

A F.A.L.U. Fesztiválról korábban már olvashattak lapunk hasábjain, amikor bejelentették a szervezők, hogy a somogyi kistelepülésen hívják életre a Dél-Dunántúl egyik legnagyobb kulturális rendezvényét. A Falvak Ahol Lehetetlen Unatkozni Fesztivál ugyan még három hónapnyira van a kapunyitástól, azonban már előre lehet tudni, hogy a neve nem hazugság.

Számtalan helyszínre várják a látogatókat a fesztiválon, amik szinte minden korosztályt és érdeklődési kört kiszolgálnak. Legyen szó magas kultúráról a Pajta színház Shakespeare Összes előadásának formájában, a Csiky társulatától vagy országunk legjobb zenekarainak hosszú soráról – mint például az Ismerős Arcok vagy a Paddy And the Rats – a Tópart nagyszínpadon. Azonban a rengeteg koncert mellett számos hagyományőrző eseménnyel is várják az érdeklődőket, ezek közül a legérdekesebb a Táltos Udvar, ahol a falu táltosasszonya fogja elhozni „máglya tüzénél nemzetünk hagyatékának gyarló emberi jelvényeit, az írásos botot és a szent rovást”. Sámánok és showmanek egyaránt köztünk lesznek a fesztiválon.

A kulturális ínyencségek mellett a kulináris élvezeteknek is hódolhatunk a különböző helyszíneken. A Gasztro udvarban és a Mézeskalács házikóban mindenki megtalálhatja azt, amire éppen fáj a foga, miközben jobbnál jobb koncerteken szolgáltatják a muzsikát a falatozáshoz. Kipróbálhatjuk magunkat levendulaszörp-készítésben és végigkóstolhatjuk a helyi különlegességeket.

Igaz, még három hónapot kell várni a fesztiválra, Szilvásszentmárton és környéke már gőzerővel készülődik. A térségben kempingező helyeket létesítenek, ahol nagy fesztiválokat megszégyenítő vizesblokkok, de még wifi-pontok és telefontöltő állomások is lesznek. A falu lakosai, kicsik, nagyok, fiatalok és öregek egyaránt izgatottan várják a fesztivált, és szépítik a falut, a diákok pedig önkéntes feladatokra jelentkezhetnek, hogy a közösségi szolgálat keretein belül a csapat tagjaivá váljanak.

Szilvásszentmárton négy napra, július 11-től 14-ig átalakul egy igazi fesztiválmennyországgá, ahol Magyarország hagyományait, előadóit és kultúráját ünnepelhetjük gyönyörű környezetben, jó emberek társaságában.

Ezeket olvasta már?