Kaposi kalendárium

Nagy emberek kis labdával

Nagy emberek kis labdával

2008 

15 éve Áder János, az Országgyűlés alelnöke, Hernádi Zsolt, a Mol és Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, valamint Stumpf István volt kancelláriaminiszter is részt vett az Iszák utcai teniszcentrumban rendezett Szenátor Kupa amatőr-teniszversenyen.

Dr. Bíró Lajos volt a Munkácsy első igazgatója

Dr. Bíró Lajos volt a Munkácsy első igazgatója

1918 

105 éve a Somogy Megyei Leány-középiskolai Egyesület közgyűlése határozatot hozott a tanintézet – a mai Munkácsy-gimnázium – megnyitásáról. Vezetésével dr. Bíró Lajost, a felső kereskedelmi iskola – a mai Noszlopy – tanárát bízták meg.

Surján László Kaposváron

Surján László Kaposváron

1993 

30 éve Kaposvárra látogatott dr. Surján László népjóléti miniszter, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. Délelőtt beszédet mondott a Csiky Gergely Színházban, ahol a Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Kamara elnöksége tartott ünnepélyes tanévnyitó értekezletet, délután pedig részt vett a KDNP megyei nagygyűlésén, amelyet a Pártok házában rendeztek.

Szili Katalin Kaposváron

Szili Katalin Kaposváron

2008 

15 éve a Nők Kaposvárért Egyesület meghívására Kaposvárra látogatott Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. Felkereste Nyersné Meláth Veronika babamúzeumát, és harminc babát ajándékozott a gyűjteménynek. (Ezeket ő is ajándékba kapta útjai során.)

A galambepéjű kórházfejlesztő

A galambepéjű kórházfejlesztő

1903 

120 éve hunyt el Jákóban Csépán Antal, a vármegye történetének egyik legjelentősebb alispánja. (1808-ban született Nagybajomban.) Működésének hosszú évtizedei alatt őt tartották a vármegye legnépszerűbb tisztviselőjének. Egy kortársa szerint „a fiatalságnak közszeretetben álló Tóni bácsija volt megyeszerte. Külsőleg morcnak és ridegnek látszó igazi turáni arc és koponya, […] de belsejében galambepével, végtelen jósággal és szelídséggel megáldott egyén […].” (Fekete Gyula: Az ötven év előtti Kaposvár és fellendülésének korszaka. Kaposvár, 1929. 13. o.) Egyebek között a kaposvári kórház bővítése is nagyrészt Csépán Antal nevéhez fűződött az 1870-es és 80-as években.

A Berzsenyi-iskola első igazgatója

A Berzsenyi-iskola első igazgatója

1903 

120 éve igazgató- és tanárválasztó ülést tartott a vármegyeház kistermében a kaposvári polgári fiúiskola egyesülete. Endrei Ákos gimnáziumi tanár lett a még szervezés alatt álló tanintézet – a mai Berzsenyi-tagiskola – ideiglenes igazgatója.

Korábbi bejegyzések