2025. 03. 01., szombat, 10:39
A KOMETA Kaposvári Kosárlabda Klub 97-86-ra győzte le a székesfehérvári együttest péntek este a Kaposvár Arénában.
Az élvonalból tavaly kieső KKK a harmadosztályból feljutó Dávid Kornél akadémiát fogadta péntek este az NB I. B Piros csoport alapszakaszának 22. fordulójában. A hazaiak a tabella éléről várhatták ezt a találkozót, míg a fehérváriak tizenegyedikek voltak.
Ennek ellenére a vendégek kezdtek jobban, akiknél főképp , Zsarko Djurics szállította a pontokat csapatának. A horvát centert nehezen tudta tartani a KKK védelme, és Djurics vagy könnyű kosarakat tudott szerezni a palánk alól, vagy aultot harcolt ki és bedobta a büntetőket. Vezérletével a Dávid Kornél akadémia tizenhárom ponttal, 30-17-re vezetett az első negyed után.
A folytatásban aztán már semlegesíteni tudta Djuricsot a Kaposvár, és a hazaiak a lepattanók, valamint a szerzett labdák után rendre lerohanta az ellenfelét. A gyors kosaraknak köszönhetően néhány perc alatt ledolgozta hátrányát a KKK, majd a vezetést is átvette. A félidőben 49-45-re vezetett a Kaposvár.
A harmadik negyed eleje igazi triplazuhataggal indult: mindkét oldalon egymás után dobták be a hármasokat a játékosok. A DKKA azonban nem nagyon tudott közelebb férkőzni a Kaposvárhoz, sőt, a KKK már 15 ponttal is vezetett. A hazaiak végül 97-86-ra nyertek, Dzunics Braniszlav pedig győzelemre vezette a Kaposvárt volt csapata ellen, hiszen tavaly még a Dávid Kornél akadémia edzője volt.
A KKK így továbbra is vezeti az NB I. B Piros csoport tabelláját, és már tizenhat győzelemnél tart három vereség mellett. A hazaiak közül Luka Markovics 24, Darrion Trammel pedig 22 pontot dobott.
A KKK legközelebb a Hepp Kupában játszik. A sorozat négyes döntőjét Kaposváron rendezik meg. A Kaposvár szombaton 14 órától a Fóttal csap össze az elődöntőben, majd másnap 11 órakor rendezik meg a bronzmeccset, 14 órától pedig a döntőt.
KOMETA Kaposvári KK – Dávid Kornél KA 97-86 (17-30, 32-15, 30-19, 18-22) |
NB I. B Piros csoport, alapszakasz, 22. forduló |
KOMETA Kaposvári KK: Trammell 22/12, Rosics U. 8/6, Szőke B. 9, Markovics L. 24/9, Bogdán B. 8/6. Csere: Kis R. 14/9, Kocsis Z. 5/3, Völgyi M. 2, Puska B. 5/3, Pucz Z. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav. Edzők: Filipovics Gordan, Szőke Balázs. Dávid Kornél KA: Somogyfoki P. 11/9, Simon B. 17/15, Molnár D. 5/3, Duric Z. 23/3, Szabó Zs. 18/3. Csere: Góbi M., Tóth P. 9/9, Denk N. 3/3, Keller V. Vezetőedző: Vladimir Krstić. |