Szita: az évszázad beruházásai indulnak meg Kaposváron

2017. 01. 11., szerda, 20:25

A városban tavaly történt fejlesztésekről, beruházásokról, valamint a következő évek terveiről is beszélt Szita Károly évértékelőjében a Kaposvár Polgáraiért Egyesület felkérésére a Szivárvány Kultúrpalotában szerda este. Bejelentette, hogy 171 milliárd 524 millió forintból fejlődik a város a következő néhány évben a Németh István Program keretein belül.

A polgármester az évszázad legjelentősebb fejlesztési időszakának nevezte a következő éveket, kiemelve: a beruházások célja az, hogy jobban élhessünk Kaposváron.

A program az élet legtöbb területét, így a gazdaságfejlesztést és munkahelyteremtést, az egészségügyet, az oktatást, a kultúrát, a zöld város projektet, a közlekedésfejlesztést és a sportot is érinteni fogja.

Új ipari parkok fognak épülni, a jelenlegieket pedig fejleszteni fogja a város, de számos egyéb, a helyi gazdaságot érintő beruházást is végre fognak hajtani. Ilyen lesz az új inkubátorház is, amely a kórház déli tömbjének a helyén valósul meg.

Kaposváron belül a jelentős beruházások között szerepel a közösségi közlekedés továbbfejlesztése, a kerékpárút-hálózat bővítése és a belterületi utak karbantartása is.

A városon kívül a vasútvonalak korszerűsítése is tovább halad majd, és a 67-es főutat Kaposvártól egészen az M7-es autópályáig négysávos gyorsforgalmi úttá fejlesztik.

Megújulnak az iskolák, óvodák és bölcsődék, éppúgy, ahogy az orvosi rendelők is. A program keretein belül korszerűsítik a terhesgondozót is.

Számos turisztikai fejlesztés is szerepel a Németh Istvánról, Kaposvár egykori híres polgármesteréről elnevezett programban. Ezek érinteni fogják a Dorottya házat, a Deseda-tavat, a kaposszentjakabi bencés apátságot és a Nostra területét is, amely jelenleg lepusztult és kihasználatlan.

Már megkezdték a munkálatokat a Csiky Gergely Színháznál, amely nagyobb, szebb és korszerűbb lesz. Megújul a régi levéltár épülete, a Rákóczi-pálya, a Városi Sportcsarnok, továbbá épül egy új multifunkciós sportcsarnok és egy versenyuszoda is.

Kaposvár célja továbbra is az, hogy minél zöldebb város legyen. Ennek érdekében elektromos autóbuszokat vásárol a város, és megújul az autóbusz-telephely is. Napelemek telepítésére is lehetősége lesz a megyeszékhelynek, és a közvilágítás is energiatakarékosabb és környezetbarátabb lesz. A Németh István Program részeként felújítják a szennyvíztelepet, új biomassza-erőművet telepítenek, és megújul a távfűtési rendszer is.

További videóink. Ezeket látta már?