2021. 12. 20., hétfő, 08:11
Puskás Béla, az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület elnöke szerint harminc-negyven százalékkal volt több temetés, mint a járvány előtti, 2019-es évben.
Jócskán elszakadt novemberben a heti halálozási mutató a járvány előtti időszakban megszokottaktól – számolt be róla az index.hu. A portálnak Központi Statisztikai Hivatal adatait az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület is megerősítette:
a negyedik hullám idején harminc-negyven százalékkal volt több temetés, mint a járvány előtti, 2019-es évben.
„A növekedés már október második felében elindult, és egészen mostanáig fokozatosan nőtt a temetések száma. Tapasztalataink szerint éppen a napokban érthettük el a csúcsot, és nagyon bízunk benne, hogy a negyedik hullám nehezén túl vagyunk” – jelentette ki az Indexnek Puskás Béla, az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület elnöke.
A Somogyi Temetkezés Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy az elmúlt hónapokban közel annyi munkájuk volt, mint idén márciusban és áprilisban, de ezúttal sokkal jobban bírták a terhelést.
"Felkészültebben ért bennünket a negyedik hullám, már bőven rendelkezésünkre álltak azok a védőfelszerelések és eszközök, amelyek a munkavégzéshez elengedhetetlenek. Emellett létszámot is sikerült bővítenünk, amire komoly szükség is volt, többek közt amiatt, mert az elmúlt hetekben a koporsós temetések száma visszaállt a korábbi szintre. A járvány elején ugrásszerűen megnövekedett a hamvasztások száma, a hozzátartozókban ugyanis ott volt a fertőzéstől való félelem. A trend most megfordult, és a Covid ellenére is sokan választják a koporsós temetést" – mutatott rá Puskás Béla.
Az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület elnöke beszélt arról is, hogy a temetkezési szolgáltatóknál is megérezték a negyedik hullám intenzitását, több kolléga megfertőződött, és azok, akik nem kaptak oltást, sokkal nehezebben vészelték át a betegséget.