Parázs verseny a Víz Világnapján

2018. 03. 23., péntek, 18:22

A Somogyi Erdők Házában mérték össze tudásukat és ügyességüket kaposvári diákok

Március 22-én, a SEFAG Zrt.  Erdők Háza Látogatóközpontja adott otthont a minden évben megrendezésre kerülő Víz Világnapi városi környezetvédelmi versenynek, melyet idén az Erdők Napjának ünneplésével is összekötöttek.  Az idei versenyen 9 kaposvári iskola 36, hetedik és nyolcadik osztályos tanulója mérhette össze környezetismereti tudását. 

A látogatóközpontban 7 állomáshelyet alakítottak ki, ahol a gyerekeket zömében gyakorlati feladatok várták. Az élményszobákban tapasztaltakat, valamint az interaktív elemekkel megszerezhető ismereteket feladatlapok helyes kitöltésével válthatták be értékes pontokra.  A feladatok témája az erdővel, fával és vízzel kapcsolatos volt, amely az iskolások ismereteire, valamint a látogatóközpont kiállítótermében látottakra, hallottakra épültek. Valamennyi versenyző csapat oklevélben és kisebb ajándékcsomagban részesült.  Az első 3 helyezett sorrendben: Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola, Zrínyi Ilona Tagiskola, Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 4-4 fős csapata.

Ezeket olvasta már?