Harmadszor sétálnak a mellrák ellen

2015. 10. 13., kedd, 12:26

Harmadik alkalommal szerveznek a sétát a mellrák ellen Kaposváron. A korábbi évekhez hasonlóan a rendezvényt idén is a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya szervezi.

A program célja, hogy a társadalom figyelmét a betegség elkerülésére irányítsa, egyúttal tudatosítsa a szűrővizsgálatok jelentőségét, mellyel időben, gyógyítható stádiumban észlelhető az emlőrák.

A program pénteken a 13.00 órakor kezdődő nyitórendezvénnyel indul a Kossuth téren, majd sétával folytatódik, melynek célállomása a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Mammográfiai Centruma Az esemény annak megtekintésével és kapcsolódó programjaival zárul.

Magyarországon a rákbetegség súlyos népegészségügyi probléma: évente mintegy 35.000 ember hal meg rosszindulatú daganatos betegség miatt. Ez a szám európai, sőt közép-kelet európai összehasonlításban is kiemelkedően magas és jelentősen hozzájárul a magyarországi népesség fogyásához.

A nők körében az emlőrák a leggyakoribb daganatos megbetegedés, Magyarországon minden 11. nő mellében alakul ki rosszindulatú daganat. Évente több mint 2300 nő hal bele az emlőrákba, miközben az időben felfedezett esetek 80 százaléka gyógyítható.

Tegyünk együtt a mellrák ellen egy sétával!

Ezeket olvasta már?