Tizenötmillió forintos segítséget kapott a Roxínház
2021. 10. 17., vasárnap, 08:42A kaposvári zenés-táncos színház nehéz helyzetbe került a pandémia alatt, így pont jókor jött számukra a segítség.
A kaposvári zenés-táncos színház nehéz helyzetbe került a pandémia alatt, így pont jókor jött számukra a segítség.
Erről a családokért felelős tárca nélküli miniszter számolt be, aki kitért arra is, hogy bővült a jogosultak köre is.
Legalábbis nem tervezik. Egyelőre. Az EMMI szerint.
Ismét Gelencsér Attilát választották Fidesz Somogy Megyei Választmányának elnökévé.
Szombat este csaptak fel a lángok.
Szombat délelőtt a Cser Vendéglőben találkoztak a szépkorúak.
Istvándiban bukott le, amikor megállították igazoltatni a rendőrök.
Péntek reggel szólalkozott össze két fiatal, egyikük pedig alaposan helyben hagyta ellenlábasát.
Magyarországról, Romániából és Csehországból tucatnyi tenyésztő több mint száz kutyával képviselteti magát.
Bekerült a Csillagpark kilátója is az Aktív Magyarország "Év Kilátója" versenyének döntőjébe, ahol tíz hazai kilátó közül kerül ki majd a...
A Taszári Fésűs Éva Általános Iskolában pénteken tartották meg a pályaorientációs napukat, melynek célja, hogy a tanulókat fokozatosan felkészítsék a...
Most akár értékes csomagot is nyerhetnek azok az óvodák, amik pályáznak a kicsiknek hirdetett rajzpályázatra.