Szita Károly kapta idén a Kék Kristály-díjat

2018. 03. 23., péntek, 13:02

Szita Károly, Kaposvár Megyei Jogú Város polgármestere kapta idén a "Kék Kristály" díjat. A kitüntetést hagyományosan a városunkban megrendezett Jogi beszélgetések elnevezésű szakmai fórumon adják át.

A díjat 2012-ben alapították azzal a céllal, hogy olyan személyek munkáját ismerjék el vele, akik neve az elmúlt évek során szorosan összefonódott a tevékenységükkel és szakmájukkal, és mindemellett felkészültségük, emberségük kapcsán köztiszteletet vívtak ki maguknak.

- Mondhatjuk, hogy egy várostörténeti esemény okán kapta a díjat ebben az évben Szita Károly, hiszen a nyár elején átveszi a stafétát a tisztségében eltöltött évek tekintetében a város korábbi vezetőjétől, Kaposváry (Vétek) Györgytől. Ő ugyanis 1922. február 1-től 1945. augusztus 2-ig töltötte be hivatását, azaz 23 év, 6 hónap és 5 napig. Szita Károly ezt az időintervallumot lépi túl ebben az évben, június 18-án, vagyis onnantól kezdve ő lesz Kaposvár leghosszabb ideje regnáló polgármestere – mondta lapunknak dr. Kéki Zoltán Kaposvár nyugalmazott címzetes főjegyzője.

Az elmúlt években a Kék Kristály-díj átvehette dr. Sebestény Tamás nyugalmazott tanácsvezető bíró, dr. Fekete László ügyvéd, a Somogy Megyei Ügyvédi Kamara volt elnöke, valamint dr. Vörös Tamás korábbi megyei főjegyző, dr. Kéki Zoltán Kaposvár címzetes főjegyzője.

Immáron 26. alkalommal adott otthont a jogi beszélgetéseknek Kaposvár. A szakmai konferenciára minden tavasszal  városunkba érkeznek az ország legjobb jogi szakemberei, hogy megvitassák szakmájuk aktuális kérdéseit, a jogrendi változásokat. A kétnapos, pénteken záruló tanácskozáson szó volt többek között a közpénzkezelésről, az Alkotmánybíróság és a bíróságok kapcsolatáról, az újszerű védői feladatokról, valamint etikai kérdésekről is szó esett a bioetika és környezeti etika témakörében. Az esemény előadói között volt Dr. Sulyok Tamás az Alkotmánybíróság elnöke és Dr. Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal elnöke.

Ezeket olvasta már?