2021. 12. 20., hétfő, 11:12
Fúvós koncertet tartottak advent negyedik vasárnapján a bőszénfai templomban.
Az idén felújított templomban Gelencsér Attila mondott köszöntőt. Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője méltatta azt az összefogást, amellyel a település lakói a felújítás mellé álltak.
"A bőszénfaiak összefogása is benne van a templomban, a hívek és Bőszénfát tisztelő vidéki barátok és elszármazottak jelentős összeggel támogatták a felújítást. Nem csak a pénz számít azonban, hanem a szándék, az, hogy a bőszénfaiak kérésére újult meg a templom. Ma a keresztény templomokat javarészt ugyanis nem felújítják, hanem lerombolják" – mondta Gelencsér Attila.
"A magyarok azonban nem akarnak letérni arról az ösvényről, amelyen ezer éve járnak. Hiszünk abban, hogy minden egyes templom bástyát jelent a nemzetünk számára. Olyan őrtornyokat, amelyek évszázadok óta vasárnapról vasárnapra őrzik és egybegyűjtik a keresztény embereket" – fogalmazott az országgyűlésiképviselő, aki arról is szólt, hogy 2010 óta Magyarországon és a Kárpát-medence magyarlakta területein százötven új magyar templomot építettek, és több mint háromezer hazai és külhoni templomot újítottak fel.