Egy emberkísérlet feljegyzései - 4. rész: A táplálkozás
Azokon a dolgokon a legnehezebb változtatni, amit igazából nem fogunk fel problémaként, vagy csak szimplán nem okoz nekünk problémákat. Miért lenne rossz az nekem, ha azt eszek, amit akarok, akkor, amikor akarok és úgy, ahogy akarom?
A rövid válasz az, hogy nem rossz. Amíg jól érzed magad, addig nincsen baj. És én sosem éreztem azt, hogy probléma lenne azzal, hogy mit eszek. Elvégre felnőtt vagyok, már nem a szüleim döntik el, hogy mi kerül a tányéromra – illetve igen, mert még mindig nagyrészt az édesanyám főztjét eszem, de ez részletkérdés –, és ha addig akarok pizzát enni, amíg rosszul nem leszek, akkor addig eszek, amíg meg nem tudok mozdulni. Amint az embernek lesz saját pénze, kikerül a családi környezetből, és bekerül egy teljesen új közegbe, mint például az egyetemi káosz, akkor az olyan felesleges dolgok, mint az önkontrol, az általában a kukában landol.
Ez történt nálam is mind az alkohol, mind a kajálás szempontjából. Éjféli „McDonaldsozások”, pizza rendelés ebédre és vacsorára, reggelire pedig olcsó pennys péksütemények. Mindezt megfejelve a rendszeres esti sörözésekkel, és a testmozgás hiányával és kész is van a tökéletes aputest. Az új életvitel és az életmódváltás jóvoltából viszont a táplálkozási szokásaimon is változtatnom kell, amivel csak egy baj van, hogy nem akarok.
Ennek oka az a borzasztó felismerés, hogy a kenyér és az összes péksütemény hizlal, a krumpli meg pláne. És a világ legjobb dolgáról, a sajtokról még nem is beszéltem. Szerencsére nem vagyok édesszájú, így a csokoládé miatt nem kell sírnom, de például a savanyú gumicukrokat imádom, amik pedig másra nem jók, mint hogy méreganyagot juttassanak a szervezetünkbe. Ezeknek tetejébe pedig nem hiányzott az, hogy bűntudatom legyen attól, ha esetleg többet eszek egy nap, vagy elnyalok egy fagylaltot hazafele menet. Mégis úgy döntöttem, hogy ezt is a nyakamba veszem, és igyekszem az életem eme aspektusába is valami rendszert vinni, és a korai infarktus irányából elkormányzom a testemet.
Az ehhez vezető első lépés az a rendszeresség bevezetése volt az étkezésembe. Ezelőtt mindig akkor ettem, amikor éppen úgy gondoltam, hogy éhes vagyok. Viszonylag sokszor és sokat étkeztem. Ezzel szemben viszont tartani szeretnék egyfajta rutint, napi három étkezéssel. Bár ezt is egyszerűbb mondani, mint betartani, mivel az esetek nagy részében nincs étvágyam reggel, vacsora ügyileg, meg még mindig este tíz körül jelez a szervezetem, úgyhogy van még hova fejlődni ezen a téren is. De ha egyszer beáll a szervezetem erre, akkor már a nehezén túl vagyok. Mert valójában nem olyan nehéz lemondani a gyorskajákról, pláne, ha nem vezet az utjaim kilencven százaléka minden egyes lerészegedés utána a McDonalds kapujába. Az alkohol lerakása így ebből a szempontból is egy lényeges segítség.
Persze még mindig becsúszik egy-egy virslis baguette vagy csomag gumicukor, különösen munka közben, de a négysajtos pizzával már végleg szakítottam. Az egészséges ételeknek, és az edzéstervbe beleillő táplálkozásnak pedig nem kell csirke-rizs végtelenített, monoton purgatóriumából állnia. Számos érdekes és finom receptet tud találni az ember az interneten, ami pedig a köreteket illeti, jóval többet rejt az élet, mint sült krumpli és vegetás rizs.
Az összes változás közül, amiket bevittem az életembe augusztus óta, ez a legnehezebb és ehhez szükséges a legtöbb önkontroll, ami eleve hiányzik belőlem. Még az alkoholnál is jobban, mert amíg az ivástól csak elment az életkedvem, egy jó kajakómától valahogy mindig jobb lett a közérzetem. De erre való az edzés, hogy a bűntudatot és a felesleget kiizzaddjam magamból.
A következő részben az edzőtermek különös mikrokozmoszát igyekszem bemutatni nektek, mint laikus, még mindig külső szemlélő.