Öt éve lett egyetemi rektor dr. Kovács Melinda

1934 

90 éve indította meg hetente háromszor közlekedő belföldi légi járatát a Budapest–Pécs–Kaposvár-vonalon a Magyar Légiforgalmi Rt. (Malért).

Ugyanezen a napon lett a Somogyi Újság felelős szerkesztője Szőllősy Ferenc.

1944 

80 éve Kaposvárra érkezett Mindszenty József veszprémi megyés püspök. (Autóval jött.) A kaposvári kórházban meglátogatta az előző napi bombázás sebesültjeit, ezenkívül az átépítés alatt álló Szent Imre-templomot és a hadikórházat is felkereste.

1949 

75 éve nevezték ki Takáts Gyulát a Somogy Megyei Múzeum igazgatójává. (1971-ig töltötte be ezt a hivatalt.)

1954 

70 éve 38 682 fő volt Kaposvár állandó népessége.

1959 

65 éve nevezték ki a Munkácsy Mihály Gimnázium igazgatójává Veress Attilát (1963-ig vezette a középiskolát), Szirmay Endre és felesége pedig tanári állást kapott a Kaposvári Tanítóképző Intézetben.

1964 

60 éve kezdett működni a Somogy Megyei Beruházási Iroda.

1969 

55 éve nyílt meg a Petőfi utcában az öregek második kaposvári napközi otthona.

1984 

40 éve a Berzsenyi utcában Landeszmann György főrabbi felavatta a kaposvári gettó, a deportálás és az 1980-ban lerobbantott zsinagóga emlékművét, Szigetvári György és Dabóczi József alkotását. Kellner Bernát nyugalmazott könyvtárigazgató mondott emlékbeszédet.

1994 

30 éve a Kapos Volán és a városi önkormányzat közös vállalatot alapított Kaposvári Tömegközlekedési Rt. néven. (Részvénytársasággá alakult és többségi önkormányzati tulajdonba került a korábban Kapos Volán-érdekeltségű Kaposvári Tömegközlekedési Kft.) Ügyvezető igazgatója Torma Kálmán volt.

Ugyanezen a napon a postai adótorony tetejére felszerelték a Westel 900-as rádiótelefon-rendszer átjátszó állomását.

Ugyanezen a napon dr. Rosta Istvánt bízták meg a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola főigazgatói feladatainak ellátásával. (Az év végéig töltötte be ezt a tisztséget.)

1999 

25 éve a Füredi utcai Opel-szerviz mellett felavatták a Yamaha-szalont.

Ugyanettől a naptól a kaposvári Szent Imre Kollégium függetlenné vált a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnáziumtól.

Ugyanettől a naptól a Móricz Zsigmond Művelődési Házat az Együd Árpád Művelődési Központhoz integrálta, s a Szentjakabi Bencés Apátság műemlékegyüttesét is a művelődési központ kezelésébe adta a városi közgyűlés.

2004 

20 éve eMagyarország Pont kezdte meg működését a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara Anna utca 6. szám alatti székházában.

2009

15 éve lett dr. Kovács Zoltán a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Karának főigazgatója.

Ugyanezen a napon sportügyekért felelős miniszterelnöki megbízottá nevezték ki Gyenesei István kaposvári politikust, volt önkormányzati minisztert.

2014 

10 éve ismét dr. Szávai Ferenc professzor lett a Kaposvári Egyetem rektora.

Ugyanettől a naptól (2015 januárjáig) töltötte be a Kaposvári Rákóczi FC másodosztályú labdarúgócsapatának vezetőedzői tisztségét a Pécsről érkezett Márton Gábor.

2019 

5 éve dr. Kovács Melinda professzor asszony lett a Kaposvári Egyetem rektora és Fóris Viktória a városi főépítész. Fülöp Pétert, a Csiky Gergely Színház igazgatóját pedig kinevezték az Emberi Erőforrások Minisztériumának művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkárává.