támogatott tartalom Mit tehetünk, ha szeretnénk produktívabbak lenni?

2025. 06. 23., hétfő, 20:05

A mai felgyorsult, teljesítményorientált világban gyakran halljuk, hogy jól be kell tudni osztani az időnket és produktívnak kell lenni, hogy minden feladatunkat maradéktalanul el tudjuk látni, és mind a magánéletben, mind pedig a munkahelyen helyt tudjunk állni.

Bár elsőre ez igencsak nehéznek – vagy akár lehetetlennek – tűnhet, különösen, ha korábban még sosem foglalkoztunk ezzel a dologgal. Jó hír azonban, hogy vannak olyan módszerek, amelyek sokat segíthetnek abban, hogy produktívabbak legyünk. 

Továbbá léteznek olyan étrend-kiegészítők is, amik komplex támogatást adnak a szervezetünknek, de célzottan a vitalitásunkat, energiaszintünket is képesek lehetnek növelni, aminek hatására nőhet a produktivitásunk is. Ezek közé tartozik Dr.Sárkány V.G. gyógygomba komplex készítménye is, ami 5-féle gyógygomba értékes kivonatát tartalmazza.

Mai írásunkban ezt a témát fogjuk egy kicsit jobban is kibontani, és elmondjuk, mit tehetünk azért, hogy hatékonyabbak legyünk a mindennapokban.

Mit értünk produktivitás alatt?

A produktivitás lényegében azt jelenti, hogy a feladatainkat mennyire hatékonyan tudjuk elvégezni a mindennapokban. Legyen szó munkáról, házimunkáról, ügyek intézéséről vagy valamilyen tudás elsajátításáról, minden esetben fontos, hogy mennyi időbe telik az adott dolog elvégzése.

Egy másik nézőpontból úgy is mondhatjuk, hogy a produktivitás azt mutatja meg, hogy adott idő alatt mennyi értelmes, hasznos, előremutató vagy értékteremtő tevékenységet végzünk el.

Ez azonban nem egyenlő azzal, hogy állandóan pörgünk, mindig csinálunk valamit és soha nem pihenünk. Sőt, valójában ennek az ellenkezője igaz. Ha produktívak vagyunk, akkor az egyúttal azt is jelenti, hogy marad időnk a kikapcsolódásra, pihenésre is.

Hogyan lehetünk produktívabbak a mindennapokban?

Először is fontos, hogy tisztában legyünk vele: rengeteg múlik a tervezésen. Ha előre átgondoljuk, hogy milyen feladatokat kell elvégeznünk, ha írunk to do listákat, és előre megtervezzük, hogy mikor mit fogunk csinálni, az már félsiker.

Ha nekiállunk valaminek, akkor egyszerre csak egy dologra fókuszáljunk, különben elaprózódik a figyelmünk és semmit nem tudunk teljes gőzzel csinálni. Kerüljük a multitaskingot, az ugyanis rontja a hatékonyságot.

Ez is sokat számít…

A hatékonysághoz önfegyelemre is szükség van, ezt pedig nagymértékben segíti egy személyre szabott rutin, amihez hosszú távon is tudjuk tartani magunkat.

Nem vitás, hogy a hatékonyság rendkívül fontos a mindennapokban, hiszen az időnk és az energiánk is korlátozott erőforrások, amivel jól kell tudnunk “gazdálkodni” annak érdekében, hogy minden feladatunkat el tudjuk végezni.

Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha tudatosan odafigyelünk arra, hogy mivel mennyi ideig foglalkozunk, illetve elsajátítunk olyan módszereket, amelyek segítenek abban, hogy produktívabbak legyünk.

Végül, de nem utolsósorban pedig egy tudatosan megválasztott természetes étrend-kiegészítő is hatékony támogatást nyújthat ebben.

 

Ezeket olvasta már?