Jól működik a rendrendelet

2014. 11. 06., csütörtök, 15:12

A júliusban bevezetett rendrendeletnek köszönhetően eddig 28 esetben indítottak eljárást. Az önkormányzat most megvizsgálja annak lehetőségét is, hogy kiterjessze a rendrendelet szankcióit további, az önkormányzat által adott segélyekre.

A városvezetés úgy döntött, hogy a kaposváriak közössége nem segíti azokat, akik magatartásukkal zavarják a közösség nyugalmát, rendetlenek vagy rombolnak. Ezen célkitűzés egyébként illeszkedik a Hiszünk egymásban várospolitikai programhoz is.

- Azok, akik nem akarnak dolgozni, ehelyett házuk előtt ülnek, hátul pedig rendetlen az udvar, vagy épp szemetes a közterület, nem tartják be az együttélés szabályait és zavarják lakóközösségüket, nem számíthatnak a közösség támogatására, és megvonjuk tőlük a havi 3200 forintos lakhatási támogatást – fogalmazott Szita Károly, mai sajtótájékoztatóján.

Eddig 28 esetben indítottak eljárást. Toponáron három esetben, a Cserben 6-szor, a Donnerben egyszer, a Nádasdi utcában pedig 18-szor kellett figyelmeztetni a rendetlenkedőket, és csak egy esetben került sor a támogatás megvonására. Azok, akik a figyelmeztetés ellenére sem változtatnak viselkedésükön, és szankcióra kerül sor, három hónapig nem folyamodhatnak ismét a segélyért, sőt közvetlen hozzátartozóik sem.

A polgármester szerint az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a rendrendeletnek van létjogosultsága, sőt megvizsgálják annak lehetőségét is, hogy kiterjesszék egyéb, az önkormányzat által adható segélyekre is. A rendetlenkedők pedig fokozott ellenőrzésre számíthatnak.

További videóink. Ezeket látta már?