2014. 11. 06., csütörtök, 17:23
Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. Talán nincs is olyan 30 év fölötti az országban, aki nem tudja, hogy miről van szó, ha meghallja ezeket a mondatokat. A legendás komolyzenei rádiós vetélkedőműsorról pedig még valaki eszünkbe jut.
A műsor házigazdája: Czigány György, akivel kaposvári látogatása alkalmával beszélgettem az életről, zenéről, irodalomról. Én kérdeztem, ő válaszolt, s a végén nem volt kérdés, ki nyer ma, egyértelmű volt, hogy én nyertem. Azzal, hogy megismertem egy igazi régi vágású, hihetetlen lexikális tudással és intelligenciával bíró, 83 évesen is a szellemi képességeit csúcsra járató úriembert.
Honnan az irodalom és a zene iránti vonzalom, családi indíttatásból?
Különösebb családi inspirációt nem tudok említeni, édesapám gépészmérnök volt, a természetet szerette, sokat evezett a Dunán. Édesanyám háztartásbeliként élt, majd amikor már nagyobb fiúcska voltam, Győrben az orsolitákhoz járt tanulni, ott végezte el a polgári iskolát. Talán éppen ebből a hiányból fakadt nála az a vágy és szükséglet, hogy irodalommal foglalkozzon. Ez sugallta nekem, hogy a könyv egy becsülni való dolog, 6 évesen már verseltem, 12 évesen már meg is jelent néhány közülük. 1946-ban egy novellapályázatot is megnyertem, a díjat pedig a Gellért-hegyen Mindszenty József hercegprímástól vehettem át. Hát így kezdődött az irodalmi pályám, de a zenéhez való vonzódás még kevésbé a családból fakad, annak ellenére, hogy a szüleim fontosnak tartották, hogy zeneiskolába járjak. Végül közepes módon teljesítettem az iskolában, s amikor a fordulat éveiben, 1947-49 közeledtével beszűkültek az írási lehetőségek, akkor rákaptam a zongorázásra. Kamaszként virtuóz módon játszottam a Liszt darabokat, és a lánygimnázium táncestjei előtt lehetőségem volt fellépni, óriási sikerrel. Ez jól is jött, mert táncolni nem tudtam. Így kerültem aztán a zenei pályára és végeztem el a konzervatóriumot, ahol 1956-ban zongoraművész tanárként diplomáztam.
Milyen út vezetett a Zeneakadémiáról a média világába?
Akkoriban még gondoskodtak a frissen végzett fiatalok elhelyezéséről, nekem két lehetőséget is felajánlottak. Egyrészt a rádióban zenei rendezőként dolgozhattam volna, másrészt a szegedi konzervatóriumba mehettem volna tanárnak. Mivel a szüleim akkor már idős emberek voltak, nem akartam vidékre költözni, és hát a rádió is vonzott, ezért az előbbit választottam és nem bántam meg.
Az is megtörtént, hogy, ha valaki bent nem tudta a választ, akkor kidugtam a mikrofont az utcára, így valóban az utca embere is részt vett a játékban.
Az irodalomtól mégsem tudott teljesen elszakadni…
Igen, az irodalom mindvégig munkált bennem. Úgy éreztem, hogy egy riport felvezetése, egy hangverseny közvetítése, egy pápalátogatás kommentálása tulajdonképpen fogalmazási feladat, irodalom. Így aztán tulajdonképpen azzal foglalkozhattam, ami az én igazi hivatásom, az írás. Ez a kettősség be is vált, hiszen számtalan olyan műsort hoztam létre, ami vegyítette az irodalmat és a zenét. Ez a kettő szó szerint és szellemileg is állandó találkozást jelentett az életemben.
A legsikeresebb rádióműsora a Ki nyer ma volt, 1969-ben indult és 38 évig adásban is volt. itt is keveredett a zene és az irodalmi ismeretek.
Nagyon szerencsésnek érzem magamat, hogy én kezdeményezhettem ezt a műsort és a vezetőség is engedélyezte. Hiszen akkoriban még nem volt szokványos, hogy kimentünk a stúdióból és egy nyílt terepen, ez esetben az Astoria Szálló előcsarnokában csináljuk a műsort. Ott aztán nem lehetett ellenőrizni, hogy ki jött be és ki ment ki, és számtalanszor előfordult, hogy az ablak előtt az utcán is kisebb tömeg gyűlt össze, akik hallgatták a műsort. Az is megtörtént, hogy, ha valaki bent nem tudta a választ, akkor kidugtam a mikrofont az utcára, így valóban az utca embere is részt vett a játékban. A cél az volt, hogy a napi események sodrában könnyed hangvételben mondjuk el 10 percben, hogy van Mozart, Beethoven, hogy a zene az életünk része, amiről úgy is tanulhatunk, hogy nem kell hozzá Zeneakadémiát végezni.
Amennyiben úgy hozná az élet, hogy választania kell a zene és az írás között, melyik mellett tenné le a voksát?
Nem tudnék választani, bár a zenében én csak az előadó művészettel foglalkoztam, míg az alkotóművészettel, zeneszerzéssel nem, így ez a dilemma nem merül fel bennem. De a zene szeretete és a valamilyen fokú hozzáértés sokat hatott az irodalmamra, a verseimre, a hangulatukat, struktúrájukat tekintve, de így volt ezzel Pilinszky és Vörösmarty is.
