Bemutatták tudásukat a kis kaposvári úszók

2017. 01. 11., szerda, 12:38

540 kisiskolás mutatta meg szerdán délelőtt a kaposvári uszodában, hogy mit tanultak az elmúlt évek alatt a Kaposvár által biztosított ingyenes úszásoktatásban. A gyerekek sok felnőttet megszégyenítő ügyességgel szelték a vizet.

A Városháza közleménye

Újabb iskolások tanultak meg úszni a város támogatásával

540 kisiskolás mutatta meg újonnan szerzett úszótudását szerdán délelőtt a Kaposvári Virágfürdő 25 méteres versenymedencéjében.

Büszkék lehetünk rá, hogy ma Kaposváron minden kisgyermeknek meg tudjuk adni a lehetőséget, és megtaníthatjuk őket úszni. Az is nagyon fontos, hogy ezek a gyerekek már nem félnek a mélyvíztől, ha nagyobbak lesznek, a szüleik nyugodtan elengedhetik őket akár a medencébe, akár a Balatonba – mondta a bemutatón Szita Károly polgármester.

A város hatodik éve támogatja a fiatalok úszásoktatását, melynek keretein belül idén 443 második osztályos gyermeket tanítottak meg úszni két félév alatt. A bemutatón hozzájuk csatlakoztak még a katolikus, református és a Bárczi iskola diákjai is.

Az úszásoktatást ma már óvodás korban is megkezdik, amelyet szintén a város támogat. Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata az elmúlt hat évben több mint 60 millió forintot költött a programra, amelybe a medencebérlés és gyerekek szállítása is beletartozik.

További videóink. Ezeket látta már?