81 találat
(Ál)szentek alkonya
A baloldali széthúzás szereplői manapság rendesen áztatják egymást! Ez várható volt! De amit napok óta nyakába kap Konrád György és Heller Ágnes,...
A választók a folytatásra szavaztak
A választópolgárok egyértelműen és bölcsen döntöttek: a Fidesz–KDNP kapott újabb négy évre kormányzati megbízatást. Folytathatják azokat a ...
Afrikai kígyóméreg ölte meg a koronatanút?
No, ez nem semmi, mondhatnánk budapesti tájszólásban! Hát tényleg nem az! Mellesleg pókméreg is lehetett, de Afrikából, hivatkoznak szakértőkre a...
Két fontos vasárnap – amiből a mostani lesz a fontosabb
Kezdjük a létszámnál. A Fidesz nagygyűlésén mintegy ötszázezer polgártársunk vett részt. Az Operánál: talán ötvenezer. Egy tizede annak, mint akik...
Na, ki itt a Jani? (avagy fények a sötétkamrában)
Mit mondjak, nagy szerencsém volt. Persze megérdemeltem, mint minden eddigi szerencsés mozzanatot az életemben, de azért erre nem számítottam. Nem...
Zuschlag: ötvenmillió forintot adott az MSZP a visszalépésemért
Zuschlag János volt MSZP-s képviselő a Napi Gazdaság pénteki számában megjelent interjúban azt állította, ötvenmillió forintot kapott a szocialista...
Mert növeli, ki elfödi a bajt
Lehetséges, hogy az MSZP vezérkarából senki nem olvasta Illyés Gyula fenti sorait. Ha ugyanis ismernék a Bartók verset, nem nyilatkoznának olyan...
Fogd a pénzt és fuss (vagy legalább lépj ki!)
Na, ez az, ami nem mindig sikerül. Sajnos a magyar közélet és a fokozódó helyzet feldobott megint egy témát, ami mellett nem lehet szó nélkül...
Fidesz: az MSZP rühelli Kaposvárt
- Az MSZP ismét lemondott Kaposvárról, először Bajnai Gordonnak, majd Gyurcsány Ferencnek adták oda a várost, ahol Nagy Imre született – fogalmazott...
Elkezdtük a választási esztendőt
Ráadásul egy olyan „ellenzékkel“, akik Fischer Iván lakásán „születtek“. Állítólag néhány ismert liberális hangadó...