Taroltak a kaposvári tekések: bekerültek a legjobb 8 közé a Magyar Kupában, Brancsek pályacsúcsot döntött

2023. 02. 06., hétfő, 19:02

Kitűnő eredményeket hozott a hétvége az investmentesek számára: az I-es csapat legyőzte a MVM Gáz SE csapatát, ezzel pedig a legjobb nyolc közé jutott a Magyar Kupában. Emellett pedig egy egyéni sikernek is örülhettek a kaposváriak: Brancsek János 614 fával pályacsúcsot dobott.

Hazai pályán nem sikerült legyőzni az MVM Gáz SE csapatát, azonban a második mérkőzésen szépített az Investment, és kijavították azt, amit korábban elhibáztak. 

Az első mérkőzésen fában jobbnak bizonyult a vendégcsapat, de a három egyéni pontnak köszönhetően döntetlen lett a végeredmény. Az első sorban Kálny Krisztián 546 fát ütött, ám ellenfele, Bólya Tamás jobban teljesített, és 599 fával és négy szettponttal előnyt szerzett a csapatának. Vele egy sorban Bóka Ákos maga 554 fájával három szettpontot és egy csapatpontot hozott a kaposváriaknak. A második sorban Botházy Péter 612 fát ütött, ami két szettpontra volt elég. Pintér György pedig 621 fával két szettpontot szerzett. Botházy és Pintér is hozta a csapatpontot az Investmentnek, a több fának köszönhetően.

Investment Közutasok Kaposvári TK I – MVM Gáz SE 3:3 (2333-2367):

  • Kálny Krisztián 546 – Bólya Tamás 599 (0-4)
  • Bóka Ákos 554 – Bogoly Attila 557 (3-1)
  • Botházy Péter 612 – Paulovits Pál 611 (2-2)
  • Pintér György 621 – Bányai Bálint 600 (2-2)

Az Investment ezekkel az eredményekkel várta a hétvégi összecsapást. Volt nyomás a kaposváriakon, hiszen a Magyar Kupa legjobb 8 közé jutása volt a tét. Ráadásul vendégként kellett bizonyítaniuk, ám minél több nehezítő tényező gördült a kaposváriak elé, annál nagyobb motivációval léptek a tekepályára idegenben. 

Az első sorban a kaposváriak közül Botházy Péter és Brancsek János lépett a pályára. Botházy 558 fát ütött, amivel három szettpontot tudott összeszedni a kaposváriaknak, így a csapatpontot is könnyedén bezsebelte. Brancsek kitűnő formában volt, nemcsak a szettpontokat és a csapatpontot hozta el, de egyéni sikerként könyvelhette el azt is, hogy a 614 ütött fájával pályacsúcsot döntött. A második sorban Horváth László következett, akit aztán Kálny Krisztián váltott a pályán, illetve Pintér György gurított. Horváth és Kálny, ketten együtt összesen 523 fát ütöttek, és három szettponttal és egy csapatponttal gazdagították a közutasokat. Pintér György most nem volt a legjobb formában, ellenfele három szettpontot és a csapatpontot is elcsente tőle.

Az összecsapásban végül az Investment bizonyultak jobbnak, ezzel pedig bejutottak a Magyar Kupa legjobb 8 csapata közé. 

MVM Gáz SE – Investment Közutasok Kaposvári TK I.: 1:5 (2131-2244)

  • Bólya Tamás 529 – Botházy Péter 558 (1-3)
  • Paulovits Pál 542 – Brancsek János 614 (0-4)
  • Bogoly Attila 492 – Horváth László/Kálny Krisztián 523 (1-3)
  • Bányai Bálint 568 – Pintér György 549 (3-1)

Ezeket olvasta már?