Elveszítette veretlenségét az alapszakasz utolsó fordulójában a Fino Kaposvár

2025. 03. 01., szombat, 23:43

A címvédő együttes hatalmas csatában, 3:2-re kapott ki hazai pályán szombat estet a MÁV Előre Foxconntól a férfi röplabda Extraliga 22. körében. A Fino végül második helyen zárta az alapszakaszt.

Nem más volt a tétje a Fino Kaposvár – MÁV Előre Foxconn találkozónak az alapszakasz utolsó fordulójában, mint az, hogy aki nyer, az lesz az alapszakasz-első, és annak a csapatnak lesz pályaeelőnye végig a rájátszásban.

A két csapat első alapszakasz-mérkőzését a somogyiak idegenben 0:2-ről fordítva nyerték, így ők várhatták kedvezőbb helyzetből az első helyről döntő találkozót. A Magyar Kupában ugyanakkor a MÁV Előre a negyeddöntőben kiejtette a tavaly ott is győztes somogyaiakat, s jövő vasárnap története első kupadöntőjét játszhatja majd Miskolcon a Kazincbarcikával.

Szezonbeli negyedik összecsapásukat a MÁV Előre kezdte jobban, az első játékrész hajrájáig vezetett is a székesfehérvári együttes, de a hazaiak 15:18 után rendezték védekezésüket, agresszívan szerváltak, így sikerült fordítaniuk.

A második szettre is lendületben maradt a címvédő, de a vendégek az albán Redi Bakiri ászaival fordítottak, majd a feszült, sok reklamálást hozó végjátékban elsősorban annak köszönhetően tudtak összesítésben kiegyenlíteni, hogy kevesebbet rontottak vendéglátóiknál.

A harmadik felvonásban kihasználta lélektani előnyét és hamar hatpontos előnyt épített ki a MÁV Előre, majd lehengerlő játékkal fordította meg a mérkőzést.

A negyedik játszmára összeszedte magát a házigazda, amely precízen röplabdázott, s jó nyitásaira alapozva gyakorlatilag végig vezetve mentette döntő szettre a rangadót.

Ebben aztán a MÁV Előre volt a jobb, főleg amiatt, mert több "extra" pontot – ásznyitás, jó blokk – tudott szerezni riválisánál. A székesfehérváriak jobb játszmaarányuknak köszönhetően megnyerték az alapszakaszt, így az egész rájátszásban pályaelőnyben lesznek.

A 134 perces mérkőzésen a hazaiaktól Hubicska Patrik 18, a vendégektől Pesti Marcell 21 pontig jutott.

Fino Kaposvár – MÁV Előre Foxconn 2:3 (25:21, 25:27, 14:25, 25:23, 12:15)

Ezeket olvasta már?