Egy emberkísérlet feljegyzései - 1. rész: A projekt
Az emberek életében a „sorsfordító” döntések és az életmódváltások az esetek nagy részében nem részeges szilveszteri fogadalmak vagy boldog élethelyzetekben történnek, hanem a gödör mélyén. Az én gödröm egy elázott sátor volt augusztus közepén.
Másnaposan, kiszáradt szájjal, vizes nadrággal, fájó fejjel és háttal, illetve egy összepakolandó sátorral a Sziget Fesztivál valamelyik sarkában jöttem rá arra, hogy lehet itt lesz az ideje annak, hogy egy másik irányba kormányozzam a jelenleg céltalanul sodródó életemet. Persze nem kerül senki sem csak úgy egy gödör mélyére, valakinek ki is kell azt ásnia, és az elmúlt majdnem tíz évben szorgosan ástam a saját síromat, és most mászhatok ki belőle. De miért is kéne változtatni?
Igazából nem kell, senkinek sem kell csinálnia semmit, amíg jól érzi magát a bőrében. Viszont sok esetben ez sokkal inkább kényelem meg beletörődés kérdése, mint az élethelyzetünkkel való megelégedésé. Fordulunk egyet az ágyunkban, és a holnapra betervezett eltökéltség szertefoszlik az aktuális aznapesti álmunkkal együtt. Olyan nehéz felkelni, felöltözni és emberként, a társadalom hasznos tagjaként funkcionálni így is, miért nehezítenénk meg a dolgot azzal, hogy felkelünk a padlóról, ahova saját magunkat taszítottuk? Persze én is sokszor döntöttem úgy egy padon ébredve, a hasamat látva a tükörben vagy egy hosszabb lépcsőzés után, hogy holnaptól máshogy lesz. Azonban sajnos, ahogy felkelt az új nap, a motiváció elillant, és folytattam a napi rutint ott, ahol abbahagytam, a következő rossz döntésig vagy kanyarig, ahol kisodródhatok. Ez az augusztusi incidens azonban más volt.
Amellett, hogy természetesen a testem minden egyes porcikája fájt, legyen szó a gerincemről, a fejemről, a gyomromról vagy akármimről, nem azzal a gondolattal ébredtem, hogy „De durva egy este volt!” vagy „Mekkora volt ez a hét!”, hanem azzal hogy „Nem lesz ez így jó.”. Nem csak fizikálisan voltam rosszul, hanem mentálisan is úgy éreztem, hogy elérkeztem egy mélypontra, és ha nem akarom többet így érezni magam, akkor változtatnom kell valamin, magamon.
Úgyhogy ezt tettem, illetve ezt teszem, mármint igyekszem ezt tenni. Sajnos az életmódváltás nem egy gyors folyamat, viszont legalább nagyon nehéz is. Ezért gondoltam érdemes feljegyzéseket készíteni a kísérlet nehézségeiről és eredményeiről. Talán azért is, mert így könnyebben tudom racionalizálni a folyamatot, másrészt pedig talán így segíthetek vagy motiválhatok másokat is, akik hasonló helyzetben vannak, mint én. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenki rakja le a korsót és ragadjon súlyzót. Dehogy. Csupán annyi, hogy be szeretném bizonyítani elsősorban magamnak, hogy képes vagyok magamon változtatni, jelentsen is ez akármit.
Az elkövetkezendő egy évben itt olvashatjátok az új emberré válás rögös útjának útvesztőit, nehézségeit, frusztrációit és baromságait. Legyen szó egészséges étkezésről, sportolásról, absztinenciáról vagy bármiről, ami ezzel kapcsolatos. Sok idő és önpusztítás kellett ahhoz, hogy rájöjjek arra, hogy ha az, amit jelenleg csinálok, és ahogy élek nem tesz boldoggá, akkor ideje lesz átalakítani, felújítani és kihajítani pár dolgot abból a lepukkant templomból, amit a testemnek nevezek.
Persze a bennem lapuló cinikus és kételkedő „értelmiségi” hangja nem csitult le az agyamban, miszerint ahhoz, hogy valaki boldog legyen több kell, mint teljes kiőrlésű zsemle és 5 km futás. De ezt csakis akkor tudom bebizonyítani, ha kipróbálom, illetve ha lehet választani, akkor inkább leszek egészséges és szomorú, mint testi és lelki roncs. De ki tudja, lehet csak az kell, hogy lefoglaljam a folyamatosan pörgő agyamat azzal, hogy nem érzem a karom és a lábamat sem. Úgyhogy tartsatok velem ezen a kísérleten, és együtt kiderítjük mitől lesz valakiből funkcionális ember.
Következő részben az alkohol lerakásával kialakuló furcsa világról olvashattok.